Kulcsszó keresés /


„Nem hiszek abban, hogyha valami trendi, azt lekövetem és sikerem lesz” – Interjú Szécsi Böbével

Szécsi Böbe a „Voice” -ban tűnt fel 2013-ban. Rengeteg dalban közreműködött azóta, tanult, figyelt, és építgette mind a karrierjét, és mind önmagát is. Az akkori visszafogott és zárkózott lányból, egy igazi Nő lett a színpadon is. Tudatosra nevelte saját magát, ha lehet ezt mondani. Hét éven keresztül aktívan részt vett a zeneiparban, de még idén megjelenik a saját EP-é is, ebből kettőt már hallgatni is lehet. Nem divat zenét csinál, hanem sokkal többet annál. Vele beszélgettem a múltról, a jelenről, sőt, a mérgező kapcsolatokról is. Egy 23 éves lány, akinek nagyon is értékes személyisége van.

olvass tovább

Néhány jel, mely segít felismerni a mérgező embereket

  • 2019. augusztus 05.

Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy mi döntjük el, hogy milyen embereket engedünk be az életünkbe. Hogy ki az, akivel szívesen megosszuk az élményeinket, tapasztalatainkat. Azonban előfordul, hogy olyan emberek is vannak körülöttünk, akik megmérgezik hosszú távon a mindennapjainkat, észrevétlenül. Ennek azonban vannak jelei. Lássuk melyek is ezek:

olvass tovább

Amit a mérgező emberekről tudni kell

  • 2019. június 05.

Egyikünk sem tökéletes, és még a közülünk legrosszabbnak vélt emberek esetén is általában megvan a múltbéli oka annak, ahogy viselkednek. De természetes, hogy mindenki szeretné olyan emberekkel körülvenni magát, akiktől legtöbb esetben csak kap. Akik nem vámpírként szipolyozzák el tőlünk a jókedvet és az energiát. Ezért mindig érdemes meggondolni, hogy kit engedünk közel magunkhoz. Hogy ki az, akinek a barátsága jó hatással lehet az életünkre, és ki az, aki csak megmérgezi azt.

olvass tovább

Mérgező viselkedési formák, melyeket nem kellene eltűrnünk

  • 2019. május 14.

Sokszor hallunk arról, hogy számos mérgező kapcsolatba botlunk életünk során. Azt is tudjuk, hogy ezek nem egészségesek számunkra, de olykor hajlamosak vagyunk szemet hunyni dolgok felett. Azonban vannak magatartásformák, melyeket senkitől nem kellene eltűrnünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban vagyunk az illetővel.

olvass tovább

Mondj búcsút a mérgező kapcsolatoknak!

Emberi kapcsolataink a legfontosabbak életünk során, hiszen ezek azok, amelyek energiát adnak, amelyek átsegítenek a nehéz időszakokon, és amelyek éltetnek minket nap, mint nap. Azonban előfordulhat, hogy olyan embereket is közel engedünk magunkhoz, akik megmérgezik az életünket, így ilyenkor muszáj erősnek lennünk, és nemet mondanunk nekik.

olvass tovább

Mérgező embertípusok

Mérgező emberek? Egészen biztos, hogy te is találkoztál már velük életed során. Fontos azonban felismerni őket idejében, hiszen hamar megkeserítik az életed, ha közel férkőznek hozzád. Lássuk csak, hogy melyik a négy legártalmasabb típus!

olvass tovább

Mérgező szokások, melyektől jobb megszabadulni

  • 2019. április 15.

A szokások legtöbbünk életének szerves részét képezik. Vannak jó szokásaink, amelyek boldogabbá, elégedettebbé és eredményesebbé tesznek minket, viszont vannak olyan is, amelyek károsan befolyásolják a mindennapjainkat, és csak hátrányunk származik belőlük. Most azokat a szokásokat vettük sorra, amelyektől jobb minél hamarabb megszabadulni ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjunk élni.

olvass tovább