Egyre többet és többet beszélgettünk, a hívások mindennapossá váltak. Alig vártam, hogy felébredjek és írhassam: Jó reggelt! A kíváncsisága és hogy ennyire érdeklődött irántam, az életem iránt magával ragadott az első pillanattól. Mindent tudni akart és akar, ami és aki én vagyok. Ugyanez fordítva is megvolt. Megmutattuk egymásnak milyen lakásban élünk, hogy telnek a mindennapjaink. Mint egy regényben hosszan beszéltünk a gyermekkorunkról, családunkról, életünkről.

Sophia Budapest rajongása régre vezethető vissza és mindent tudni akart a városról. Meséltem neki merre szoktam járni, miket lehet látni. Beleszerettem a tájékozottságába is.  Alig tudtam valami újat mondani a városról, mert már szinte mindennek utánajárt.

Egy hónappal azután, hogy beléptünk egymás életébe végre személyesen is találkozhattunk. Sophia egy nagyon kedves barátjával európai útra indult, bejárva több országot, aminek egyik állomása Budapest volt. Napokkal, hetekkel előtte már óriási izgalomban voltunk mindketten, vajon mit mondunk először egymásnak, meg tudunk-e szólalni. Ha csak eszembe jut, érzem ugyanazt az izgalmat, amit akkor. Forgatókönyvet írtunk, hogy pontosan hol és mikor találkozzunk. Én már előtte pár nappal elmentem arra a helyre és szelfivel üzentem, hogy már a megbeszélt helyen várom.

A napok közeledtek és az izgalmunk a tetőfokára hágott. Emlékszem, az irodában online figyeltem a járatát, hogy éppen hol jár és boldog voltam, amikor európai földre lépett. Immáron egy időzónában voltunk, de még mindig nagy távolság választott el minket egymástól. A kalandjaikból így sem maradtam ki, hisz a kapcsolattartás megvolt közöttünk ugyanúgy mindennap. 
A munkahelyemen direkt home office-t kértem erre a napra, hogy az utazgatással ne menjen le az idő és azonnal tudjak indulni a megbeszélt helyre, Budapest szívébe. Aznap már nem bírtunk magunkkal az izgatottságtól, viccelődtünk, hogy “nem ismerjük majd meg egymást” vagy “véletlenül majd elmegyek melletted”. 10 hónap elteltével is érzem a pillangókat a gyomromban, ha arra a napra gondolok.

Már csak percek választottak el a 3 órai megbeszélt időponttól. Felszálltam a metróra és útnak indultam. Ezen sorokat írva ugyanazt érzem, mint akkor. Hihetetlen...Hamarabb érkeztem meg az Erzsébet téren található Danubius-szoborhoz. Gyönyörűen sütött a nap, március elejéhez képest kifejezetten meleg idő volt. Sétálgattam fel és alá, amikor pittyent a telefonom, hogy forduljak meg. Megfordultam.

Ott jött velem szemben, zsebre dugott kézzel, zavarában mosolyogva, csillogó szemekkel Sophia. A szívem a torkomban dobogott és elindultam felé én is. Átöleltük és megcsókoltuk egymást. Az illatát, ízét még most is érzem. Zavarunkban szinte meg sem tudtunk szólalni, ott mászkáltunk a téren egymást el nem engedve. Aztán egyszer csak elhangzott a varázs mondat: “menjünk igyunk valamit”. És elkezdtük az első közös kalandunkat.

• szerelem távkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!