Isten éltessen Prince!
Prince korunk egyik legkiemelkedőbb előadóművésze: énekes, zenész, dalszerző, hangszerelő és producer egy személyben. A Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjjal jutalmazott sztár ma ünnepli 57. születésnapját.
olvass továbbPrince korunk egyik legkiemelkedőbb előadóművésze: énekes, zenész, dalszerző, hangszerelő és producer egy személyben. A Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjjal jutalmazott sztár ma ünnepli 57. születésnapját.
olvass továbbHorányi Julit az X-Faktorban ismerhette meg a nagyközönség, ugyanis az énekesnő az underground után a mainstreamben is szerette volna kipróbálni magát. Ennek az útnak a következő állomásaként ma büszkén mutatja be: Electrical című első saját dalát és a hozzá tartozó videoklipet.
olvass továbbKicsi lány hatalmas hanggal. Antal Timit az X-Faktor harmadik szériájában ismerhette meg a közönség, ahol a második helyen végzett, ezzel pedig ő lett a felvonás legjobb női hangja. A bájos énekesnőt legutóbb A Dal 2015-ben láthattuk bizonyítani Woke Up This Way című számával. Timi nem unatkozik, szinte megállás nélkül pörög, azonban egy apró interjú erejéig sikerült elkapnunk a nemrég születésnapját ünneplő tehetséget.
olvass továbbAmy Winehouse egykori énekesével is erősít az ország legenergikusabb improvizatív koncertsorozata, a Random Trip az Akvárium Klub születésnapján. Ugyancsak itt ünnepel majd Richard Dorfmeister és lenyűgöző élő show-jával érkezik a német Pantha du Prince is. A közös jeggyel látogatható ünnepi estre speciális vizuállal készülnek a szervezők, így a látogatóknak olyan látványban lesz részük, mint még soha. Mindez március 28-án, a főváros szívében, az Erzsébet téren.
olvass továbbLola, a csodálatos hangú énekesnő életének egy szuper izgalmas időszakát éli, hiszen nemcsak karrierjének egy kiemelkedő időszaka köszönt be idén, de a magánélete is tökéletesen alakul. Lola mesél nekünk karrierjéről, magánéletéről, valamint kedvenc szépészeti eljárását is eljárulja nekünk!
olvass továbbIgenis van úgy, hogy a nézők jól döntenek. A hiteles előadás, az őszinte szavak meghozzák a sikert. Illetve ez a logika itt a továbbiakban borulni fog. Ugyanis nem a siker a cél, az csupán eszköz, hogy mindenkihez eljusson a mondanivaló, és a tökéletes tisztaság. Jelen sorok írója vállaltan elfogult, hiszen az egyetlen potenciális világsztárjelöltet látja az énekesnőben, és teljesen biztos volt már korábban benne, hogy a történet majd Bécsben folytatódik. A Parfüm az egész világon szeretett dal, ahogyan a Wars for nothing is az lehet. Illetve, hogy egy másodpercig se kételkedjünk, az is lesz!
olvass továbbAriana Grande vagy Iggy Azalea veheti át ebben az évben a legjobb énekesnőnek járó léghajó alakú díjat? Angelina Jolie vagy Scarlett Johansson nyakába zúdul idén a hagyománnyá vált zöld trutymó? A 28. Nickelodeon Kids’ Choice Awards négy új kategóriával és világsztárok sorával csábítja a nézőket a tévéképernyők elé: a bővült listán olyan jelöltek szerepelnek, mint Angelina Jolie, Meryl Streep, Meghan Trainor, Taylor Swift vagy épp a One Direction. Az igazi sztárparádéval kecsegtető gálát a Jonas Brothers legifjabb tagja, Nick Jonas vezeti majd.
olvass továbbRihanna nyolcszoros Grammy-díjas barbadosi énekesnő éppen ma ünnepli 27. születésnapját. Eddig összesen 13 dallal tudta vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát. Ő a legfiatalabb előadó a zenetörténelemben, akinek sikerült elérnie ezt a számot. Fiatal kora ellenére, a karrierje kezdete óta, eddig több mint 150 millió hanglemezt adott el, ezzel minden idők egyik legjobb lemez és dal eladási mutatóival rendelkező zenei előadója. Születésnapja alkalmából a legjobb dalait gyűjtöttük most össze.
olvass továbbFebruár 8-án, vasárnap került megrendezésre az 57. Grammy-díjátadó gála, ahol a zeneipar színe-java képviseltette magát. Az este legnagyobb nyertese kétségkívül, a mindössze 22 éves brit énekes, Sam Smith lett, akit hat kategóriában jelöltek, és ebből többek között az év legkiemelkedőbb új előadójának és az év dalának járó szobrot is bezsebelhette. Nézzük a jelölteket, és a győzteseket!
olvass továbbPersze Bálintnak csak a karrierjében történik változás, a swing énekes párkapcsolata töretlenül boldog, párja, Brigi mindenben mellette áll.
olvass továbbA Budapest Jazz Orchestra különleges Valentin napi koncertre készül a Stefánia Palotában. Február 14-én mutatják be ugyanis legújabb lemezüket, amely olyan legendás, XX. századi magyar slágerek feldolgozását tartalmazza, mint például az Emlékszel nyár volt, Aki autón járni óhajt, Van egy kislány, Anikó, vagy a Négy Gengszter. A koncerten fellépnek és a lemezen közreműködnek nem kisebb énekesek, mint Fehér Adrienn, Urbán Orsolya, Farkas Gábor Gábriel és Mujahid Zoltán.
olvass továbbMichel Schönberg, Sir Andrew Lloyd Webber, világhírű zeneszerzők, Rhoda Scott világhírű orgonaművésznő után, Mahó Andrea (eMeRTon és Artisijus díjas prémium kategóriás színésznő, énekesnő ) újabb világsztárt készül meghódítani: JOSÉ CURÁT.
olvass továbbSzűcs Gabi teljes erőbedobással készül a január 10-ei lemezbemutató koncertjére, miközben az év utolsó napján és január elején részt vesz egykori együttese, a 20 év után újra összeálló Cotton Club Singers országjáró fellépésein. A swingirálynőnek becézett énekessel beszélgettem koncertjeiről és új albumáról, a Tűsarkú Lépteimről.
olvass továbbMa 40 éves napjaink egyik legsikeresebb énekesnője, Zsédenyi Adrienn, alias Zséda. Első látásra nehéz elhinni, hogy már ennyi idős, családanya, és hogy mekkora hang szorult belé! Születésnapja alkalmából most összegyűjtöttük róla 10 érdekességet, és 5+1 dalt, amit feltétlenül hallanod kell tőle!
olvass továbbTaylor Swift a szemünk előtt cseperedett bájos kamaszlányból hosszú lábú csinos nővé. Szép, tehetséges, és fiatal kora ellenére már 6 Grammy-díj boldog tulajdonosa. Az amerikai, country-pop énekesnő, dalszerző és színésznő éppen ma ünnepli 25. születésnapját, ez alkalomból egy csokorba gyűjtöttük a legjobb dalait.
olvass továbbBUDAPEST! Egy külföldi zenész, énekes George Ezra megismertette a fővárosunkat a világgal.
olvass továbbA 75 éves rock díva, immáron több mint 50 éve tartó pályafutása alatt minden szakmai elismerést bezsebelt, amit csak lehetett. A tizenegyszeres Grammy-díjas énekesnő, és többszörös Golden Globe-díjas színésznő, éppen ma tölti be 75. életévét, szívből gratulálunk! Isten éltesse sokáig!
olvass továbbCsobot Adél és Molnár Andi indította a karácsonyi szezont: a cserfes énekesnő és a dzsungel királynője kapcsolta fel az Arena Plaza karácsonyi fényeit, majd bele is merültek egy közös karácsonyi shoppingolásba. Adél és Andi már ünnepi lázban égnek: amellett, hogy feltérképezték a legújabb divatot, ajándékot is kerestek az Arenában.
olvass továbbA különleges hangi adottságokkal rendelkező énekesnő, Dér Heni karrierje évek óta töretlen. Épp hogy csak végzett legújabb albumának stúdió munkálataival, máris egy újabb nagy dobásra készül. Ám ahhoz, hogy a gyönyörű énekesnő karrierje ilyen fényesen ragyogjon rengeteg energiára, valamint tökéletes testi, mentális és lelki harmóniára van szüksége. A vibráló energiákkal rendelkező énekesnő elárulta nekünk sikerének titkát, valamint a természetes életmód elkötelezett híveként beavatott minket hibátlan alakjának és egészségének titkába!
olvass továbbAz angol énekes, James Blunt jövő hétfőn Magyarországra érkezik, hogy teletöltse a Papp László Budapest Sport Arénát, előtte pedig nem más, mint Bogi nyitja az estét, akinek a „We All” című szuperslágert is köszönhetjük.
olvass tovább