Kövess minket Facebookon.
Mondjuk ki, nincs nő, aki ne álmodozott volna kislányként olyan esküvőről, amelyet a tenger partján, a fehér homokban tartanak, a királyfival. S még ha a párunknak nincs is felekirálysága és fehér paripája, a gyerekkori álom ma már valósággá válhat: az erre szakosodott portálok kínálata jelzi, hogy az álomesküvőknek ma már semmi sem szab határt!
olvass továbbImádok olvasni! Persze, aki írással foglalkozik, annak kötelező is. Jelenleg Kazuo Ishiguro: Ne engedj el című könyvét olvasom. Számomra ez a történet a felnőtté válás hiányának szenvedését mutatja be. Azt, hogy milyen fájdalmas és gyermeteg dolog, ha nem vállalunk felelősséget önmagunkért, a sorsunkért. A könyv főszereplői bár elszökhettek volna, új életet kezdhettek volna, nem tették, inkább vállalták a rájuk szabott nehézségeket és a halált. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindig mi definiáljuk saját magunkat, persze nehéz áttörni a korlátainkat, újraírni magunkat, azt amit gyerekkorunkban belénk égettek és a boldogság mellett dönteni, de enélkül mit ér az élet?
olvass továbbNem túlzás azt állítani, hogy Az élet fája az elmúlt évtizedek legambiciózusabb amerikai filmje – olvasható több kritikában. A film idő-mozaikokból álló „története” egy gyerekkorára visszaemlékező férfi (Sean Penn) emlékeit állítja a középpontba. Eszményi anyjával (Jessica Chastain) és a túlélés ösztönei szerint vezérelt indulatos apjával (Brad Pitt) ápolt ambivalens kapcsolata, illetve az egyik testvér elvesztésének feldolgozása irányítja az emlékképből emlékképbe csapongó film montázs-szerkezetét.
olvass tovább
