A saját igényeimhez keresek társat

Sokan, talán nem is tudatosul bennük, de mikor társat keresnek maguknak, valójában nem a saját belső, lelki igényeiket kívánják kielégíteni, hanem a külvilágnak szeretnének megfelelni. Egyik párkapcsolatból a másikba esnek, egyik ismert, vagy legalábbis a “megfelelő” társadalmi körökben ismert embertől futnak a másikig. Valamiért nem állapodnak meg, örök szinglik maradnak, férfiak és nők egyaránt, folyton olyan kapcsolatokba keveredve, amelyek nem teszik őket boldoggá.

Nem tudom, honnan eredhet az az elképzelés, hogy a társunk kiléte bármit is hozzátesz a megítélésünkhöz vagy elvesz belőle. Természetesen mindenki elgondolkodik egy-egy extrém összeállítás láttán, de azért nem ez a hétköznapi felállás. A legtöbben magunkhoz illő társat választunk, akivel ránézésre is harmonizálunk. Ismerek rendkívül sikeres nőket és férfiakat, akik este, mikor végeztek a munkájukkal, nem vágynak másra, minthogy otthon a leghétköznapibb férfiak és nők lehessenek. Nem kívánnak otthon a hivatal dolgaival foglalkozni, komoly dolgokról értekezni a társukkal, sem a tudományos élet vívmányait kutatni, egyszerűen csak meg akarnak pihenni és csöndet szeretnének. Klasszikus felállású társas viszonyra vágynak, amelyben a férfi elvégzi a ház körüli teendőket, a nő pedig jól főz, és tisztán tartja az otthont. Mégsem ismerek senkit sem az említett kategóriából, aki nyíltan felvállalna egy ilyen párkapcsolatot. A külvilág számára választott társukat azért nem mutatják be hivatalos partnerként a világnak, mert érzik, hogy úgysem fog sokáig tartani a dolog, a másikat pedig azért nem, mert úgy érzik, nem illik abban az előkelő társaságba, ahol ő a hétköznapokban mozog. Nehéz helyzet, ami hosszú éveket elvesz a párválasztás aktív időszakából, anélkül, hogy valamilyen megbízható, elfogadható megoldást hozna az érintetteknek. Persze olyan is előfordul, hogy az ember mégiscsak dönt, mert boldog akar lenni, és mert úgy érzi, már nincs sok ideje arra, hogy családot alapítson, vagy komoly párkapcsolatba kerüljön. Egy ilyen ismerősöm végül a saját boldogsága mellett döntött:

- Már nem a koromhoz, a súlyomhoz, az iskolai végzettségemhez, a társadalmi státuszomhoz, vagy az elért sikereimhez keresek embert. - mondja. - Nem is a környezetem vagy a külvilág igényeihez. Most jutottam el odáig, hogy nem érdekel, ki, mit gondol róla és rólam. Hogy elég sikeresnek, gazdagnak, ismert embernek látják-e az általam választott embert vagy sem. Most már csak az a fontos, hogy aki belül vagyok, annak társa legyen. Bármilyen érthetetlen is ez a helyzet a legtöbb ember számára, olyan óriási szakadék van az életem két fele között, illetve aközött, amit én azokban megélni szeretnék, hogy tényleg nagyon helyzetben voltam egész életemben. Egészen más módon akartam élni, mint ahogy másoknak mutattam, ezért nagyon nehéz helyzetben voltam egész életemben. Mert bizony nem könnyen vállal fel, mondjuk egy professzor, aki rendkívül igényes a hivatásában, egy olyan asszonyt, akitől nem vár mást, csak az alapvető férfi-nő felállás teljesítését. Pedig ha boldog akar lenni, ez az egyetlen útja a kiteljesedésnek. És eljön az idő, túl a sikereken, az elismeréseken, amikor nem számít más csak ez!

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!