Kulcsszó keresés /


NANA'S for children – egy magyar divatmárka felszólalása egy igazán jó ügy érdekében

  • 2016. október 27.

Manapság szerencsére már a hétköznapokban is egyre többen gondolnak a divatra, mint a művészi kifejezésmód egyik platformjára. Ez megvalósul egyrészt a kreációkat megálmodó tervezők részéről, másrészt pedig mindazon embereknek köszönhetően, akik ezeket az alkotásokat viselik. Időnként azonban nehézséget okoz, hogy a divatot ne csak gazdasági szempontból vizsgáljuk, ne üzletként tekintsünk rá, és sajnos az is elmondható, hogy már megszokottá vált felszínes, kívülről vakítóan csillogó, ám belülről üres iparágként jellemezni. Pontosan ezekkel a sztereotípiákkal szeretne szembemenni és egy jó ügy mellett kiállni Drencseva Nati, a NANA'S márka alapító tulajdonosa.

olvass tovább

European Fashion Union, Egy platform a tehetséges tervezőknek

  • 2016. szeptember 29.

A European Fashion Union egy alap a fiatal divattervezők számára a világ minden tájáról. Azzal a céllal lett megalapítva, hogy segítse az együttműködést a divat aspektusokban, a divattervezők és más kreatív személyiségek támogatása céljából, hogy fejleszthessék önmagukat és megtalálják a saját stílusukat a divat világában.

olvass tovább

A legjobb outfitek a New York Fashion Weekről

Az igaz, hogy csak most kezdtük az őszi/téli szezont, de a tervezők mindig egy lépéssel előttünk járnak, Az őszi divatheteken tehát már a jövő nyári tavaszi/nyári kollekcióikat mutatják be. Elöljáróban annyit csak, hogy lezser, fiatalos és sikkes lesz az új trend. Mi pedig már most imádjuk. Ezek a kedvenceink:

olvass tovább

Bazár - Nevetségesen olcsó designer táskák

Ropogósan új műbőr helyett miért ne lehetne használt táskád, ami azonban világhíres designerek szalonjaiban készíttetett kézzel? Ha mégis az újra szavaznál, akkor is gyűjtöttünk neked egy pár opciót a közép-kategóriás tervezők kollekcióiból! Minden webshop megbízható, általunk is kipróbált!

olvass tovább

Múzsa: Az erős nő

  • 2016. április 14.

Demeter Richárd, a tehetséges, fiatal tervező erős nőknek tervez. Ruhái abszolút nőiesek, határozott vonalvezetésűek, szexisek, és viselőjét tökéletesen kifejezi. Legújabb kollekcióját mutatjuk most meg nektek. Érdemes végiglapozni a lenyűgöző kampányfotókat és a lookbookot is!

olvass tovább

Sziporkázó darabok Szegedi Katától

  • 2016. március 29.

Zászlónkra tűztük, hogy a magyar tervezőket is éppen ugyanolyan elhivatottsággal mutassuk be nektek, mint a külföldi divatházak kollekcióit. Ezen a héten Szegedi Kata csillogó-villogó tavaszi/nyári kollekciója a soros. Rajongunk a fiatal tervező egyedi mintavilágáért, a nőies, mégis egyedi, friss és futurisztikus vonalaiért. Nézzétek meg ti is Szegedi Kata kollekcióját!

olvass tovább

Nagy, tavaszi cipő kalendárka

  • 2016. március 29.

Múlt héten összegyűjtöttük nektek az összes lábbelit a kifutókról. De hogy hiányérzet ne maradjon, és mert mégiscsak ezt kívánja az időjárás, felelevenítettük, milyen cipőtrendeket hoztak nekünk a tervezők az őszi divathetek alkalmával. Tavaszi cipőkalendárium következik:

olvass tovább

Top 13 trend a divathetekről

  • 2016. március 24.

A divatszakma négyhetes, nemzetközi, egyben legjelentősebb rendezvénysorozata már véget ért, és idén is a legtehetségesebb tervezők mutatták be kollekcióikat, határozták meg a 2016-os őszi-téli divatot. Összegyűjtöttük a közeljövő (szerintünk) legjobb, hétköznapokon is viselhető trendjeit - izgalmas szezon elé nézünk, mit gondoltok?

olvass tovább

Herczeg Zoltán újra tervez női kollekciót!

  • 2016. március 23.

A Herczegségben újult erővel folyik a munka. A tervező az extrémből jócskán visszavett, így a vad és vagány férfidarabok között immáron szélesebb kör talál magának kedvére valót. Ami pedig a legújabb hír: ismét készültek női ruhák is. Egyelőre csak néhány darab került a piacra, de Zoltántól megtudtuk, hogy érkeznek még ruhák szépen sorban, és azt is tudomásunkra hozta, hogy nem is olyan sokára megörvendeztet bennünket egy frenetikus Herczeg show-val. Nagyon várjuk! Addig nézzétek meg a női vonalat:

olvass tovább

Újra hódít a nude

  • 2016. március 19.

Vagy sosem ment ki a divatból? Még az is lehet! Mindenesetre mi imádtuk mindig is ezt az árnyalatot. Valentino őszi/téli ready-to-wear kollekciójában pedig egy egész sorozatot szenteltek neki. Isten éltesse a tervezőket!

olvass tovább