Kulcsszó keresés /


Indul a 6. MOL Nagyon Balaton!

  • 2018. május 20.

A Pünkösdi nyitóhétvégével hivatalosan is elrajtol a 6. MOL Nagyon Balaton, mely a Balaton Régió eseményeit májustól-októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális programokat, különleges gasztroeseményeket, világsztárokat és több száz hazai zenészt felvonultató programdömpinggel várja idén a több mint egy millió turistát. A tavalyi sikernek köszönhetően idén is megjelent, és országszerte fellelhető a Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány, benne a legizgalmasabb balatoni eseményekkel és a legjobb helyek ajánlóival.

olvass tovább

'Semmihez sem fogható az a hangulat, ami a versenyeken uralkodik' - Ultrabalaton 2018

Mindig is az életem része volt a mozgás, de nem találtam meg az igazán nekem valót, amit kitartóan űzhetnék. 4 évvel ezelőtt azonban elkezdtem kocogni az erdőben, majd futócsoportokba járni, ezt követően pedig jöttek a versenyek. Beszippantott ez a világ, ugyanis semmihez sem fogható az a hangulat, ami a versenyeken uralkodik. Olyan ez, mint egy nagy család, amely minden hétvégén összegyűlik és jól érzi magát együtt. Én azért szeretem a versenyeket, mert leginkább itt tudom kihozni magamból a maximumot, ami köszönhető a versenyhelyzetnek, valamint a sok szurkolónak és barátnak.

olvass tovább

VIP vendégeket keres a The Chainsmokers

  • 2018. május 18.

Magyar fiatalokért kampányol a Dj Duó a Balaton Soundon. Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányol a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó. A jótékonysági nyereményjátékban résztvevők közül kisorsolt nyertes és partnere pedig a Dj duó VIP vendége lesz a Balaton-parti fesztiválon.

olvass tovább

Nemzetközi sztárdömping a Soundon

  • 2018. május 15.

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja, ezeken majd' 200 nemzetközi sztár kapott helyet, köztük a TOP100 lista éllovasa, Martin Garrix (egy extra programmal is), az őt követő Dimitri Vegas & Like Mike, a 6. pozíciót elfoglaló The Chainsmokers vagy az utánuk sorakozó David Guetta, hogy csak az első 10-ből említsünk neveket. Július 3-ig kedvezményesen válthatók meg a belépők a Soundra, s bár a 4 napos bérletek már mind elkeltek, de az 5 napos bérleten kívül idén először kétféle 3 napra szólót is lehet váltani, az első és az utolsó három napra.

olvass tovább

Idén is kifut a partihajó a Soundon

  • 2018. május 08.

Immár harmadik éve rendezik meg a zamárdi fesztivál Siófokra teleportált Boat Parties projektjét, ami idén a Balaton Sound és Veuve Clicquot együttműködésében valósul meg. Miután Zamárdi kikötőiben nem tud akkora hajó parkolni, amekkorára a szervezőknek szüksége van, ezért esett a választás a siófoki Bahart kikötőre.

olvass tovább

Új nevek a STRAND Fesztiválon

  • 2018. május 03.

A 6. STRAND Fesztivál két nagyszínpadának részletes programját tették ma közzé a fesztivál szervezői, amiből kiderül, hogy a nyitónapon, a Petőfi Zenei Díj gáláját követően a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét, de érkezik Zamárdiba az angol Rag'n'Bone Man és TroyBoi is. A fesztivál idén augusztus 22-25. között a már jól megszokott helyén, Zamárdi Szabadstrandján várja majd a fesztiválozókat.

olvass tovább

Stílusiskola: ezekkel az outfitekkel hangolódj a fesztiválszezonra

Egyre melegebb van, ráadásul már csak egy hetünk maradt májusig, így itt az ideje, hogy lekezdjünk a nyárra készülni. És a nyaralások mellett mit is várhatnánk leginkább az egyik legjobb évszak során, mint a fesztiválokat? Ilyenkor nem csak kikapcsolódhatunk, és a barátainkkal tombolhatunk kedvenc előadóink koncertjein, de bizony különleges és egyedi outfiteket is bátran viselhetünk. Itt az ideje elkezdeni a hangolódást, hiszen a VOLT Fesztivál egészen pontosan két hónap múlva kezdődik, utána pedig már csak pár hét, és kezdődik a Balaton Sound, illetve a Sziget!

olvass tovább

Olasz győzelemmel zárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság

  • 2018. április 15.

A tegnapi szélcsendes nappal lezárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság Balatonföldváron. Hat gyönyörű nyárias napon és változatos szelekben tudták a szezon első világversenyét megrendezni Balatonföldváron. A 31 országból érkezett 207 versenyző a gyenge szellőtől az erős szélig minden körülményben kipróbálhatta a balatoni vitorlázást.

olvass tovább

Nemzetközi fitneszversenyen bizonyított a Miss Balaton szépsége

  • 2018. április 12.

Hazai sikereket követően nemzetközi fitneszversenyen ért el kiemelkedő eredményt a Miss Balaton 2015 döntős szépsége. Bertók Marianna Maya évekkel ezelőtt egy fogadás miatt kezdett komoly edzésbe, hogy elérje a profi versenyzők alakját. Nem csak hogy sikerült neki, de a kezdeti motiváció szenvedéllyé nőtte ki magát, és nem rég a világ egyik legnívósabb mezőnyével rendelkező nemzetközi fitneszversenyén bizonyított.

olvass tovább