Anyák lazán: Az ajtónyitogatós érettségi
A mai sétámon több öltönyös és kosztümös érettségizős fiatallal találkoztam. Szorítok értük. Valahogy jelentőség van ezen a nagybetűs témán. Sok szülő beletolja, a tanárok és az iskola is, így gondolom a tinik is. Mit élhetnek át a fiatalok most ezeken a nagybetűs napokon?
A fiatalok, akikkel találkoztam nevettek. Lehet a megkönnyebbüléstől, lehet a napsugaraktól, lehet a fiatalságtól, lehet mindezektől együtt. Átjött minden energia, ami egy tini csak lehet az iskolán túl…
De mi is igazából az érettségi? Meg, ha tovább megyek, akkor mik a bizonyítványok? Sokat morfondíroztam ezen, főleg mert vagyok olyan felháborító anya, hogy nem versenyistállóba írattam a tehetséggondozott fiamat, annak ellenére, hogy egy nívós matekverseny után a Fazekasba is felajánlottak belépőt, ha akarjuk. Leültem vele és a Vének Tanácsával, meg a tutor néninkkel és a mentorunkkal és valahogy az istennek sem akartuk. Mások pedig a fél karjukat is odaadnák ezért. Nem a mi utunk volt. Most ide jár egy kisvárosi gimibe. Ami Szabó Magda hangulatú és besétálhat kedves utcákon, ha akar. Egy percig sem bánjuk.
Mi az iskola? Tényleg mindenható? Az érettségivel tényleg érettek lesznek a gyerekeink? Mire lesznek érettek?
Ezzel a témával kapcsolatban arra jutottam, hogy a bizonyítvány, az érettségi, a diploma nem a cél, hanem egy eszköz. Egy kulcs csupán. Lehet, hogy aranyból van, vagy vasból, de csupán ajtókhoz kulcs. Tovább megyek. Az életben csupán néhány ajtóhoz kulcs. Persze tolom a gyerekemnek, hogy kellenek ezek a kulcsok. De csak annyira, mint amikor egy társasjátékban rójuk a köröket és gyűjtünk kafa dolgokat. Itt most kulcsokat. De az élet annyival több! Az érettség annyira más!
Mi van, ha az a kulcs csupán arra jó, hogy ne fájjon, hogy bizonyos ajtók csukva vannak előttem? Mi van, ha egy-egy ajtó csak addig érdekel, míg be nem megyek rajta és rájövök, hogy innen most ki szeretnék jönni és szimplán kijövök? A kulcsot meg zsebre vágom, mert vagy visszamegyek, vagy nem? De az is lehet, hogy a Dunába dobom, mert oda, azon az ajtón túlra már nem szeretnék többet visszamenni? Mi van, ha akkora fontosságot helyezünk ezekre a témákra és a gyerekeink életének olyan mértékben részévé tesszük, hogy nem tanulnak meg az ajtókon ki-be mászkálni? Mi van, ha a kulcs lesz a lényeg és nem merik a Dunába hajítani, ha utálják? És mennyi, de mennyi kulcs kellene még másfajta ajtókhoz? Azokat megszerzik? Mi van, ha arra kellene megtanítani őket, hogy folyamatosan választhatnak az ajtók között? Mi van, ha azt lenne jó, ha tudnák, hogy ezt hogyan tehetik meg?
Nem tudom. Lehet, hogy a fiatalok jobban tudnák, ha hagynánk! Mi meg csak leülnénk kávézni a barátainkkal kisimulva és örülnénk a gyerekeinknek, mindennek, amik ők, ahogy ők. Mondom én, aki meg papolós zombiban él sokszor a gyerekével. De ma süt a Nap és más a világ….
Melkvi Anita, az intuitív logikus
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez