Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre. A boldogtalan, örök, hisztiző, toporzékoló gyerekkorra ítélt szerelmek soha nem képesek felnőni, szárba szökkenni, nem képesek életerős, daliás, büszke érzéssé válni, mert mohón és kétségbeesetten, mindig hiányolni fogjuk benne az elvárt dolgokat.

A fejekben megszületnek a „neked ilyennek, vagy olyannak kellene lenni” kezdetű elvárt érzések és tettek, először csak apró szurka piszkát döfködünk a másik ember szívébe, és próbáljuk elütni humorral. Aztán már a hétköznapok is így telnek, nincs megnyugvás, nincs egymásban feloldódás, nem lehetsz önmagad. Az elvárások kinyírják a spontaneitást, az őszinte, ösztönös mozdulatokat egymás felé, csak kritizálnak, felrónak, és meg akarnak változtatni. Elfedik a varázslatot, nem szemlélnek csodálattal, nem gyönyörködnek tökéletlenségünkben, senki nem örül bukdácsoló létezésünknek, és senki nem szeret minket önmagunkért.

Ha akarjuk, ha nem, aki igazán szeret, az Pál apostol útját járja, mert megtanulta végre, mi az a feltétel nélküliség. Ahogy nem várhatjuk el, hogy süssön a nap, ne essen az eső, ne legyen forgószél, szivárvány, szállingózó hó, vagy csontig hatoló fagy, úgy a másiktól sem várhatom el, hogy lépjen ki egyéniségének meglepő, nem mindennapi, egyedi, vagy éppen hétköznapi jelmezéből, köszönjön el tőle, tegye fel azt a polcra, és álljon előttem meztelenül, magasra tartott karokkal, majd én felruházom új, nekem tetsző tulajdonságokkal, az én elvárásaim szerint.

Amikor nincsenek elvárások, akkor otthon érezheted magad. Akkor úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valóban vagy. A másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, örül neked, melléd szegődik, így lesztek társak. A modern kori ember igényes, nem elégszik meg akármivel, és közben észre sem veszi, hogy csöndesen, alattomosan érzelmi zsarolóvá válik, ahogyan a másik fél is. Védelmi vonalat épít a sürgető, behódoló megfelelési kényszer építőköveiből, és már nem adja önmagát, görcsös szerepjátszásra kényszerül, csak feszülten figyeli saját reakcióit, mozdulatait. Az elvárásoknak való megfelelési kényszer nem más, mint az elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerít manapság e rendkívül igényes világrend. Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy mi is a vágya. Amikor egy reggelen csöndesen ráébred, hogy a valódi, őszinte út az egyetlen, amin érdemes járni. Magyarázkodás, elvárások, megfelelési kényszer nélkül, mert így tetszik, így ad lelki megnyugvást. Évekbe telik, amíg kibogozzuk az igazságot, a hamis álruhák, mérgező emberi kapcsolatok, és társas magány tömkelege közül. Hogy nem szerethet mindenki, nem lehetünk jók mindenki szemében, és nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit.

• lélekhangok párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!