A gyerek egyre nagyobb. Valahogy ez az anyaság is máshogy áll már rajtam. Sok részét levettem, sok részét a gyerek tépte le rólam. Volt olyan is, hogy letéptem én, hogy ne fájjon az, hogy felnő és máshogy van rám szüksége, mint előtte. Eléggé toldozott-foldozott ez a ruha. Új ruha kellene. Nem tudom, hogy milyen az az új ruha, amire vágyok.

Szabad vágynom. Ez jó. Választhatok. Ez is jó….
Amikor kislány voltam, akkor mindig pörgős szoknyára vágytam és kopogós cipőre. Arra, hogy a hajam ki legyen bontva és loboghasson utánam, ahogy pörgök a szoknyámban.  Aztán úszó lettem és levágták a szép, hosszú hajam. Ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor először néztem a tükörbe. A copfom még ott van anyuéknál a fiókban a kihullott tejfogaimmal együtt. Fájdalmasan nincs köze ahhoz a kislányhoz, aki egykoron viselte.

Az úszás nem én voltam. Nem is tudom hogy kerültem oda. Talán úgy, hogy ne fulladjak bele a vízbe, ezért meg kell tanulni úszni. Versenyszerűen úsztam reggel és este, mint valami mókuskerékbe ragadt kisállat. Ma már ki merem mondani, hogy utáltam. Akkor mindig sportruhában jártunk, azt is utáltam. Aztán jött a trapéz farmer, a hosszabb haj és a madonnás frufru. Az jó volt. Mi varrtuk a toppokat a szomszéd lányokkal. Flitterrel varrtuk ki és mentünk a diszkóba. Aztán a főiskolán csajos, bundás, szexicsaj időszak következett. Milyen szép is volt az. Majd irodistás, elegáns. Aztán indult az anyus. Egy nagyon szép lenvászon ruhával indult, amiben a fogadalmunkat tettük egymásnak a gyerekem édesapjával.

Mi ketten voltunk ott, Budán a Várban, a csigás kútnál. Sokat ültem ott, mert egy néni hegedült mindig mellette. Szerettem őt hallgatni. Sokszor a kisbabámat is elvittem oda és csak napoztunk. Azóta a csigás kút kiszáradt, nem üzemel. A lenvászon ruhát elégettem válásunk után. Rituálisan egy nyári csillagfényes éjszakán. Emlékszem, hogy egy üveg bort ittam, míg néztem a lángokat. A hajam közben megnövesztettem. Hosszú, gyönyörű és imádom. Hozzá az anyus ruhák évekig maradtak. A lapos cipők, a praktikus ruhák. Amiben fel tudtam venni a síró fiam, amibe kapaszkodhatott. Amiben homokozni lehetett és a fűben üldögélni. Amiben lehetett szaladni az oviba érte. Amiben az ünnepségekre mentem…

Ahogy a fiam nagyobb lett, egyre többet szanáltam ki közülük, de valahogy mindig csak ilyenekkel volt teli a ruhatár, bárhogy is szanáltam. Egy éve azt vettem észre magamon, hogy csajos ruhákat vásárolok. Pirosat is egyre többet. És minden szanáláskor egyre kevesebb az anyus ruha. Most egyelőre még lapos cipőkkel hordom, de már az új, csajos ruhákat. Esélyem sincs az anyus ruhákra, mert a szekrény csak ilyenekkel van tele. Most, hogy a fiam tini és boldog a kortársaival, végre ezek lettek az anyus ruhák… és jöhetnek majd a kopogós cipők is sorban… aztán az anyós ruha is talán egyszer ….  

Melkvi Anita, az intuitív gondolkodó

• anyaság család gyereknevelés ruhatár

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!