Kulcsszó keresés /


Beszélgetés Rácz Gergővel

Rácz Gergővel egy kevésbé frekventált bevásárlóközpont egyik kávézójában találkoztam, éppen csak pár nappal A Dal döntője után. A Fool Moon acappella együttessel a legjobb négyig jutottak, It can’t be over c. dalukkal. Megmagyarázhatatlan, miből fakadt az érzés, amivel az interjúra érkeztem. Úgy gondoltam, pedig nem is ismerem, hogy egy nagyon szerény, visszafogott fiatal sráccal fogok találkozni és beszélgetni az életéről, a munkájáról, a sikereiről, és egy percig sem kell azon aggódnom, hogy nehézkes lesz a beszélgetés. Jól gondoltam. Fel sem kell tennem az első kérdést magától kezdett el mesélni A Dal utáni napokról.

olvass tovább

A 10 legizgalmasabb tavaszi-nyári trend

  • 2014. március 11.

A leárazott ruhakupacokat a hátunk mögött hagyva, ellepik a boltok polcait az idei tavaszi-nyári szezon darabjai. Sok újdonságot köszönhetünk, de elővehetjük a tavalyi jól bevált ruháinkat is, mivel lesznek visszatérő, nagy kedvencek. Ilyenek például: az etno stílusú ruhadarabok, a horgolt és csipkebetétekkel díszített felsők. A neonos színeket viszont felváltják a visszafogottabb árnyalatok, és alapvetően jellemző lesz az idei évre egy sokkal letisztultabb, elegánsabb, minimalista vonulat. Íme, az elkövetkezendő időszak 10 meghatározó trendje.

olvass tovább

Székletvisszatartás gyermekkorban

  • 2014. március 11.

Ha egy kisgyermek valamilyen okból kifolyólag visszatartja a székletét, az első és legfontosabb dolog, hogy nem szabad őt állandóan a kakálással frusztrálni. Ne kérdezgessük, hogy kakilt-e már és főleg ne szégyenítsük meg ezzel.

olvass tovább

Kifutóról a hétköznapokba: ősz 2014

  • 2014. március 05.

Lefutottak a divathetek, így összegezve a látottakat ismét meríthetünk a beauty anyagokból. Bár még korai az őszi sminktrendekről beszélni, de szeretnénk elsőként megosztani veletek, hogy mire is számíthattok az idei hűvös hónapokban. Összeszedtünk nektek négy különbözőt stílust, amelyek segíthetnek választani a polcokról az őszi napokon is.

olvass tovább

Az Oscar szépségei testközelből

  • 2014. március 04.

Izgatottan vártuk tegnap éjjel az Oscar-gála sztárjait, akik a vörös szőnyegen vonulva villanthatták meg a fotósoknak tökéletesre megtervezett külsejüket. Első ránézésre bátran mondhatjuk, hogy valóban tökéletes lett a kivitelezés, a hölgyek többsége fantasztikus formában volt, azonban akadtak meglepetések is. Mi megnéztük őket közelebbről.

olvass tovább

Keressük Együtt 2014 legjobb gyerekdalát!

  • 2014. március 03.

Európában is egyedülálló kezdeményezést indított útjára a Picur Rádió, Magyarország első gyerekrádiója: Picur viaDAL néven dalversenyt hirdetett a magyar gyerekdalokat játszó zenekarok számára. A pályázati felhívásra 32 zenekar –köztük pozsonyi és erdélyi zenekar is - 76 dallal nevezett. A legjobb 16 dal 2014. március 23-án mutatkozhat be a Petőfi Csarnokban egy családi fesztivál keretében 10-16 óráig.

olvass tovább

Fejlesztő foglalkozások 7-13 hónapos korban

  • 2014. február 28.

Nem is gondolnánk, hogy mennyire fontos a baba első életévében a fejlődés minden egyes lépcsőfoka és azok sorrendje. Ma már többféle foglalkozáson (babamasszázs, babaúszás, babatorna, vezetett korai mozgásfejlesztő óra) megismerheti minden szülő azokat a mozgásgyakorlatokat és masszázsfogásokat, amiket akár minden nap gyakorolhatnak a babájukkal, hogy az egészségesen fejlődhessen. A vezetett korai mozgásfejlesztő foglalkozások segítik a gyermekek mozgás-, érzékszervi- és értelmi fejlődését.

olvass tovább

La Mer – Inspirációk órában!

  • 2014. február 22.

Mindig van új a nap alatt – tartja a mondás, bár manapság egyre inkább csak egymást klónozzák a különböző divatmárkák, mégis néha akad valaki, aki tényleg újat akar és nem elsősorban a pénz, hanem inkább az önmegvalósítás motiválja. Martine Ilana fiatal amerikai tervező megalkotta a La Mer márkát , de nála nemcsak az előbb említett okok, hanem a kényszer is közrejátszott, hiszen megunva saját ékszerdoboza szürkeségét, valami újra és egyszerűre vágyott, ami stílusos mégis eredeti.

olvass tovább