Egy sűrű hétvége eseményei
Hiába volt rossz idő most hétvégén, ez nem tántorította el az Eurotrade Kft. csapatát attól, hogy egy rendkívül eseménydús szombati programot varázsoljanak Kisigmándra, a cég telephelyére.
olvass továbbHiába volt rossz idő most hétvégén, ez nem tántorította el az Eurotrade Kft. csapatát attól, hogy egy rendkívül eseménydús szombati programot varázsoljanak Kisigmándra, a cég telephelyére.
olvass továbbA nyár utolsó napján igazán különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik a Szent István térre látogattak, ugyanis a bazilika előtti téren az MVM már negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású zenei ünnepét. A csodás zenei hangzás mellett vizuális élményből sem volt hiány, a Szent István Bazilika épületén gyönyörű fényfestést láthattak, akik kíváncsiak voltak az MVM ZENERGIA elnevezésű rendezvényére, illetve azok is, akik a belvárosban sétálgattak szombat este.
olvass továbbA gokartozás már önmagában is az egyik legjobb és legizgalmasabb program, amit nyáron választhatunk, azonban a drivingcamp mindezt még izgalmasabbá teszi, ugyanis szombatonként éjszaka is, egészen pontosan éjfélig száguldozhatunk a nyáron átadott pályájukon.
olvass továbbJúlius 12-én és 13-án, pénteken és szombaton tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alfa Amore online közösség Európa legnagyobb Alfa Romeo találkozóját, AlfaCity-t Zánkán. A szervezők várakozásai szerint sikerül a tavalyi, 1410 autós látogatói rekordot megdönteni.
olvass továbbHazai futamán dobogóra állhatott Kiss Norbert. A kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar versenyző a sorozat második fordulóján mind a négy versenyen pontot szerzett a Hungaroringen. A Tankpool24 szombathelyi pilótája egy harmadik, egy ötödik és két hatodik hellyel zárta a magyarországi fordulót.
olvass továbbSzombaton este nyitották meg Haraszti Blanka festőművész első kiállítását a The Studios-ban, a bemutatott festmények különböző lélekjátékok színházát mutatják be. Haraszti Blanka pár évvel ezelőtt lépett be a festészet világába , a kezdeti korszakban főként szépérzéket megmozgató témákat választott, azonban ez nem elégítette ki alkotói szomját, ezért fő inspirációjának az emberi lélek misztikumát választotta. Ekkor született meg benne a gondolat, hogy az érzelmek által folytatott háborúkról szeretne festeni. Azért, hogy ne csak a vászon beszéljen, Ragályi Marci fotóművészetének segítségével közösen keltették életre a festmények szürreális világát.
olvass tovább70-es évekbeli hangulat, Pink Floyd-ihlette zeneiség, oldtimer autók, sportzakók, bűnözők és bűnt üldözők – ez a Maltese, a maffianyomozó. A rejtélysorozat a 20. századi, sokáig csak legendának hitt maffia működését és kibogozhatatlan szálait mutatja be, olykor hírhedt személyek megidézésével is. A március 2-án rajtoló szombat esti program főszereplője Kim Ross Stuart, de kiemelkedő a „homlokcsapkodós” Marco Leonardi alakítása is.
olvass továbbA gyönyörű kolumbiai énekesnő a mai napon már a 42. születésnapját ünnepli, amelyből legalább tízet bátran letagadhatna. Arra gondoltunk, hogy ebből az alaklomból szuper ötlet lehet a szombat esti bulira az ő slágereivel hangolódni.
olvass továbbMég lehet regisztrálni a Kristinus Borbirtok már hagyományosnak számító terepfutására, ahol kicsik és nagyok, amatőrök és profik, különböző futamokon rajtolhatnak értékes nyereményekért. A sokszínű családi napon többek közt lesz még Lego-sarok; lovaskocsi-túra; ugrálóvár, este pedig exkluzív Magashegyi Underground koncert. A környéken nincs hasonló kezdeményezés, a szervezők még egy szelfi pontot is felállítottak a gyönyörű balatoni tájban.
olvass továbbMost szombaton végre ismét a gyerekeké lesz a Hajógyári sziget és egy mesés, játékos birodalommá változik négy hétvégén át, egész júniusban. A nyitónapon, június 2-án itt lesz a kicsik szupersztárja, Halász Judit, míg másnap a Kaláka szórakoztatja őket. De lesz még színház, valamint Jógakaland és Gladiátor futás is ezen a hétvégén. Mindezt ráadásul ingyen!
olvass továbbPéntekenként -különösen mióta beköszöntött a nyár- a bulizásé a főszerep, így szombat délelőttönként megengedhetjük magunknak a luxust, hogy egy kicsit tovább pihenhessünk az ágyban. Az ébredést sem szabad elsietni, mindenképpen dukál mellé egy finom reggeli, és természetesen némi háttérzene is, amihez mi az idei Sziget fellépőjének, Lana Del Rey-nek a legjobb slágereit ajánljuk.
olvass továbbSzombaton rendezik meg az első Fashion Platz vásárt.
olvass továbbSzombaton (2018. 03.17.) a Mars, a tüzes Nyilas jegyből átlépett a földies Bak zodiákus jelébe és itt is lesz egészen május közepéig, majd később újra vissza fog hátrálni ide. Ebből is látszik, Mars leckéje, amit a Bakban kifejtve szeretne megtanítani nekünk, lényeges. Az elkövetkezendő időszakban a lassan, de biztosan lépesek, többet érnek, mint a hirtelen, fejetlen megindulások. Ezt az óriás támogató erőt magunk mellé állíthatjuk, lássuk, hogy hogyan.
olvass továbbAz időjárás meglehetősen érdekesen alakul a hosszú hétvégén, ugyanis a kezdés kifejezetten tavaszias és kellemes lesz, míg úgy tűnik, hogy szombaton és vasárnap visszatér az igazi, hideg tél. Az időjárásért sajnos nem felelhetünk, viszont próbáltunk nagyon izgalmas és érdekes programokat összegyűjteni a hétvégére, melyeknek köszönhetően egy pillanatig sem fog senki sem unatkozni!
olvass továbbA brunch, tulajdonképpen egy késői reggeli, ami már-már ebédként is felfogható, egyrészt azért, mert ebédidőben történik, másrészt pedig mert hasonlóan bőséges. Ezen feltételek mellett egészen kézenfekvőnek tűnik, ha vasárnapra időzítjük, egyrészt, mert akkor lesz időnk szombaton előkészülni, másrészt pedig ez a hétnek az a napja, amikor mindent -így az étkezést is- egy kicsit kényelmesebben csinálhatunk. A lista tartalmazza a legínycsiklandóbb és egyben legnépszerűbb brunch fogásokat, így ha ezek közül készítjük el valamelyiket, akkor egészen biztosan sikert fogunk aratni.
olvass továbbAz ország legnagyobb sörkocsmájává válik február 16-18 között a Gellért Hotel. Az idén 100 éves szálloda falai közt mintegy 100 féle sört kóstolhatunk számolatlanul, a csúcsgasztronómia híveit pénteken és szombaton ötfogásos sörvacsora valamint a pazar panorámájú Lakosztályétterem várja, vasárnap pedig egy izgalmas Sörbrunch, korlátlan étel- és italfogyasztással.
olvass továbbA péntek és a szombat este többnyire a kikapcsolódásról és a szórakozásról szól, ami egyet jelent azzal, hogy szeretnénk a legjobb formánkat hozni, és kifogástalan külsővel megjelenni a buliban, legyen szó csajos estéről, randiról, vagy házibuliról. Most abban szeretnénk segíteni, hogy milyen sminkekkel érdemes próbálkozni ahhoz, hogy sikerüljön lenyűgözni mindenkit. Lapozzátok át a galériánkat, reméljük, hogy jó ötleteket tudunk adni!
olvass továbbSajnos már csak pár nap van hátra a nyárból, ami nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnénk ki az utolsó pillanatait. Ezért összegyűjtöttük a nyár legnagyobb slágereit, hogy a szombati buli után, esetleg főzés vagy takarítás közben legyen mire táncolni egy kicsit. Íme a 2017-es nyár 10 legnagyobb slágerei vasárnapra! Jó szórakozást!
olvass továbbSzombat este látványos show keretében választották meg a Miss Balaton 2017 királynőjét és udvarhölgyeit. A 12 döntős szépség több körben is megmutatta magát, végül Rákos Lilit választotta meg az öttagú zsűri, amelynek tagja volt Jordáki Ildikó (nemzetközi modell), Farkas Tímea (ex-szépségkirálynő, a zsűri elnöke), Dombi Rudolf (olimpiai bajnok kajakozó), Schnell Viktor (stylist) és Dr. Zimány Linda (Miss Balaton 2006). A finálén a királynő és két udvarhölgye mellett három közönségdíjast is ünnepelhettek a nézők.
olvass továbbA retró királynője, Zoltán Erika szombaton visszatér Siófokra, ahol a karrierje harminc éve elkezdődött, szombaton ugyanis a PLÁZSon ad jótékonysági nagykoncertet a Siófoki Kórház Gyermekosztály támogatására. Az énekesnő táncosokkal és különleges vendégzenészekkel készül a július 8-ai estére, ami számára eleve egy szerencsés szám. Ha hétvége, akkor Siófok, ahol együtt énekelhetjük bele az éjszakába, hogy „túl szexy lány...".
olvass tovább