4 hiba, amit a jegyespár elkövethet az esküvővel kapcsolatban
Az esküvő minden pár életében a legszebb nap kellene, hogy legyen. Azonban számos olyan dolog van, amire nem árt odafigyelni a nagy nap kapcsán, ha nem akarjuk, hogy a dolgok rosszul süljenek el. A leggyakoribb hibákra hívta fel figyelmünket Sophie David esküvőszervező. Érdemes őket megfogadni.
Okosan a barátokkal, ismerősökkel
Nagyon könnyűnek hangzik, hogy az egyik ismerősünk például egy fotós, aki felajánlja a segítségét az esküvői fotózás kapcsán. Vagy ha van egy virágkötő vagy éppen dekoros barát, aki örömmel vállalná a díszítést. Ez mind szép és jó, de sajnos, ha valami nem úgy sül el, ahogyan azt a pár elképzelte, akkor roppant kínos a közeli barátot vagy ismerőst elővenni, hogy mégis miért így csinálta, amikor teljesen más volt az elképzelés.
Szolgáltatók
Sokszor a párok csak az egyik szolgáltató esetében szeretnének kimagaslóan jót. Ami olyan szempontból érthető, hogy nyilvánvalóan költséghatékonyabb, azonban nagyon fontos lenne hasonló színvonalú szolgáltatókkal dolgozni az egész esküvőt illetően. Már csak azért is, mert az összkép és az élmény maga is egészen más lesz, ha mindenben igyekszel azonos színvonalat választani.
Nincs esküvőszervező
Igen, sokszor a menyasszonyok esetében felmerül az az érzés, hogy majd ők mindent meg tudnak oldani egyedül. Ez azonban az esetek jelentős többségében sajnos kudarccal végződik. Ugyanis egyrészt az esküvő napja a legnagyobb boldogságról kell, hogy szóljon és nem arról, hogy a menyasszony stresszel azon, hogy vajon minden gördülékenyen megy-e. Másrészt ki kell mondani, hogy az esküvőszervezés egy külön szakma és nem véletlenül van erre szükség, hiszen sajnos olykor-olykor valóban adódnak olyan kellemetlen helyzetek, amelyeket egy profi esküvőszervező könnyedén megold anélkül, hogy a pár akár csak sejtést szerezne a dologról, így megóvva őket a felesleges stressztől.
Túlságosan mások véleményére adni
Gyakran a pár túl sok felesleges energiát öl bele abba, hogy a környezetüknek, családjuknak megfeleljenek a saját esküvőjük kapcsán. Ez hatalmas hiba, ugyanis ez a nap tényleg csak kettejükről szól. Érdemes az esküvőkérdésben csakis magukra hallgatni és a saját álmaikat, vágyaikat követni, hiszen senki másnak nincs joga beleszólni abba, hogy miként szeretné a jegyespár megélni szerelmük nagy napját.
Ha bármilyen kérdésed lenne esküvőszervezéssel kapcsolatban, keresd bátran Sophiet a Facebook oldalán vagy a honlapján. További tartalmakért pedig látogass el az Instagram profiljára.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez