A nő három arca

Sokakat foglalkoztat a kérdés már a várandósság alatt is, de szülés után biztosan, hogyan élhetők meg egyszerre a szerető - anya – feleség női minőségek, hogyan egyeztethetők össze úgy ezek a szerepek, hogy mindenki megkapja, amire vágyik, hogy senki ne érezze magát háttérbe szorítva. Kellő figyelemmel, szeretettel, önismerettel nem lehetetlen küldetés.

Közelítsünk a témához kicsit a megszokottól eltérően. Azzal mindannyian tisztában vagyunk már, hogy a nő a gyermeke megszületése után anyává válik, és ez a tény az esetek nagy részében a háttérbe szorít minden mást. A gyermekkel együtt egy új női minőség is megszületik, új érzésekkel, új feladatokkal, új fókusszal. Amit korábban a férj, a társ kapott a nőtől: szeretetet, figyelmet, törődést, azt az anya most mind a gyermeke felé fordítja, minden érzékével őt figyeli, tanulja. Az újdonsült apa, aki a helyét keresi az új helyzetben, még épp, hogy csak a gondolattal barátkozik, hogy családdá váltak, hirtelen magára marad. A férfiak nagy többsége a várandósság kilenc hónapjának felkészülési idejét leginkább agyban, és olykor nyomasztó teherként éli meg. Egy addig nem ismert felelősséget kell vállalnia. Nem csak önmagáért és a szeretett nőért, hanem egy újonnan érkezett apró lényért, aki a végletekig kiszolgáltatott, önálló létezésre képtelen, aki kezdetben csak hangos sírással képes kommunikálni, felforgatva ezzel a mindennapok megszokását, nyugalmát, derűjét. Egész életére felelőssé válik valakiért, akit úgy próbál elfogadni és megszeretni, hogy közben azt érzi, menthetetlenül ő és a nő közé állt, aki -ezidáig- a legtöbbet jelentette számára. Segítségre van szüksége, hogy megtalálja a helyét és önmagát ebben az új szerepben, és ehhez bizony nélkülözhetetlen az értő figyelem és a csak egymásnak szentelt idő. De térjünk vissza még a nőhöz, és elszakadva a kialvatlan, smink nélküli, zsíros hajú, pecsétes pólós, kitérdelt mackónadrágos kismama sztereotípiájától, keressük meg az anyában a NŐ-t.

A jungi archetípusok: Tekintsük át először (a teljesség igénye nélkül) a női lélek fejlődését Jung archetípusain keresztül. Ez a megközelítés útmutatást adhat a saját belső működésünkben való könnyebb eligazodáshoz, segíthet megérteni a családunkhoz, a férfiakhoz és a gyermekünkhöz fűződő viszonyainkat. Jung szerint minden nőben (és természetesen férfiban is) árnyalt, összetett, több rétegű személyiség figyelhető meg. Ezek a személyiségtípusok feleltethetők meg azoknak az ősi minőségeknek, mintáknak, melyeket Jung archetípusoknak nevezett el, és a könnyebb megértés kedvéért egy-egy mitológiai istennő alakjával szimbolizáljuk őket.

A csábító nő: a szerető: A legközelebb hozzá a görög mitológiában Aphrodité, a szépség, a szerelem istennője, az örömteli szexualitás hordozója áll. Domináns pszichés funkciója az érzékelés. Földi nőként az érzékiség hatja át mindennapjait, a szexualitást ösztönkésztetésként éli meg, olykor elvágva magát ezzel a szerelemtől, gyengédségtől, az igazi intimitástól. Ennek az ős-típusnak van a legerőteljesebb kisugárzása, személyes varázsa, valami magnetikus légkör veszi őt körül, és akit valóban közel enged magához, az nehezen szabadul ebből a vonzásból. Élvezi a másik nemre gyakorolt hatását, csupa tűz és életkedv. Hajlamos a pillanatnak élni. Egy kapcsolat elején a nő jellemzően a csábító, a szerető archetípusát hordozza, és élvezi leginkább. Mindent lehet, semmi nem tilos, ami örömet szerez mindkét félnek, felfedezik, napról-napra tanulják egymást. Ebben az időszakban kicsit háttérbe szorulnak a barátok, a család, teljes közelségben, összeolvadásban, egymásra fókuszálva telnek a mindennapok. Itt még mindkét fél igyekszik a szebbik arcát mutatni, a másik igényeire, vágyaira, és annak kielégítésére figyelni.

A testi nő: az anya: A legközelebb hozzá a görög mitológiában Démétér, a földművelés és a termékenység istennője, a táplálékadó anya képe áll. Domináns pszichés funkciója az intuíció, fogékony a környezete igényeire, érzéseire. A hagyományos női szerepek archetípusa, a női kötődés szimbóluma. Fő feladataként a test és a lélek táplálását tekinthetjük. Legfőbb motiváció életében az anyaság, a másikról való gondoskodás. Abban érzi önmaga kiteljesedését, ha bőkezűen enni adhat. Akiben ez az őstípus a hangsúlyos, sérülékennyé, sebezhetővé válik, hajlamos a befelé fordulásra. Ösztönző ereje nem önmagában, hanem a társban (irreális esetben a saját gyermekére vetített társ képében), a felőle áradó szeretetben, gyengédségben van, vagyis a másiktól való függés szükséglete sebezhetőségének legfőbb forrása. Az első gyermek megérkezésével átrendeződnek a viszonyok. A nő, aki kilenc hónapon át a valaha megélhető legteljesebb egységben létezve óvta, minden apró rezdülését figyelve szerette magzatát, a világ legtermészetesebb módján válik anyává. Ellentétben a férfival, akinek tanulni kell az apa szerepet, aki kezdetben (a legnagyobb odafigyelés ellenére is) kicsit kívülálló marad, aki bár érti, tudja, hogy gyermeke született, de valahogy mégis idegenként kezelve az apró jövevényt minden idegszálával arra koncentrál, hogy szeretni tudja. Mert a világ (és főleg a felesége) ezt várja tőle. Időre van szüksége, hogy a kötődés kialakulhasson. És mindeközben jogos igénye, hogy végre visszakapja a NŐT, akit átmenetileg átengedett ennek a pici lénynek, hagyta, hogy kedvére alakítsa, formálja, de most, hogy már megszületett, kéri vissza azt, ami az övé. Volt. Irreális elvárás, hamar rájön. Aphrodité a múlté, legalábbis átmenetileg.

Az érző nő: a feleség: A legközelebb hozzá a görög mitológiában Psziché, a halandó királylány áll, aki előbb Erósz kedvese, majd, már, mint istennő, a felesége. Domináns pszichés funkciója az érzés. Az emberi lélek megszemélyesítője, aki a halált is vállalva érdemelte ki a földöntúli szerelem boldogságát. Ő maga a női lélek fejlődésének, kiteljesedésének analógiája, feladata az önmegvalósítás, azoknak a képességeknek a kifejlesztése, amik a nő tudattalan férfi-részeivel vannak összefüggésbe, és amik által a három szerep egy nagy egésszé olvadhat össze. Aphrodité hiúságából fakadóan Pszichének, és vele együtt minden érző nőnek, a következő lépcsőfokokat kell megjárnia:

- Fontos döntések előtt tudni kell magában szétválasztani egymástól a benne kavargó érzéseket, szempontokat, vágyakat. Nem dönthet, amíg nem lát tisztán, ami nem jelent mást, mint a valódi tisztánlátást, amikor képessé válik arra, hogy megbízzon az intuíciójában, a belső vezetőjében.

- Hatalmat szerezve is nőnek kell maradnia. Nem koncentrálhat csak a saját szükségleteire, igényére, meg kell őriznie a másikat értő, érző, empatikus lényét.

- Fel kell ismernie, hogy képes egy adott helyzetet kívülről, más perspektívából is szemlélni, a problémától érzelmileg el kell tudnia távolodni ahhoz, hogy meglássa benne azt, ami igazán lényeges.

- Meg kell tanulnia nemet mondani. Nagyon sok nő, amikor éppen önmagáért tesz valamit, hagyja, hogy mások eltérítsék ettől. Amíg folyton csak mások igényeit elégíti ki, soha nem teheti azt, ami neki jó. Amíg nem tanul meg nemet mondani, nem tudja a kezébe venni saját élete irányítását.

A jungi lélektan a kollektív tudattalan tartalmaként tartja számon ezeket az ős mintákat. Minél érettebb, összetettebb a személyiség, annál több ilyen ősi minőséget hordoz magában. A velünk született hajlam, az öröklött személyiségvonások, a család, a neveltetés által megtanult viselkedésminták, a kultúra mind szépen árnyalják ezeket az ösztönös működéseket. Fontos tudnunk azt is, egyszerre több istennő mintája is lehet aktív, ezek a vonások keveredhetnek is egy-egy élethelyzetben úgy, hogy bizonyos életszakaszokban hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. És ha idáig sikerült eljutni, már csak egyetlen lépés van hátra, felfedezni, felnevelni önmagunkban Sophiát, de ez már egy másik történet…

Pálvölgyi Krisztina