Kulcsszó keresés /


7 sorozat, amit nézned kell 2019-ben

Sorozatok téren kifejezetten el fog kényeztetni minket ez az év, hiszen visszatér az oly nagyon várt Trónok harca, már publikus, hogy július 4-én érkezik a Stranger Things 3. évada, ráadásul a The Big Bang Theory (Agymenők) utolsó epizódjait is idén nézhetjük meg először. Természetesen így még nem teljes a lista, összesen 7 olyan sorozatot találtunk, amit szerintünk érdemes lesz idén nézni.

olvass tovább

Stílusiskola: így lehetsz csinos, amikor legszívesebben nem viselnél semmit

Egész júniusban és júliusban amiatt panaszkodott mindenki, hogy nincs is igazi nyár, és jó idő... nos, most abszolút úgy érezhetjük, hogy az időjárás kárpótol bennünket. Napsütés, forróság, már-már elviselhetetlen meleg. Ilyenkor joggal érezhetjük, hogy legszívesebben inkább nem is viselnénk semmit, pedig bizony így is lehetünk csinosak! Mutatjuk is, hogy hogyan!

olvass tovább

Az illúziók felszámolása - Július utolsó napjai az asztrológia tükrében

Az idei nyáron, azt érezhetjük, hogy kicsit mintha belassultak volna a dolgaink. Négy bolygó(Szaturnusz, Neptunusz, Plútó, Mars) látszólag hátráló mozgást végez és ebből kettő, ráadásul a Bakban, csak hogy igazán érezzük a szorítást, a visszahúzást és a fegyelmet. De! Semmi sem bűntetés és ha jól kihasználjuk a mostani energiákat, akkor a megtorpanás érzése után, ígéretes elindulások következnek.

olvass tovább

Hétvégi programajánló: 07.20-22.

  • 2018. július 20.

Néha úgy tűnik, hogy az időjárás még így júliusban sem tudja eldönteni, hogy mit szeretne kezdeni magával, így egyaránt gyűjtöttünk szabadtéri, és beltéri programokat is, amelyeket egészen biztosan mindenki élvezni fog egy nyári kellemes hétvégén a fővárosban!

olvass tovább

Top10: hangsúlyos sminkek, amelyeket feldobhatsz a Csók Világnapjának alkalmából

  • 2018. július 06.

Mind a mai napig kérdéses, hogy honnan is indult a hagyomány, azonban július 6-a az egész világon a Csók Világnapja. Kétségtelen, hogy a csók az egyik legjobb és legizgalmasabb dolog, ami a szánkkal történhet, azonban arról se feledkezzünk meg, hogy néhány ragyogó színnel még vonzóbbá tehetjük ezt a testrészünket. A világnap alkalmából ezért a kedvenc sminkjeinket gyűjtöttük össze, amelyekben a rúzs kerül a leghangsúlyosabb szerepbe!

olvass tovább

Hétvégi programajánló: 07.06-08.

  • 2018. július 06.

A július beköszöntével végre élvezhetjük az igazi nyári időjárás előnyeit, ezért most olyan programokat gyűjtöttük össze, amelyeket vagy szabadtéren rendeznek meg, vagy tökéletesen illenek a nyári szezonhoz. Azoknak, akik nem erre a hétvégére időzítették a nyaralást, bátran ajánljuk az összes eseményt!

olvass tovább

8 film, amiért érdemes moziba menni júliusban

Júliusban szerencsére nem csak azért éri meg moziba menni, mert a sötét, légkondicionált termekben kicsit elmenekülhetünk a nyári forróság elől, hanem azért is, mert több olyan filmet mutatnak be, amelyekre már hosszú ideje várunk, vagy amelyek egészen biztosan képesek lesznek szórakoztatni az egész családot. A mi egyik személyes kedvencünk a A hihetetlen család 2. része, azonban ezen kívül még további hét filmre érdemes lehet jegyet váltani!

olvass tovább

Igazi gasztroínyencségekkel vár a VII. Gönci Barack Vigasság

  • 2018. július 04.

Mennyei ízorgia, fenséges gasztro kavalkád: Lekvárok, mézek, szörpök, pálinkák és egyéb barackos finomságok várnak azokra, aki kilátogatnak majd a VII. Gönci Barack Vigasságra, melyet július 6-7. között rendeznek meg Boldogkőváralján. A kétnapos barack ünnepen minden az édes gyümölcs körül forog majd, a zempléni térségben barackból fonják a kerítést is...

olvass tovább

Több, mind 100 fellépővel, 200 programlehetőséggel 125 ezer embert vár az idei EFOTT

  • 2018. június 05.

Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.

olvass tovább

Nemzetközi sztárdömping a Soundon

  • 2018. május 15.

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja, ezeken majd' 200 nemzetközi sztár kapott helyet, köztük a TOP100 lista éllovasa, Martin Garrix (egy extra programmal is), az őt követő Dimitri Vegas & Like Mike, a 6. pozíciót elfoglaló The Chainsmokers vagy az utánuk sorakozó David Guetta, hogy csak az első 10-ből említsünk neveket. Július 3-ig kedvezményesen válthatók meg a belépők a Soundra, s bár a 4 napos bérletek már mind elkeltek, de az 5 napos bérleten kívül idén először kétféle 3 napra szólót is lehet váltani, az első és az utolsó három napra.

olvass tovább