A másik szemében

Tudod, én nem hiszek a szerelemben. Látom az embereket, látom az emberek egymással való dolgát, utána a vállam fölött hátrabiccentek a múltnak, szomorúan tanulmányozom az elmúlt időt, és azt kell, mondjam neked, nem hiszek már többé a szerelemben.

Ez az érzés, amiért azt hittem élni érdemes és kell is, egyszerűen csak kicsivé vált a szememben. Emberek jöttek mentek, férfiak hevertek lábaim nyomán és tudod, így utólag mit gondolok? Hogy az egésznek semmi értelme nem volt. Szerettünk, szeretkeztünk, esküdöztünk, harcoltunk, háborúztunk, elvéreztünk a harcmezőkön, öngyilkos gondolatok kerítettek bennünket hatalmába, és tudod, hogy miért? A semmiért. A végén nem sok az, ami ittmaradt. Alig megszámolható. De most nemcsak a magam dolgáról beszélek. Láttam nőket, akik ugyanúgy zokogtak, mint én. Láttam az arcukat, és hidd el nekem, egyiknek se volt vidám a tekintete. És akkor azt kérdeztem a szerelemtől, miért teszed ezt velük. Miért teszed ezt te rongyos szerelem ezekkel a nőkkel és férfiakkal? Miért tudsz velük csak ilyen nagyon cudarul bánni? És tudod mit felelt a szerelem? Nem felelt semmit. Csak állt és nézett, széttárta karjait, már ha a szerelemnek lehetnek karjai, de én úgy hiszem, vannak. Ugyan mi mással tudna pofonokat adni?

Te, tudod mi miért vagyunk itt? Egy kicsit azért, hogy megkeressük azt az egyvalakit, akiben a tökéletlenség is gyönyörű. Akivel jó a reggel és kellemes az este. Olyan legyen, hogy keresni akard éjjelente az ágyban, hogyha kicsit arrébb fordul. Aki ugyanazt a nótát szereti, és ha nem is teljesen érti, miért akarsz olykor-olykor egymagadban lenni, akkor sem szól, csak csendesen megvárja, míg újra eljössz. Olyan legyen, akiben a gyermekeid arcát is látod egy kicsit. Egyébként is úgy hiszem, hogy az emberek bajára csak egy orvosság létezik: a gyermek. Valamiféle ősi, génjeinkben elrejtett dolog ez. Hiszen ezért vagyunk itt, ugye? De nem mindegy, hogy kitől van utódod. Azt már látnod kell elsőre a szeméből. Vajon egy egész életen át az ő tekintetét akarom nézni a véreim arcán is?

Nekem egyszer volt egy ilyen. Kék volt a tekintete Az orvosok máskülönben pedig azt mondják, hogy a kék szem el fog veszni a világból. És én csak kék szemű kisfiúkat szeretnék. Küldetés ez, higgyél nekem. Az ő szeme olyan világoskék volt, hogy éjjelente lámpás volt a sötétségben. Én őt azokon az éjszakákon mindig kerestem a párnák közt, az ágyban, ha nem volt közel, és amikor elment, rettenetesen zokogtam. De már nem jön többet. Egyszer volt itt és nagyon messzire ment. Most távolabb van, mint a fjordok, pedig ugye azok sincsenek túl közel. És néha, ha hallok róla, szomorú leszek, mert egészen olyan, mintha egy idegenről tudósítanának. Teljesen más lett. Mellettem olyan volt, mint egy kisfiú, akit egy egész életen át készen álltam szeretni, csak azzal nem számoltam, hogy felnő, és majd mást akar. Éppen olyan kék szemű gyermekeket akartam, mint amilyen ő volt. Tiszta és őszinte arcú, kék szemű kis angyalokat. Soha nem fogtok már megszületni, angyalok.

Ezért is mondom ezt most neked, hogy nem hiszek már a szerelemben. Legyél te is felkészülve rá. Férfiak jönnek, lesz olyan, akivel egész jól lehet majd élni, akinek egészen jól viseled a szokásait, de az angyalból csak egy jut mindenkinek.

Az enyém itt volt. De már elment.

Szentesi Évi

Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!