Az önző gyerekek a játékaikat dobálják

Tényleg vége lett a világnak. Azt a valakit kerestem, akihez egykor hasonlatos voltál, de már nem találtalak meg, mert arcod egészen másmilyen külalakot mutatott. Az élet fordult akkorát, amilyet már nem bír el a világ, és az is lehet, sosem voltál az az ember, akinek egykoron ismerhettelek.

Nehezen értettem meg, mennyire kevés helyet szorítottál ki magad mellett. Fájdalmas volt a felismerés, hogy nem leszel bátor engem szeretni. Inkább elmenekülsz egy módosított valóságba, ahol nem kell nagyokat érezni, ahol egymagad lehetsz egy jól megkomponált díszlet előtt, maszkban, szerep mögé bújva, eljátszhatod minden nap a kegyes hazugságot, becsaphatod majd minden nap magad. Nem lesz több szerelmed, nem lesz új igazid, nincsen tavaszod és nem jön el a nyár. Két világ közt egyre csak őrlődsz és most utoljára megsajnáltalak, most egyszer utoljára kinyújtom még karom feléd.
Lehet, minden hiába.

Az önző gyerekek a játékaikat dobálják, majd összetörik mindet, a sarokba vágják, a játékok a sarokban sírnak, mert az önző gyerekek nem tudják, hogy a játékoknak lelke van. Az anyukák nézik és mosolyognak, aztán elindulnak és az áruházba mennek, a gyereknek újabb játékokat vesznek. Az önző gyerekek anyukája sosem volt anya. Végül a játékok teljesen összetörnek, egymást nézik és semmit hisznek, csak ülnek. Az önző gyerekeknek nincs szívük, a játékoknak van.

Gondolod, hogy örökké hagynak játszani? Lenn a földön mindennek magas az ára.
Gondolod, egy életen át követelőzhetsz? Odaföntről úgyis mindent látnak.
Gondolod, mindig veled kegyes az élet,
hogy úgy tehetsz mindent, ahogy kedved tartja?
Gondolod, senki nem fog megálljt parancsolni?
Gondolod mindenki neked fog meghajolni?
Az önző gyereknek nincs szíve, a játékoknak van.