A mostani generációnak két színtere van, ahol élhet: az online, és az offline tér. Az első az minden, ami a közösségi médiával és a különféle appokkal egyenlő, míg az utóbbi maga a valóság. Az online életet a backstagehez lehetne hasonlítani: minden, ami nem publikus. A backstageben szabadon lehetünk azok, akik vagyunk, ott nem köt semmi semmihez. Nyíltan kimondhatjuk a véleményünket, elküldhetünk mindenkit a sunyiba, megélhetjük azt az énünket, amit a hétköznapi életben nem fogadnak el, vagy kevésbé felel meg a társadalomnak.

Nyugodtan barátkozhatunk saját magunkkal. Lehet, hogy nagyon sok a hamis-, és az arc nélküli profil az online térben, de legalább beszélnek. Legalább hallatják a hangjukat, ami az offline térben nem minden második emberre igaz. A backstageben mindenki bátor, ott senkinek sem kell megfelelni, ott nem kell vigyázni mit mondunk vagy mit teszünk. Szabadság. Ami van, hogy túl nő, és féktelenül nagy visszaélések lesznek: zaklatások, és lelki bántalmazások. A backstagenek az egyik legfontosabb hátránya: a nagy szabadságban elfelejtkezünk a bántalmazás súlyáról. Elfelejtkezünk néha arról, hogy az online térben nem minden, és főleg nem mindenki eszköz a számunkra, sőt. A nagy szabadságérzetben szokásunk elfeledkezni arról, hogy az emberek nem eszközök azért, hogy a vágyainkat kielégítsük. Elfeledkezünk a teherről, amit egy másik embernek jelenthetnek a mi mondataink, hiszen úgy vagyunk vele, hogy nem is ismerjük az illetőt, csak egy közösségi platform, ahol szabadon lehet kommentelni. Elfelejtkezünk néhanap arról, hogy a leírt szavaknak, betűknek nincsenek arcmimikái és hangsúlyai. Hogy amit mi lehet poénosan írunk le, az a másik embernek úgy jöhet le, mint egy velejéig romlott rosszszándék. Írásban nincs különbség.

Hányszor volt olyan, hogy te se értetted, hogy a másik most hogyan is érti a neked leírt üzenetét? Hányszor volt olyan, hogy még a smiley-t sem értetted, amit használt? Hányszor fordították ki a saját üzeneted? Hányszor volt olyan, hogy már nem mertél valamit kiírni, (érdekes, hogy ez inkább a tinédzseres gimnazista, és kicsit még az egyetem első-két évére igaz), szóval hogy hányszor volt olyan, hogy kitettél valamit a profilodra, majd rá öt perc múlva jöttek a „hogy vagy? minden rendben?” típusú kérdések, sőt, még másnap is folytatódtak, te pedig ezek után már kétszer meggondoltad, hogy mit osszál meg az idővonaladon? Főleg, ha akkor éppen jól voltál.

A backstage megadja azt, hogy szabadon éld ki önmagadat. Viszont, ahogy egybe tartja az embereket, úgy valójában szét is szakít. Elhúzza a mézesmadzagot, hogy tartozol valahová, de igazából csak tovább növeli benned az egyedül érzetét, az önbizalomhiányt, a meg nem értettséget, és a megfelelési-kényszert, ami bár eléggé sunyin meghunyászkodik, de ott van, hiszen az online térben számokban mérik a népszerűséget. Csak míg a való életben gyorsabban felfogod, hogy valami nem oké, addig az online térben nehezebben lehet felismerni a tényleges nincsen rendben szituációt. Éppen a félreértelmezések, és a félreértések miatt.

„Hány darab like jött össze a képed alatt? Kik kommenteltek? Miért nem raktad már ki, hogy kapcsolatban vagy vele? Gáz van? Nem szereted, mi? Figyelj, ha nem vevő arra, hogy megmutassa a nagyvilágnak facebookon, hogy veled van, akkor dobd ki, nem gondolja veled komolyan.”

• közösségi média megfelelési kényszer

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!