Számít az önmagaddal való kapcsolatod abban, hogy másokkal milyen a viszonyod. Nagyon is fontos, hogy saját magadat hogyan látod, hogy mit mondasz, amikor a tükörbe nézel, hogy mennyire is hasonlítod össze magadat a többi emberrel, vagy hogy egy 1-10-es skálán, hova helyezed el saját magadat. Tudod, hogy mi tesz téged boldoggá és kiegyensúlyozottá? Tudod, hogy mi az, amitől szomorú leszel, dühös, mérges, bizonytalan? Tudod, hogy mi az, ami motivál téged, és egyáltalán mi az, ami inspirálóan hat rád? Tudod, hogy mit becsülsz egy másik emberben? Tudod, hogy számodra mi számít bántalmazásnak? Mersz nemet mondani, vagy akkor is igent mondasz, amikor valójában nemet szeretnél?

Tisztában vagy a legnagyobb félelmeddel, félelmeiddel? Milyen a viszonyod a félelemmel – hagyod, hogy eluralkodjon rajtad, elmenekülsz tőle, vagy igyekszel barátoddá fogadni? Mi az, ami szorongással tölt el? Megengedted már magadnak, hogy nyilvánosan sírj, például egy buszon, ha éppen rád törtek az érzelmek? Mik a legfőbb hibáid? Egy veszekedésnél hogy viselkedsz? Egyáltalán szoktál veszekedni, vitatkozni, felvállalni a véleményed? Hasznos, vagy csak dráma az egész? Mi számít őszinte viselkedésnek? Mikor kell őszintének lenni? Ér hazudni azért, hogy ne bántsunk meg másokat, és ettől még mennyire lesz önazonos az ember? Minden pillanatban azt teszed, amit gondolsz is?

Az emberek hajlamosak arra, hogy ítéletet mondjanak anélkül, hogy ismernék azt, akiről ítélkeznek, talán mert amíg másokkal törődnek, addig sem magukkal kell. Mindig is egyszerűbb másokkal foglalkozni, mint saját magunkkal, és ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire teljes az önképünk, hogy mennyire vagyunk tisztában saját magunkkal, vagy épp mennyire azt sem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában. Az önbizalom befolyásolhatja mégis az ítélkezést, de az ítélkezés nem befolyásolja az önbizalmat. Nem fogod jobban elfogadni magad attól, hogy minden második emberben találsz valami hibát és ennek hangot is adsz. Nem leszel attól erős, hogy nem mutatod ki az empatikus oldalad.

A gyengeség nem az érzelmek megélésénél kezdődik, ahogy az ítélkezés sem a magabiztosságban keresendő. Kivétel, ha megjátszod magad. Ha kívülre azt mutatod, hogy milyen fasza vagy, erős, önbizalommal teli, de valójában minden gondolatod megkérdőjelezi saját magát és a belső hited is elenyésző. Ha kívülre azt mutatod, hogy mindenkit szeretsz, hogy képes vagy bizalmat érezni az emberek felé, de közben folyton szélmalomharcot vívsz önmagaddal. Az emberek hajlamosak megjátszani magukat, ami nem baj. Akkor kezdődik a probléma, ha észre sem veszik a színházukat. Az a baj, hogyha a megjátszást normálisnak és valódinak látják, és amikor ítélkezel, akkor többnyire ez áll fenn. Egy szerep, amibe beletetted saját magad. Elgondolkoztatok már azon, hogy mi van akkor, ha igazából mi tesszük bele saját magunkat egy-egy szerepbe, és csupán csak kivetítjük a társadalomra, a körülöttünk élő emberekre a felelősséget? Ha a megfelelési-kényszer egy jól irányzott kapaszkodó, egy biztos talaj, egy megnyugtató magyarázat, hogy miért vagyunk olyanok éppen, amilyenek, de valójában nem jelent semmit sem, mert minden saját magunkból indul ki?

• ítélkezés önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!