Kulcsszó keresés /


Az egészséges életmód helyett inkább gyors, látványos megoldást akarunk

  • 2022. május 05.

Egyelőre még az igazi tavasz is várat magára, így könnyen lehet, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is egyik napról a másikra fog beköszönteni a kánikula. A nyári szezonban mindenki megrohamozza a strandokat, illetve a vízpartokat, és sokan csak ilyenkor kapnak a fejükhöz, mert úgy érzik, hogy ismét nem sikerült elérni a vágyott formát. Pontosan ezt használhatják ki számos kereskedő, olyan fogyókúrás ígéretekkel, amelyek nem felelnek meg a valóságnak vagy akár a szabályozásnak – hívta fel a figyelmet Jánvári András, e-kereskedelmi szakértő, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

olvass tovább

A bűvös hetes – Volkswagen T7 Multivan RT Plug-In-Hybrid

Szinte nincs is olyan területe az életünknek, ahol a hetes szám ne kapna kiemelt figyelmet. A bibliától a mesevilágig, az irodalomtól a filmművészetig szinte mindenhol különleges jelentőséggel bír a hetes szám. A Multivan is eljutott a hetedik generációjához, amely szintén olyan változásokat hozott, amely a legtöbb esetben megtörténik a „hetes” körül. Új koncepció, új megközelítés, csakhogy a legfontosabbakat említsem. Ami változatlan, az a szabadság, ami a Multivannal mindig is együtt járt.

olvass tovább

Elengedés - az első lépések, ha túl akarsz jutni a fájó múlton

  • 2022. május 03.

A szakítás fájó, mardosó érzése mindenkit gyötört már. Az emlékekbe feledkezel néha kevesebb, néha több időre. Sokat sírsz, erre mindig megvan az ok, hiszen a belső szomorúság uralkodik rajtad. A hiánya elviselhetetlen, de te is tudod, hogy tovább kell lépned, ennyivel tartozol magadnak, hogy el tudd kezdeni a folyamatot.

olvass tovább

Top10: kedvenc ruháink a 2022-es Met gáláról

  • 2022. május 03.

Ismét május első hétfőjén rendezték meg a világ egyik legismertebb és leghíresebb divateseményének számító Met-gálát, amely minden évben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum Costume Institute-ja által megszervezett jótékonysági esemény. Idén az est témája a „In America: An Anthology of Fashion”, vagyis Az amerikai divat művészeti gyűjteménye, egészen pontosan ennek is a második része, amely a New York-i elit aranykorát idézte fel. Mutatjuk a kedvenc összeállításainkat!

olvass tovább

Stílusiskola: overál, kényelmes de csinos darab a mindennapokra

A tavaszi, illetve nyári napokon a legegyszerűbb felkapni egy lenge szellős ruhát, ugyanis sokszor még a gondolata is ijesztő, hogy nadrágokba, vagy feszülős felsőkbe bújjunk. Azért, hogy a nyári ruhákon kívül valami más kényelmes ruhadarabot is viselhessünk, a legjobb ötlet beszerezni néhány kezeslábast, hiszen így nem kell órákig gondolkozni azon, hogy hogyan kombináljuk a ruhadarabjainkat, ráadásul egészen biztosan csinosak és stílusosak leszünk.

olvass tovább

Nem a világ van ellened, hanem Te magad!

Vészesen romlanak az emberek tulajdonságai. Fogalmam sincs meddig mehetünk így tovább. Igazából nem is csodálkozom ezen a rengeteg szörnyűségen. Egyre többet hazudunk magunkról- másoknak. Nem akarunk szembe nézni a dolgainkkal, és félünk az érzéseinktől. Félünk bármit is felvállalni, mindeközben úgy teszünk, hogy mindenről tájékozottak vagyunk, és meg is mutatjuk a social média felületein kommentekben és posztokban ezt másoknak.

olvass tovább

De hogyan szerethetnének valóban minket mások, ha mi magunkat képtelenek vagyunk szeretni?

Nyitottan a világra. Avagy elolvastam Pataki Ági könyvét. - Modellként kezdte, üzletasszonnyá vált, és évek óta már Balázs Béla-díjas filmproducer. Pataki Ági, akit egy generáció sztármodellként ismer, billentyűzetet ragadott, hogy megírja a könyvét. Ez a „Nyitottan a világra”, és 2021-ben, a pandémia közepén jelent meg a Libri Kiadónál. Meglepő, hogy ezt is nagy siker övezte, mint minden mást, amibe Pataki Ági belefog?

olvass tovább

Nem gyengének látlak ilyenkor, csak igazinak

Hajlamos vagyok elveszni a részletekben. Különösképp azokban, amelyek Hozzád köthetőek. Nem értem, hogy lehetnek valakinek olyan kedves, világító szemei, mint Neked? Hogyan lehetséges az, hogy minden alkalommal, amikor magadhoz vonsz és elveszek az erős, izmos tested ölelésében, én magam is felolvadok? Miért gondolok arra, ennyi idő elteltével is, miközben éppen felöltözöl, vagy alszol, hogy ugye nem veszíthetlek el?

olvass tovább

Mert minket egymásnak szántak

Sokszor nem is gondolnánk, hogy akit elképzeltünk magunknak, egyszer csak ott áll előttünk. Ott áll, és onnantól kezdve ő lesz a mindenünk. A vágyaink, reményeink és álmaink értelme. A ragyogó fény az alagút végén. A motivációnk, a múzsánk, a boldogságunk, a mosolyunk forrása, a lelkünk megnyugvása, és a hevesebben dobbanó szívünk legfőbb oka. Ő lesz az életünk értelme!

olvass tovább