Párkapcsolatra vágyunk és annak minden tartalmára amilyen gyorsan csak lehet. Az a szomorú helyzet, hogy az „instant” szelleme, már a kapcsolatainkba is beférkőzött, és ha ez önmagában nem lenne elég baj, ezt megsózza az is, hogy már a megismerkedésünk pillanatától kezdve, úgy lépünk a másik felé, mintha az ellenségünk lenne, akit le kéne győzni, és komoly játszmázási hadműveletekbe kezdünk, annak érdekében, hogy ne mi kerüljünk ki vesztesként.

Már az ismerkedés elején, mindezt, egy jelmondatra építjük: „Én akarok felül lenni! Ne mellettem gyere, hanem alattam, mert én úgy leszek érzelmileg biztonságban”. Jó játék, főleg, hogy mindezt egyszerre vívjuk, és nem hogy nem kerülünk így egymás mellé, de még csak szemtől szembe sem és minden küzdelmünk közepette egyre csak magányosabbak vagyunk még egymás „mellett” is.

Jó játék, főleg, hogy mindezt, egyszerre vívjuk, és nem hogy nem kerülünk így egymás mellé, de még csak szemtől szembe sem, és minden küzdelmünk közepette, egyre csak magányosabbak vagyunk, még egymás "mellett" is. A másiktól gyorsan várunk mély érzéseket, és a kapcsolattól olyan értékeket, mint az összetartozás, de ezeket az érzéseket, csak egy bensőséges kapcsolat ajándéka során tapasztalhatjuk meg, hosszú idő után. Biztonságra épült játszmázásunk, megment ugyan a csalódástól, de nem is engedi, hogy két ember, őszintén közel kerülhessen egymáshoz, mert energiánkat, figyelmünket, felemészti az "add meg magad" háborúért folytatott harc. Ami valljuk be, rettentő kimerítő és boldogtalan érzést szül csak bennünk. Arról nem is beszélve, hogy nyomokban sem tartalmaz őszinte szeretetet, odaadást. Mégis, elképesztő stratégiákat állítunk fel, csupán azért, hogy magunkat védjük, és a másikat behálózzuk, de ez csak egy pengeélen táncoló, magányos érzelmi biztonsági vár építése.

A vár, végül bitang erős lesz, és mi ott maradunk benne betemetve. - Éljen- éljen!- kiabálhatnánk, itt aztán nem érhet semmi, de tényleg semmi! Ekkor talán, jobb esetben, ráeszmélhetünk hova kényszerítettük magunkat félelmünkben. Se be, se ki. Ruháinkat könnyedén dobjuk a földre, és mutatjuk meg testünket meztelenül, de a lelkünket, vastag fallal elválasztva rejtjük a másik elől. Ha nincs kapcsolatunk, vagy csak látszólag fenntartott viszonyunk van, akkor nem kell félnünk attól, hogy valakihez közel kerülünk, és az újabb csalódást vagy változást idéz elő az életünkben.​

Érthető lenne ez a viselkedés? Talán igen, hiszen oka van bezártságunknak, egykor talán könnyedén, bizalommal tárulkoztunk ki, és a tapasztalataink útvesztőiben, valamikor útközben, életünk, pofonok százaival tanított meg erre a védekező felállásra. Mind keresztül mentünk, életünk első szerelmi csalódásain, de minden egyes új ismeretség, ott rejti magában azt is, hogy levessük magunkról ezt az átkot, és bár a kockázata mindig fenn áll annak, hogy méltatlan emberek felé nyitjuk meg a szívünket, a félelem, mégis csak börtönbe zár, megfoszt attól a boldogságtól, ami életünk része lehetne. A szex gyors módja annak, hogy lelkünk kielégülés utáni sóvárgására gyógyírt kapjon. A vágy, hogy valakihez közel kerülhessünk, ott van mindenkiben, de csupán a szex, nem képes önmagában megadni a teljes feloldozást, csak egy röpke pillanatra.​

A valódi intimitás megtapasztalásáért, vásárra kell vinnünk a lelkünket, hiszen ez a kitárulkozásról, és a befogadásról szól, nem csak testileg, hanem lelkileg és szellemileg egyaránt. Ez az élmény, azok számára nyilvánulhat meg, akik rendelkeznek némi önismerettel, és képesek saját árnyékos részüket is már szeretően átölelni. Csak így lehetünk képesek empátiával fordulni a másik felé. Az ilyen emberekre mondjuk, hogy már érzelmileg felnőtt emberek, ez a csoda gyermeteg toporgással, és követelőzéssel, nem fellelhető, ezért tisztán, önzetlenül kell adnunk magunkból, hogy viszont kaphassunk.​

• intimitás játszmák nyitottság párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!