Vannak alkotók, vannak kritikusok és vannak az arc nélküli pocskondiázók. Az ember, ha letesz valamit az asztalra, az utóbbi típus azt ízekre szedi és - csúnyán szólva - csámcsogó szájjal felzabálja. Ha nem csinál semmit, akkor talán békén hagyják. De garancia erre széles e világban, sehol, soha sincs.

                                 

Vegyük a szellemi termékünket egy szép, nagy, mazsolás kalácsnak. Amikor a sütésnek nekilátunk, az első alkalommal biztos, hogy jó sok mindent kifelejtünk belőle, vagy netalántán túlságosan agyonmazsolázzuk. Kissé ehetetlen lesz, vagy emészthetetlen, de a miénk, a mi első gyerekünk, amit második nekifutásra már meglehet, hogy sokkal jobban készítünk. Aztán nekiveselkedünk másodjára is. Szépen alakul az a kalács, egyre finomabb lesz, jóval ízesebb. Innentől fogva előfordulhat, hogy megkínálunk belőle másokat is. Valakinek ízlik és az egekig magasztalja, valakinek pedig nem, de nem szól semmit, csak elmegy mellette. Az is lehet, hogy később visszatér, ha már jó  kalácssütő hírében állunk, de az is megeshet, hogy annyira megfeküdte akkor az egyszeri alkalommal a gyomrát, hogy nem kér belőle soha többé.

Az idő során persze profi kalácsgyárosokká válunk. A mazsolás csodaterméket pedig viszik, mint a cukrot, szemezgetnek belőle, dicsérik nyakra-főre, és mi, a büszke kalácsgyárosok boldogok vagyunk, hogy jót tettünk az emberekkel. Valami finomat adtunk nekik, csupa szeretettel. De képzeljétek, létezik a világon olyan fajta ember, akinek nem ízlik semmilyen mazsolás kalács. Sőt, a mazsola nélküli sem ízlik neki, de még a vajas - foszlósban, és a kakaósban sem leli kedvét . Tovább megyek: megsütheted a legnagyobb hozzáértéssel és szeretettel a világ legtökéletesebb kalácsát, az sem lesz jó neki. Hogy miért nem? Nehogy arra gondolj, hogy utálja a kalácsot, hisz mindig arról beszél, és eszi is rendszerrel, mondhatni minden áldott nap. De az utolsó apró kis miszlikig ízekre szedi, majd kiköpködi. Egy percig nem gondol arra, hogy mekkora szeretettel készült, még akkor is, ha alkalomadtán akad némi ízbéli hiba benne.

Sajnos, ezek a dolgok nem tesznek hozzá a szegény kalácsgyáros mesterségbéli fejlődéséhez, csupán egy életlen, durva sarlóval összekaszabolják a finom kalácssütő kezet. Olyan magasra tegyük hát a produktumot kedves mesteremberek, hogy ne érje el azt a fent említett ebek harmincadja. A feladat persze nem egyszerű. De ugyan ki ígérte, hogy könnyű lesz a szegény kalácsgyáros csöpp kis élete?

                                                                                                                                        Szentesi Évi

                                                                                                                             http://www.ruzsestukor.hu

• kékharisnya kritika rúzs és tükör

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!