ROAMER Superior Chrono II.
A ROAMER márkanevet minden óraszerető ember ismeri. A több mint 120 éves fennállása óta a svájci óragyár már minden létező stílusban kipróbálta magát és a klasszikus irány mellett tette le a voksát.
olvass továbbA ROAMER márkanevet minden óraszerető ember ismeri. A több mint 120 éves fennállása óta a svájci óragyár már minden létező stílusban kipróbálta magát és a klasszikus irány mellett tette le a voksát.
olvass továbbSportos és fiatalos, azonban családoknak is tökéletes lehet… gyors, praktikus, kényelmes, és nem mellesleg stílusos is. Így cseppet sem meglepő, hogy mindenképpen szerettük volna kipróbálni az új SEAT Ibizát, amit a Porsche Hungária jóvoltából meg is tettünk. Igazából már a megjelenésével is teljesen levett minket a lábunkról, azonban mint tudjuk, a külső nem minden, így alig vártuk, hogy menet közben is kipróbálhassuk, hogy mit tud, és mi mindent nyújt az egyébként meseszép autó.
olvass továbbA jogosítvány megszerzése mindig nagy izgalommal jár, hiszen nagy felelősség és érdekes kihívás is egyben. Sőt, sokszor előfordul, hogy a vizsgák és a vezetésre jogosító okiratok kézhezvétele után sem érzi magát az újdonsült sofőr kellőképpen magabiztosnak. Ezen segít a drivingcamp, hiszen rengeteg váratlan szituáció kipróbálására, és a vezetés közben felbukkanó esetleges problémák megoldására ad lehetőséget. Ráadásul augusztus 31-ig a 2 órás Start vagy a 4 órás Kompakt tréningen 20% kedvezménnyel lehet részt venni!
olvass továbbRégebben kifejezetten sokat edzettem, és mozogtam, mostanában pedig próbálok (próbálnék) ehhez visszatérni, azonban még keresem a tökéletes mozgásformát és az egyéb lehetőségeket. Egy időben jártam edzőterembe, volt, hogy rendszeresen futottam, korábban kosárlabdáztam és táncoltam, jártam felnőtt balettre, sőt voltam már kick box edzésen is. Amit pedig legutóbb kipróbáltam, az az InfraTrainer, úgyhogy most az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani.
olvass továbbA jó idővel együtt beköszöntött a grillszezon is, amikor a barátainkkal végre kimehetünk a kertbe sütögetni egy kicsit, mindehhez pedig illik a lehető legjobban passzoló italokat kínálni. A nagy melegben a limonádé szokott a legnépszerűbb ital lenni, viszont érdemes a klasszikus ízvilágon kicsit túlmutató üdítőket kipróbálni, így most hoztunk öt finom és különleges limonádé ötlete.
olvass továbbImádjuk a hosszú hajat, de valljuk be, időnként jó lenne, ha nem csak lógna, vagy lófarokba kötve hordanánk. Mi jöhet még szóba? Persze, hogy a fonatok. Nézzünk néhány inspirációt, fonott frizurákról, amiket bátran kipróbálhatunk hétköznapokra is.
olvass továbbÉppen diétázol? Érzékenyen reagálsz a laktózra, vagy éppen vegán életmódot folytatsz? Esetleg csak imádod a finom joghurtokat, de szeretnél valami egészségesebb, különlegesebb verziót is kipróbálni? Nos, az alábbi cikkben hat ínycsiklandozó egészségesebb joghurt alternatívát találsz, ha már unod a bolti választékot!
olvass továbbGeorge Clooney évtizedeken át volt Hollywood legszexibb agglegénye, azonban 3 évvel ezelőtt Amal Alamuddin ügyvédnő elcsavarta a fejét, és egészen az oltárig sikerült csábítania a sármos színészt. Clooneyt láthattuk megannyi drámában és vígjátékba, ráadásul filmrendezőként is kipróbálta már magát. Tőle következik most néhány idézet, ugyanis kifinomult humoráról és intelligens nyilatkozatairól is legalább annyira híres, mint filmjeiről!
olvass továbbValamilyen oknál fogva, minél több a napsütéses órák száma, annál nagyobb késztetést érzünk, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen. Ez alól pedig hajkoronánk sem képez kivételt. Összegyűjtöttük az utcai divat legmenőbb hajtrendjeit és kiegészítőit, amelyeket megéri kipróbálni az új szezonban!
olvass továbbA pilates, mint mozgásforma általában megosztja a közvéleményt. Az aerob sportok szerelmesei szerint a pilates kiváló nyújtás, de a zsírszövetre, izomzatra kevés hatást gyakorol; a konditeremben edzőknek pedig hiányoznak a gépek és a nehéz súlyok. Bennem a teljes előítélet mentes kíváncsiság dolgozott, amikor ellátogattam egy workshopra, ahol megismerkedtem a tévhitekkel és a módszer valódi jótékony hatásaival. Ha már egy ideje fontolgatod, hogy kipróbálod, minél előbb élj a lehetőséggel!
olvass tovább