Ma van a család nemzetközi világnapja, és mivel a család a legnagyobb érték a világon, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Egy szubjektív, de őszinte lista következik.

1. A legtöbb család általában hangos, de az enyém legalábbis biztosan. Nálunk a nemek aránya kiegyenlített: egy átlagos családi összeröffenéshez öt öblös férfihang szolgáltatja az alapot, amik legtöbbször azon vitáznak, hogy a magyar válogatott miért tart ott, ahol tart, és ehhez adódik még hozzá az öt nő (magamat is beleértve) vihácsolása. Ebben a közegben, elég hamar rájöttem, hogy ha figyelmet akarok, fel kell szólalnom, és ki kell állnom magamért – amit a mai napig (olykor sikertelenül) gyakorlok otthon.

2. Szokták mondani, hogy a családodat nem választhatod meg, de a barátaidat igen. Tényleg nem választhatjuk meg azokat az embereket, akikkel közös vér csörgedezik az ereinkben, de megismerhetjük és elfogadhatjuk őket. Úgy gondolom, sok olyan, magát családnak nevező közösség van, aminek tagjai az előbbiekre sem veszik a fáradságot. Az emberek márpedig nem tökéletesek: apám konok, anyám hebrencs, az egyik bátyám makacs, mint az öszvér, a másik pedig túl érzékeny, és hogy én se maradjak ki a sorból, büszkén vegyítem magamban az összes előbbi tulajdonságot. Az összetartás kulcsa az, hogy az érem mindkét oldalával tisztában vagyunk, és kérdés nélkül elfogadjuk.

3. Édesanyám mindenen pityereg – de hát ez nem meglepő, ilyenek ezek az anyák. Viszont mikor 12 évesen először hallottam apámat sírni a kocsi hátsóülésén, amikor épp a rohammentőautó után hajtottunk a sztrádán, amivel nagyapámat szállították kórházba; vagy amikor egyik karácsonykor szűk kis családunk együtt sírdogált apám, a konok, érzelmeit nehezen kimutató férfi megható szavai után, megtanultam, hogy érzelmeinket vállalni nem a gyengeség, hanem sokkal inkább a bátorság jele.

4. Azt is tudom, hogy az állatok az ember legjobb barátai. Volt már kutyánk is, macskánk is, egyszerre a kettő; volt, hogy nem kapott elég figyelmet, jelenleg pedig a család tiszteletbeli hatodik tagja. Tizenegyedik születésnapomra kiscicát kértem. Apám még hevesen tiltakozott, amikor anyámmal már az internetet bújtuk egy édes kis gomolyag után. Sokáig kutattunk, végigjártuk a helyi menhelyeket, mire rátaláltunk a mi Linánkra – a baj csak annyi volt, hogy Kecskeméttől bő egyórás kocsikázásra székelt az akkor hathetes macska. Mit volt mit tenni, ő csak nem jöhetett hozzánk, így mi indultunk útnak, apám szitkozódásai közepette. Lina azóta felnőtt, lassan tízéves öreg hölgy. Mivel mi, a gyerekek kirepültünk, ő anyám örök támasza; apámmal utálattól elfogadásig jutottak, én pedig minden hétvégén sietek hozzá haza, amíg még köztünk van.

5. Sosem tudhatjuk, hogy az élet mit tartogat számunkra. Tervezhetünk előre egy hétre, egy hónapra, vagy tíz évre; az öregedést, az elmúlást, a halált viszont nem ismerjük előre, de még ha számítunk is közeledtére, akkor sem tudunk felkészülni rá. Megtanultam az évek alatt, hogy a mának kell élni, addig kifejezni szeretetünket, ameddig van rá lehetőségünk, és addig hálát adni, ameddig tudunk – mindenért. 

• család otthon összetartás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!