Kulcsszó keresés /


Cavalli Kids - Angyalok és Démonok

  • 2013. november 05.

Roberto Cavalli idei gyerekruha kollekciójában az állat és virágminták dominálnak legfőképp, melyek keveredése is megtalálható egy-egy darabban. A kampány méltón kapta meg idén az „Angyalok és Démonok” elnevezést, mely tükrözi a márka jellemzőit, a feltűnő mintákat és érdekesebbnél érdekesebb vidám darabokat. Az idei trend a fiúk esetében kissé visszafogottabbra sikerült, a kötött pulcsik, halvány színek jellemzőek, de itt is megjelennek az állatminták. A vagány leopárdminták a halvány rózsaszínnel keverve egyszerre nyújtanak vagány és nőies hatást.

olvass tovább

Köszönjük Fiúk!

  • 2013. szeptember 28.

Azon a napon, mikor első gyermekünk megszületett, életemben először bújtam másvalaki bőrébe. A szülés után pár perccel, kimerülten, fáradtan lebegtem. Talán nem is voltam teljesen a testemben, mikor egy pillanatra átéreztem a férjem érzéseit.

olvass tovább

Novellasarok: Az örmény

  • 2013. május 26.

Nyár van. Apa kint locsol a kertben. Én egy zöldre festett járókából bámulok ki a világra. Már három éves elmúltam, de még alig tudok beszélni, járni pedig egyáltalán nem. A szüleim aggódnak, de a gyerekorvosnak sikerül megnyugtatnia anyámat, hogy fiúknál előfordulhat az ilyesmi. Később érünk, mint a lányok. Biztos nem lesz semmi gond velem.

olvass tovább

Éljenek a stílusos férfiak!

  • 2013. május 23.

Május 9-11.: 3 nap, amikor a divat végre a férfiakról szólt Budapesten. A divat iránt fogékonyak, akár minden nap részt vehetnek valamilyen eseményen, de a férfiakról érdemtelenül kevés szó esik. A féktelen bulijaikról híres Garcons fiúk most kitölteni szándékoztak ezt az űrt és a „vodka mellé egy kis kultúrát is adtak” nekünk.

olvass tovább

Egyszer volt, hol nem volt

  • 2012. szeptember 07.

Iránban Piroskát kisfiúként ismerik, Hófehérke néhol rablókkal cimborál, a Hamupipőke mese tanulságát pedig már az i.e. IX. században ismerték a kínaiak.

olvass tovább

Gondolatok Agatha Seymour-tól - június 14.

  • 2012. június 14.

Sokféle párkapcsolatban éltem már. Az egyik, viszonylag korán szerzett tapasztalatom azokkal a fiúkkal kapcsolatos, akikért minden nő odavan. Ezek a férfiak izgalmasak, szórakoztatóak és mindenki kell nekik. Amit velük kapcsolatban megtanultam az az, hogy akinek mindenki kell, annak valójában nem kell senki. Párkapcsolati tapasztalat megszerzésén kívül jómagam nem jutottam messzebbre velük, de ez is egyfajta tudás.

olvass tovább

Mozi: Csizmás, a kandúr

  • 2011. december 08.

A Csizmás, a kandúr című mesefilmben a Shrek-filmekből megismert macskának egyenesen a világot kell megmentenie a rosszfiúktól. Küldetését nehezíti, hogy egy megkergethető fényfolt vagy egy pohár tejecske könnyen eltereli a figyelmét a feladatról.

olvass tovább

Hooligans: már csak egy pár nap, s 15 éves jubileumi koncert lesz

  • 2011. december 07.

Talán Tóth Tibi és Kiss Endi sem gondolták volna, amikor egykor szülővárosukban, Szerencsen együtt ültek az általános iskola padjaiban, hogy sok évvel később az ország egyik legnépszerűbb zenekarának alapítótagjaként fennállásuk tizenötödik évét a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik majd: a fiúk 2011. december 11-én tartják a Hooligans 15 éves jubileumi koncertjét.

olvass tovább

Tízezrek tüntettek a Zöld Pardonért

  • 2011. szeptember 20.

Rendőrségi becslések szerint 40-45 ezren vettek részt a Zöld Pardon megmentésért tartott zenés tüntetésen 2011. szeptember 18-án, vasárnap este a budapesti Műegyetem Rakparton. A demonstráció délután 5 órakor a Pál Utcai Fiúk koncertjével kezdődött mintegy 10 ezer ember előtt, este 7 órára pedig gyakorlatilag a Petőfi hídig megtelt a rakpart.

olvass tovább