Megváltó, áldozat, elkövető. A három szerepkör, melyekkel életünk során, gyakran külön-külön azonosulunk vagy akár egyszerre is. Szeretném bemutatni nektek Annát, aki mindhárom szerepet tökéletesen éltette egyszerre.

A megváltó

Ha valakinek rossz gyerekkora volt, vagy méltatlan érzések közepette nőtt fel, kialakul benne a „nem vagyok elég jó” hitrendszer. Az ilyen ember számára a ragtapasz az lesz, hogy bizonyítani akar majd magának és a világnak, hogy ő értékes.  Érdemes a szeretetre, ő akar majd lenni a világ leghasznosabb személye.

Anna fiatalként az a személy volt, aki segített a többi gyereknek a házi feladatban, aki megvédte azt, akit bántottak, vagy épp ő volt az, akit kiközösítettek. Később, megosztotta társaival a pénzét, amikor neki is alig volt. Korán önkéntes munkát vállalt, az idősek otthonában, és a barátai körében mindig ő volt az, akire lehetett számítani. Mindenhol segített, ahol csak tudott. Ellenben, amikor neki lett volna szüksége valakire, valahogy sosem talált senkit, mert olyan jól játszotta a szerepét, hogy másokban azt az érzést keltette, neki nincs is szüksége segítségre. Amikor idősebb lett, elindított egy non-profit szervezetet, annak érdekében, hogy megmentse a világot.

Anna a szárny, a bajban. Ha beteg vagy, Anna fog elvinni téged orvoshoz és ő fog gubbasztani az ágyad mellett, amíg jobban leszel. Ha valaki összetöri a szíved, Anna lesz az, aki minden más fontos dolgát félre teszi, csak hogy veled órákon át lelkizhessen. Anna az, aki mindent meg fog neked bocsátani.

Anna egy jó ember, ugye? Sok jó Anna van a világban. A legtöbb ember, Annát "Megváltónak" hívja. Pedig ő csak szeretné, ha végre fontos lenne a világnak, vagy legalább csak egy valakinek, de úgy igazán. Még magát is becsapja ezzel a jóságával, mert valójában ez csak egy megfelelés. Mindaddig, amíg önmagában nem teszi helyre azt a tévesen kialakított hitrendszerét, gyermekkori sérülését, hogy ő nem volt elég jó, addig örökös megfelelési kényszerben fog élni boldogtalanul.

Anna másoktól tette magát függővé, görcsösen tesz azért, hogy fontos legyen, hogy mindenkivel jót tegyen, azért mert önmagában nem hisz eléggé. Útnak indult, hogy ezt a sérelmét önmagán kívül befoltozza, begyógyítsa, csak így sosem gyógyul ki belőle. Mindaddig, amíg Anna, az önmagával szemben támasztott elvárásoknak, követelményeknek nem vet véget és a valódi elégedettség nem lesz a saját igazsága, addig nem lesz igazán boldog.

Amíg a hajtóerő bennünk az, hogy elég jók akarunk lenni, amíg ezt a megerősítést kívül várjuk, és ennek stabil, megerősítésnélküli bizonyosságát nem ismerjük fel önmagunkban, addig a megváltó szerepében, lemondunk az életünkről. A belső béke, örökké csak egy rajtunk kívül álló dolog lesz, amiért bármit megteszünk, csak azért, hogy szeretetet, elismerést, törődést kapjunk ideig-óráig. Mindig mások kezébe helyezve a saját önbecsülésünket, értékességünk feletti ítéletet.

Ugyan ki adhatná meg ezt igazán és véglegesen nekünk, kint a világban, anélkül, hogy ne félnénk attól, hogy újra kitaszítottakká válunk? Ha önmagunkban érezzük az önszeretet és elégedetlenség hiányát, miért kívül keressük a gyógyulás kulcsát?

Jól adni csak úgy tudunk másoknak, minden álszent, tudatalatti szerep nélkül, ha már önmagunkban többlet van abból, amit igazán adni szeretnénk másoknak. Csak ezután kaphatjuk vissza mi is azt a figyelmet, és megbecsülést, amire annyira vágyunk.

• félelmek hitrendszerek minták önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!