A legszebb Edgar Allan Poe idézetek
Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregények atyjának is, de a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Ő volt az első közismert amerikai író, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött. Az ő emléke előtt tisztelegve összegyűjtöttük a legszebb idézeteit.
“Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad.”
“Mit ér a napvilág,
Ha szemünk a jelenbe néz,
S ködön át csak a múltba lát?”
“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
“A szenvedés száz arcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik - árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek.”
“Más voltam én már mint gyerek,
Mást láttam mint a többiek,
S ha marta szívem vágy s panasz,
Nem volt egyszerű tavasz,
Nekem már akkor más habú
Forrásokon buggyant a bú,
Lelkem más dalra volt vidám
S szerelmem is - merő magány.”
“A találékonyság és az analitikai képesség közt nagyobb a különbség, mint a köznapi értelemben vett képzelet és a tulajdonképpeni képzelőerő között, pedig jellegzetes tulajdonságaiban milyen hasonló a kettő! Annyi tény, (...) hogy a találékony embernek mindig van fantáziája, és a valódi képzelőerő mindig analitikus.”
“Azok a szellemi tulajdonságok, amelyeket elemzőnek szoktak nevezni, önmagukban véve nehezen elemezhetők. Igazában csak hatásukban tudjuk értékelni őket.”
“A sóhajország árnyán
Laktam egyedül, árván,
Lelkem mocsár volt, mély magány.”
“Bús álom az én életem:
eltűnt reményem csillaga,
mindegy, nappal vagy éjszaka,
való volt-e, vagy látomány,
ma már mi sem maradt nyomán.”
“Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.”
“Nagyon hiszek a bolondokban; ezt hívják a barátaim önbizalomnak.”
“Vedd csókom homlokodon,
s míg búcsúzom, angyalom,
hagyj ennyit vallanom -
igazad van ím,
álmok voltak napjaim.”
“Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.”
“Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek.”
“Még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e.”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez