Addig nem hisszük el, hogy létezik a nagybetűs, igaz, mély, és mindenen átívelő szerelem, amíg meg nem ismerkedünk vele. Addig izgalmas táncnak tűnik egy kapcsolat, a maga múlékony varázsával. De az igaz szerelem nem tünékeny. Az igaz szerelem gyökeret ver bennünk, és kigyomlálhatatlanul terjeszkedik, egészen addig, amíg körbe nem növi minden sejtünket.

Kislány korom óta rajongom azokért a mesefilmekért, amelyekben hercegek szerepelnek. Különösképpen a Hamupipőke ragadta meg a képzeletemet. És vártam, vártam én is az üvegcipővel a herceget. És amikor eljött, felfedeztem benne a különös vonásokat, amelyek megnyitották előttem a legkáprázatosabb érzést, a nagybetűs szerelmet.

A tekintetét alig bírtam állni, azon nyomban pír öntötte el az arcomat, a lábaim nem remegtek, nekik még tudtam parancsolni. Úgy gondoltam, ennél nyilvánvalóbb bizonyíték nem létezik a vonzalmamra, és ugyanakkor ennél nevetségesebb sem. Aztán megtudtam, hogy édesnek vélte a lángvörös ábrázatomat, bár illedelmesen megkértem, hogy erről több szó ne is essék. Ugyanakkor, a közelében rendre bekövetkezett még ez az idegesítő jelenség. Másnál ilyet nem éreztem. Másnál nem is volt ekkora a tét. De most tudtam, hogy itt a végzetem, a mindenem, az a bizonyos szerelem, amely tengernyi élvezetet, boldogságot, és szomorúságot rejt.

Igen, az igaz szerelem, nem csupa édes élmény. Ugyanúgy benne vannak a viták, a nézeteltérések, a sértődések, csak jobban fájnak, mint fájnának egy nem nagybetűs szerelemben. Mert ilyenkor a másik a részünkké válik, és a lelkünk szinte belepusztul a bántódásba. Ilyenkor képesek vagyunk gyűlölni, és már nem tűnik abszurdnak az a felvetés, hogy a gyűlölet és a szerelem olyan közel álló érzések. Mélyek, és gyűlölni csak azt lehet, aki az érzéseink ellen a legvadabb tetteket követi el.  De olyan ambivalens, szeretni és gyűlölni ugyanazt az embert. Kétségbeesett állapot, miután kétségtelen, hogy nem marad más, mint megemberelni az érzéseinket, és az igaz szerelmet a boldogság felé vezetni, vagy véget vetni a szenvedély pusztításának, mielőtt a két ember teljesen ronccsá nem válik.

A szenvedély az évek múltán sem csitul. Mert az igaz szerelem folyton generálja a pezsdítő édes érzést. Azonban meg lehet tanulni a legvadabb szenvedélyt is kordában tartani. Érdemes, mert folyton egy felhevült állapotban létezni, kifárasztja az ember lelkét. Ha az életünk nem is a megszokott medrében halad, ennek ellenére boldoggá tesz a tudat, hogy ott vagyunk egymásnak. És bár csalódtunk az élet számos részletében, abban biztosak vagyunk, hogy egymásban nem csalódhatunk, hogy a másikra mindig számíthatunk. Hogy ő ott áll majd mellettem, és én is ott állok majd mellette, bármi is történjék.

• érzelmek lélekhangokból szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!