Az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvendett a Nyerő Páros cím alatt futó valóságshow, melyben hazai hírességek, egészen pontosan párok, házastársak versenyeznek egymással. Bár nem követtem sem idén, sem máskor ezt a műsort, mégis minduntalan olyan cikkekbe, videókba futok bele, melyek azt boncolgatják, mennyire felszínes az, ahogy megjátsszák magukat az emberek az Instagram platformon például, és magában a műsorban is, de a legvégén persze úgy, ahogy kell, lehull a lepel.

Ennek kapcsán merült fel bennem az a mindennapos, elkeserítő tényező, miszerint lassan mindenki úgy érzi, hogy a külvilág felé szépelegni kell. Semmilyen őszinte megnyilvánulás, vagy hiteles, lecsupaszított, igaz, emberi vonás. A való életben ez persze más. A való életben nincs filter. A való életben az állomáson, vagy az üzlet lépcsőjén álldogálva, ahogy kémlelem az embereket, látom, hogy teljes ellentettjei annak, amit a világhálón igyekeznek produkálni. Teljesen eltérő a külső, és ismerjük be, sokszor a belső emberi mivolt is.

Természetesen igyekszik mindenki a legjobb, legszebb formáját mutatni, és ez teljes mértékben rendben van. Azt gondolom filtereket, effekteket is lehet szolidan, mértékkel használni, amely nem fedi el a saját valónkat, csupán ad egy kis színt a mindennapok forgatagában. Lehet úgy használni az előbb említett opciókat, hogy nem elnyomni, épp inkább hangsúlyozni próbáljuk az autentikus énünket. A probléma az, hogy a média, és az azáltal hipnotizált nők, férfiak folyamatosan egy ál, cukormázas, makulátlan képet projektálnak kifelé. Sokan úgy érzik, hogy ez az egész cirkusz kizárólag nekik szól. Hogy csak te érezd úgy, hogy te bizony sosem lehetsz olyan, mint ők. Sosem érheted el ezt az egyébként „kemény melóval” felépített imidzset. Amit, ha kicsit is megpiszkálnánk, rájönnénk, hogy a nagy, üres semmi található csak mögötte.

Sosem felejtem el, amikor régen egy barátnőmmel képeket akartunk csinálni és automatikusan a filteres lehetőséget választotta. Valahogy azt éreztem, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Azt mondtam neki: „Figyelj, miért nem csinálunk egyszerű, normális képeket? Minek ez a sok effekt? Még csak nem is hasonlítunk arra, akik vagyunk élőben.” A válaszát csalódott arckifejezés kísérte: „Azért, mert nélküle borzalmasan nézek ki.” Én pedig dühös voltam és szomorú, mert egy fiatal, szép lány úgy érzi, borzalmasan fest, csak, mert a közösségi oldalakon  szinte egy darab hús-vér embert nem látunk, aki vállalná, hogy tényleg úgy néz ki, mint a való életben. Mert a beauty effektekről sajnos van, aki elhiszi, hogy ez hiteles, hogy így kellene kinéznünk.

Mindannyian rendelkezünk kevésbé esztétikus tulajdonságokkal. Olyanokkal is, melyekről mi hisszük csak igazából azt, hogy nem illenek bele a képbe, holott pont ezek tesznek minket egyedivé. Én jól tudom magamról, hogy karikásak a szemeim. Komplett táska kollekcióval rendelkezem, de amikor képet szeretnék készíteni magamról, valahogy mégsem jut eszembe, hogy leretusáljam őket. Mert ezekben a karikákban benne van a hajnalig tartó munka, a küzdelem, a nehezebb időszak, meg persze egy jó nagy adag genetika, amit édesapámnak köszönhetek. Egyáltalán nem bánom, hogy ezek az apró részletek kéz a kézben járnak velem. Hiszen egy történetet tesznek élesebbé, érthetőbbé.

• közösségi média külsőség önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!