Kulcsszó keresés /


Az alkalmazkodás nem egyenlő azzal, hogy le kell mondanod az önállóságodról

„Jól alkalmazkodó lények vagyunk, nagyon sok mindent elviselünk - de ennek ára van.” Hangzik Dr. Máté Gábor Normális vagy című könyvéből egy mondat, amit egyszerűen kivettem az ott megjelent környezetéből azért, hogy egy másik környezetbe helyezhessem. Egy másik gondolatba, egy talán teljesen hétköznapibb szituációba, amivel minden második ember képes lesz azonosulni.

olvass tovább

Nem csak a zöld rendszámé a világ – Kia Niro Hybrid Platinum

Az új Niro esetében, ha az árlistán lévő sorokat nézzük, akkor a legtöbb modell zöld rendszámmal kerül forgalomba, hiszen elektromos, plug-in hybrid és öntöltő hybrid kivitelben elérhető a típus. Ebből a felsorolásból az első kettő jogosult a környezetbarát rendszám használatára. A mostani tesztünk alanya ugyan ezt a kivételes besorolást nem kaphatja meg, de cserébe lényegesen olcsóbb és számos szempont miatt a legracionálisabb választás.

olvass tovább

Mit csinálnak másképp az igazán boldog emberek?

  • 2022. december 27.

Van olyan ember a környezetedben, akiről úgy érzed, hogy mintha megtalálta volna a boldogság forrását, és még a legkeményebb szituációkban is olyan békésen mosolyog, mintha kizökkenthetetlen lenne lelki békéjéből? Elgondolkoztál már azon, hogy hogyan csinálja?

olvass tovább

Ahol többet magyarázkodsz, az már nem egészséges kapcsolat

Olyan környezetben nevelkedtem, ahol ha kimondom, hogy abúzus, akkor azt hiszik, hogy egy új ételkülönlegességet nevezek meg. Ahol az érzelmek megélése gyengeségnek számít, vagy igazából olyannak, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ahol a negatív elnyomás a pozitív támogatás: annyira hangsúlyossá teszik az állandó családi szó jelentését, hogy a szabadság és a valódiasága helyett inkább fullasztó lesz.

olvass tovább

A válasz – Honda Civic e:HEV Advance

A válasz persze lehet jó és rossz. Mindenekelőtt a legfontosabb azt tisztázni, hogy mi a kérdés? Nem más, mint megfelelni az európai környezetvédelmi normáknak és mindeközben nyereséges módon kínálni a legmodernebb technikai arzenállal felszerelt, jó minőségű és mutatós autót. Tovább növeli a kihívást, ha ez a bizonyos jármű nem SUV. Vajon erre tud-e jó választ adni a Honda a 11. generációs Civic-kel?

olvass tovább

Élményekkel zsúfolva – Mini Cooper S 5 ajtós Resolute Edition

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Mini egy érzés. Több, mint egy átlagos autó, mert van benne egy különleges fűszer, amitől boldog lesz az ember. Nem tudom, hogy ezt hogyan csinálják és mi a titok. Nagy rendszerességgel találok indokot, hogy miért akarunk Minit tesztelni, hogy rájöjjek erre a titokra. A rossz hír, hogy ebben nem jutottam előrébb, de továbbra is jött az, amit imádok. Bármilyen rossz éppen a helyzet, bármennyi probléma ér a környezetemben, a Miniben ülve ezt elfelejtem és igazán jól érzem magam.

olvass tovább

Testbeszéd hibák, melyekről jobb lenne leszokni

A kommunikációs készségünk és az érzéseink kifejezése egyike azon képességeinknek, melyek elkülönítenek minket, a többi élőlénytől. Csak mert képesek vagyunk kommunikálni egymással, nem jelenti azt, hogy helyesen is csináljuk. A testünk nem mindig közvetíti helyesen az érzésünket és emiatt sokszor félreérthető jelzéseket küldünk a környezetünknek. Tudtad, hogy az agyunk sokkal gyorsabban veszi a nonverbális jeleket, mint a verbálisakat?

olvass tovább