Semmit sem ér, hogy tátong egy lyuk a mellkasom közepén, úgy se hallja senki néma kiáltásom, mikor az érzés belém hasít és a kétségek városába száműz, megesik az ilyen, na és? Csak előre nézek, mégis valami vissza-vissza húz, egy ideig ellenállok, de aztán elfáradok.

Olyankor megengedem, hogy magával ragadjon, hagyom, hogy a hangod, az arcod, a szemed tükrének emléke elárasszon. Egyszerre éget és ringat, tekintetem könnytakarót húz magára, majd mély levegőt veszek, és egy pillanatra behunyom a szemem, hogy benntartsam. Tehetetlen egy állapot, de van más választásom, mint elfogadni? Talán igen, ha megtanulom észrevenni az út porában nyíló szépségeket.

Volt már ez így, és a nap mégis felkelt. Már erőfeszítést sem kell tennem, hogy őszintén értékeljem a sugarait, amivel simogat, és az esőt is élvezem, hogy megtisztít. Nélküled is látom a szivárványt az égen, nem ezzel van a baj, csak ha tehetném, osztoznék veled az ilyen pillanatokon. 

Aztán azon tűnődöm, hová jutottam el, és mi minden lett az enyém, amivel gazdagabb lettem, erősebb, és valahogy kerek lesz az egész történet, még a hiányod is értelmet nyer. Nehéz, mert ezen a szakaszán az útnak, már annak sincs létjogosultsága, hogy hibáztassalak, vagy hogy az eget kérjem számon látszólagos vereségemért. Nem jön a számra a régi közkedvelt mondat, "- mondd miért, ez annyira igazságtalan!" és a padló sem komfortos már, mert kinőttem. Azt hiszem női énem kapujában ácsorgom és nyomom a csengőt, hogy magam mögött hagyjam a meg nem értett, dacos, falaival körbevett kislányt. Zavaros a köztes lét küszöbe, ahogyan az erők bennem olykor összecsapnak, ami eddig működő volt, mára nevetségesnek tűnik, de akkor hogyan tovább? 

Nem fogok hazudni, hogy nem hiányzol, de az sem állja meg a helyét, hogy ebbe már belepusztulok. Kevésbé fáj már, mikor újra elmész, és egyre jobban megy, hogy kitárjam a szívem, esélyt adva arra, hogy ismét visszaérkezz. Hiszen egyre szilárdabban tudom, csak téged akarlak, számomra pótolhatatlan vagy. Hiszek benne, hogy a szeretet mindkettőnket meggyógyít, és pontosan oda terel, ahol épp lennünk kell. Mert ez az érzés erőt ad akkor is, mikor nélküled kell tovább mennem.

További írásaim itt és itt!

Instagram ITT

• elfogadás elszakadás érzelmek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!