Alázatos bölcsesség

Anyámra úgy gondolok, mint a legdiszkrétebb és legbölcsebb emberek egyikére. Emlékszem, hogy míg mások azon élcelődtek, hogy kinek milyen rossz magaviseletű gyereke van, kinek mit csinál a fia vagy lánya, anyám soha egyetlen rossz szóval nem jellemzett senkit. De felnőtteket sem illetett soha egy rossz szóval.

Ki tudja, milyen őrültségeket fognak elkövetni az én gyerekeim? – mondogatta - Lehet, hogy örülnék ha csak annyi nehézség és hülyeség lenne az életükben, amennyi annak az életében van, akit épp leszólnék… Nem tudom, hogy lehet, de néha az az érzésem, hogy anyám bölcs és előrelátó szemléletének köszönhetem, hogy az életemben nem volt (?) és nincs (?) annyi őrület, mint amennyi lehetne. Hogy az ő optimista gondolatai egyfajta “társépítőként” rakták az utat előttem, amin az életemet eddig jártam. Hogy az ő jószándékú kívánságai már jóval előttem jártak, s ennek köszönhető, hogy mikor egyes helyzetek rám találnak, az ő szerény és sorssal szembeni alázatos gondolatai tompították az élet pofonjait.

Ma már határozottan úgy gondolom, hogy a sorsügynökség minden egyes ember nyomában ott topog és figyel. Figyeli az élettel szembeni ellenállását, az okoskodását, a túlzásait, s az embernek mindezekhez fűződő érzéseit. Mert a megélés is fontos. S aztán szépen sorban kiosztja a feladatokat, s ha kell légkalapácsot használ, hogy kezelje az ember jellembeli gyengeségeit… A jószándékot, a pozitív hozzáállást értékeli az élet, már amit az ember önmaga felé képes sugározni. Azt a fajta szelídséget és gyengéd bánásmódot, ahogy önmagunkról gondoskodunk, ahogy magunkat tiszteljük, a sorsunkat, mert csak azt tudjuk gondolatainkban, érzéseinkben és tetteinkben a külvilág felé sugározni, ami bennünk van. Úgy érzünk a világ irányába, ahogy magunkkal kapcsolatban érzünk. Ha ma hallgatom anyám bölcs és óvatos megjegyzéseit az élettel kapcsolatban, csak bólogatok, és nem szólok egy szót sem. Van egy fajta tartás, amit az élet elvár tőlünk, hogy tisztelettel és méltósággal forduljulnk saját nehézségeink és másoké felé – érzem ki a szavaiból – a többi meg majd alakul!

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!