Kulcsszó keresés /


Okoskamionok, egyenesen a jövőből!

  • 2018. május 20.

A közúti fuvarozás jövője az okoskamionok fejlődése. Ezen a területen a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Kutatás Fejlesztési Intézete már évek óta a világ élvonalába tartozik, amit most egy látványos bemutató nappal demonstráltak is, amin mi is részt vettünk. A Tököli reptéren tartott eseményen megtudhattuk, hogy milyen is a valóságban, amikor egy több tíztonnás kamion önállóan old meg közlekedési szituációkat, vagy éppen kerül el automatikusan veszélyes helyzeteket.

olvass tovább

'Semmihez sem fogható az a hangulat, ami a versenyeken uralkodik' - Ultrabalaton 2018

Mindig is az életem része volt a mozgás, de nem találtam meg az igazán nekem valót, amit kitartóan űzhetnék. 4 évvel ezelőtt azonban elkezdtem kocogni az erdőben, majd futócsoportokba járni, ezt követően pedig jöttek a versenyek. Beszippantott ez a világ, ugyanis semmihez sem fogható az a hangulat, ami a versenyeken uralkodik. Olyan ez, mint egy nagy család, amely minden hétvégén összegyűlik és jól érzi magát együtt. Én azért szeretem a versenyeket, mert leginkább itt tudom kihozni magamból a maximumot, ami köszönhető a versenyhelyzetnek, valamint a sok szurkolónak és barátnak.

olvass tovább

Ezért ne borotváld nyáron a bikinivonalad

  • 2018. május 19.

Korábban már írtunk arról, hogy a bikini vonal szőrtelenítésének vannak hatékonyabb, jobb módszerei, mint a borotválás. De akinek megerősítésre van még szüksége ahhoz, hogy legalább nyáron mellőzze a borotva használatát, annak most itt van az 5 legfontosabb érv ez ellen.

olvass tovább

Itt a nyár?! – hasznos tippek, hogy könnyebben túléld a kánikulát

  • 2018. május 19.

Ugyan még csak május van, mégis úgy tűnik, hogy beköszöntött a nyár, és ugye tudjuk, hogy megy ez, a téli mínuszokban valahogy sokkal vonzóbbnak tűnt, mint most, amikor az egyre nagyobb hőséggel kell kezdenünk valamit. Persze van pár szuper taktika, amivel feldobhatjuk az egyre forróbbá váló nyári napokat, és kicsit megkönnyíthetjük a saját helyzetünket. Most olyan tippeket gyűjtöttünk össze, amelyekkel te is könnyedén át fogod vészelni a kánikulát!

olvass tovább

A reggeli emberek sikeresebbek?

Te is az a fajta vagy, aki jobban szereti korán kezdeni a napot? Akkor is, ha erre éppen semmi és senki nem kötelez? Szuper! Van valami a kora reggeli nyugodt, gyengéd energiákban, ami nem csak nagyszerű a meditációra és a vizualizáció számára, hanem az üzleti sikereidre is eredményesen hat. Gondoltad volna? Itt van 7 ok, amiért a korai ébredés sikeresebbé teheti az életedet!

olvass tovább

Top10: dekorációs ötletek nyári grill partykhoz

A jó idő tökéletes apropó arra, hogy végre a szabadban tölthessünk egy kis időt a barátainkkal, így bármikor összehozhatunk egy hangulatos kerti partyt, ahol jókat ehetünk, ihatunk, és természetesen beszélgethetünk. Ehhez természetesen megfelelő dekoráció is dukál, amihez most szuper ötleteket gyűjtöttünk össze!

olvass tovább

A 10 leghatásosabb módszer, hogy sportosan induljon a reggel

  • 2018. május 16.

Szakértők szerint sokkal tanácsosabb a sportot a reggeli rutinok sorába állítani, mert így kevesebb kifogás marad. Ám még mielőtt tanácsainkon felbuzdulva holnap reggel kifulladásig edzenél, tudnod kell, hogy ahhoz, hogy ez az aprócska életmódváltás a napirended részévé váljon, (heti 4 alkalommal számolva) legalább 6 héten keresztül ki kell tartanod. Mi most összegyűjtöttük a 10 leghatásosabb praktikát, hogy te is sportosan és energikusan kezdhess minden napot!

olvass tovább

Tudom mit eszel az idei Gourmet-n

  • 2018. május 16.

Az biztos, hogy mindenből a legjobbat kínálja idén a gasztrofesztiválok legjobbika, a Gourmet, május 17-20 között, a Millenárison. De hogy pontosan mit is kóstolhatunk a csúcsgasztronómia fellegvárában, nézzük, csemegézzünk a kínálatból. Az idei fő téma a gombóc, a kaviár és a pezsgő, de mindenki hozza a saját konyhájának legízletesebb falatjait is. Nyitás 17-én 17 órakor.

olvass tovább