Mint minden gyerek, kislányként én is imádtam az iskola szünetet. Főleg a nyári szünetet. Alig vártam az utolsó napot, amikor felírhattuk a táblára az Ó betűt, és végre kiabálhattuk, hogy VAKÁCIÓÓÓ. Majd kiugrottam a bőrömből, mert tudtam, hogy másnap már mehetek is hozzátok. Oda, ahol csak szeretetet kaptam. A Nagypapa, és Nagymama szeretetét.

Emlékeim soha nem halványultak, és mintha csak tegnap lett volna, hogy megint készülődöm, pakolok a táskámba gőzerővel, ezerszer átnézem minden fontos dolgot beraktam-e. Persze nálam a minden fontos dolog szó alatt, azt lehetett érteni, hogy a fele nem kellett volna, de én már akkor olyan makacs voltam, hogy Anyukám inkább rám hagyta, hisz állításom szerint én már nagylány voltam. Tény, hogy az alacsony termetem miatt nem néztem ki annyinak, ahány éves voltam, de elég érett, bátor, és talpraesett voltam a koromhoz képest.

Minden alkalommal közöltem Anyuval, hogy egyedül megyek a busszal a Nagyapáékhoz. Nem nagyon örült neki, hiába ismerte a buszsofőrt, hiába nem laktak messze, hiába várt minden alkalommal Nagyi a buszmegállóban a leszálláskor, és hiába múltam már el 12 éves, mégis féltett. Jó, persze hiszen az Anyukám, de imádtam egyedül megvenni a jegyet, egyedül utazni, és azt érezni, hogy nagy csaj vagyok. Soha nem féltem, soha egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megállítsam a buszt, leszálljak, és hívják Anyukámat, hogy jöjjön értem, mert csak az lebegett a szemem előtt, hogy 2 hétig azon az imádott helyen lehetek.

Mennyire szeretném, ha felemelhetném a telefont, tárcsázhatnám a vezetékes telefonszámotokat, és közölhetném veletek, ahogy annak idején is tettem, hogy péntek este megyek. De már nem tehetem… Nem tudjátok elképzelni, mennyire hiányoznak a azok az idők. Nem tudjátok elképzelni, mennyire utálom magamat, amiért nem tudtam tőletek rendesen elköszönni, megfogni a kezeteket, megpuszilgatni az arcotokat, megölelni újra, és újra titeket, és elmondani nektek, hogy mennyire szeretlek titeket…

Drága Nagypapa! Nem tudod, mennyire hiányzol, mennyire hiányzik az illatod, az ölelésed, a régi történeteid, amelyekre egy idő után, ahogy nagyobb lettem rájöttem, hogy nem igazak, de tini fejjel is ott ültem melletted az ágyon, gyermeki lélekkel, és csillogó szemmel hallgattalak. Nem tudod, mennyire hiányoznak a közösen eltöltött perceink, az állat etetések, és nyuszi simogatások esténként, a szombati kutya sétáltatás a tóparton, a közös csínytevések, amiről a Nagyinak sose szóltunk, az a bizonyos bicikli, amire szereltél előre egy ülést, így kislányként is tudtam veled menni, majd mikor már kinőttem, csak felpattantam hátulra, és úgy vittél.

Drága Nagymama! Hiányzol drága Magdus nagyim. Hiányzik az a pillanat, amikor leszállok a buszról, te már ott állsz, és vársz rám, majd hatalmas öleléssel fogadsz, és belesúgod a fülembe: „sütöttem neked valamit”. Én pedig csillogó szemmel csak annyit kérdezek, ugye azt, ugye azt? A válasz pedig minden alkalommal csak annyi volt, igen azt. Kókuszkockát. Tudtad, hogy az a kedvencem, és bár fantasztikusan sütöttél, az az egy nem volt a kedvenced, de az én kedvemért mindig megcsináltad. Iszonyatosan hiányoznak a közös percek, a tésztagyúrásaink, ahol én legtöbbször csak káoszt, és koszt csináltam, te újra, és újra megmutattad, hogyan csináljam. Hiányoznak a reggeli tojás gyűjtéseink a tyúkok alól, a virágok locsolása esténként, és az esti kakaó, amit még tini fejjel is megkaptam lefekvés előtt.

De ami a legjobban hiányzik, az a hangotok! Utálom, hogy nem hallhatom, és utálom, hogy az összes emlék tisztán él bennem, de a hangotokra már nem emlékszem…Bárcsak itt lennétek. Bárcsak tanácsot kérhetnék tőletek. Bárcsak megint piros lenne a torkom  azoktól az óriási gombóc fagyiktól. Bárcsak hallhatnám a nevetéseteket, amikor felveszem Anya régi cipőjét, és vállamra dobva egy régi táskáját, eljátszom a nagy lányt. Bárcsak megint utazhatnék azzal a bizonyos sárga busszal hozzátok, hogy minden szó nélkül elsírhassam nektek az összes bánatom, és elmenekülhessek egy picit a világ elől. 
Bárcsak  meg tudnátok még dorgálni… mert akkor tudnám, hogy még itt vagytok nekem…  

• család hiányérzet nagyszülők szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!