Kulcsszó keresés /


Az elektromos öröm és bánat – Citroën Ë-Berlingo Shine

A Stellantis csoport úgy vélem nem tisztán önszántából, hanem jogszabályi kényszer miatt is, de kipaterolta a hagyományos meghajtást a Berlingoból és a testvérmodellből, a Peugeot Rifterből. Ezzel egytagúvá zsugorította a motorkínálatot, így került egy csinos és két ponttal rendelkező Ë betű a jól ismert, harmadik generációs Berlingo nevébe. Ettől kicsit örülhetünk is, meg nem is, hiszen a kisebb karbon lábnyom több kompromisszummal is jár, ha pedig univerzális családi autót szeretnénk nagy hosszú, utazásokra, akkor lényegesen több menetidőre kell számítani, mint egy hagyományos motor esetében. De Európában élünk és ezt akartuk (legalábbis a politikusaink erre az útra terelik az autógyárakat).

olvass tovább

Több, mint egy emelt karosszéria – BMW X1 xDrive23i

A harmadik generációs, vadonatúj X1 járt nálunk. Az SUV, amelynél semmi nem lett túltolva. Ez igaz a sokak által kritizált méretes hűtőrácsokra, méretre, formavilágra vagy akár a digitalizációra a beltérben. Élhető, kellemes hangulatú városi terepjáró és meglepő módon még az ára sem sokkoló egy átlagos SUV árához képest.

olvass tovább

A zöldrendszámos változat – Kia Sportage PHEV GT-Line

Harmadik alkalommal is nálunk járt a Kia Sportage, ezúttal a legdrágább és technikai szempontból a legmodernebb változatban. Ez a verzió az úgynevezett plug-in hybrid változat, más szóval konnektoros hibrid. A rövid összefoglalót már az elején muszáj leírnom, reszkessetek egyéb márkák, mert a Kia Sportage ajánlatánál nehéz most jobbat találni.

olvass tovább

A természetes fogantatás új útját járhatják be közösen a gyermekre vágyó párok

  • 2022. november 26.

A rohanó világunkban az emberek egyre kevesebb időt fordítanak a dolgokba való igazi elmélyülésre, pedig a gyermekvállalás alapvetően egy olyan elhatározás, amiben fontos a rákészülés és a várakozás időszaka. Ezt az időt nem érdemes és nem is szabad megspórolni, sokan mégis - mint az élet számos más területén-, a fogantatásban is azonnali eredményt várnak. A szakember szerint a gyermekáldás körüli nehézségeket a szilárd elhatározás, tudatosság és az egymásba vetett kölcsönös bizalom küzdheti le a párok életében. Ebben a természet erejét és évezredes módszereket segítségül hívva csodálatos eredmények érhetők el. Szarvas Nikolett Diána közel 10 éve foglalkozik természetgyógyászattal, harmadik, hiánypótló könyvét pedig a fogantatást elősegítő gyógynövényekről, testi- és lelkigyakorlatokról írta, mely az első magyar nyelvű szakkönyv a témában.

olvass tovább

Jó lesz-e számára a csillagok állása? – 2022 Opel Astra 1,5 dízel Elegance

Rengeteg szám kavarog a fejemben az Opel Astraval kapcsolatban. Elsőként az 1991, hiszen ekkor jelent meg Astra néven a Kadett utódja. Hatodik generáció, hiszen a mostani modell itt tart a sorban, a betűjele pedig L lett. És ott van még a hármas szám is, hiszen az Opelt immáron a harmadik cég birtokolja, amióta ez a típus létezik. A Stellantis cégcsoport stratégiája egészen jól kézzelfogható az Opellel kapcsolatban, így a kilátások biztatóak lehetnek.

olvass tovább

Mindig új formában – Honda HR-V e:HEV Advance Style

Harmadik generációjához érkezett a Honda HR-V és ugyanúgy, mint a korábbi két generáció esetében, gyökeres formai változást hozott az új. A HR-V viszont nemcsak kívül lett egészen más, hanem a beltartalom is különleges lett. Itt pedig nem csak az anyagminősége és a kialakításra gondolok, hanem a meghajtásra is. Azonos a név, de ezzel nagyjából be is tudnánk fejezni az elemzést, ha összehasonlító cikket írnánk. Így nem is azt tesszük!

olvass tovább

Monica Berg: a világ legbefolyásosabb bartendere!

  • 2022. augusztus 30.

Sorozatban harmadik éve nyerte el ezt a rangos címet a fiatal bartender a Bar World 100 szavazóitól. A norvég származású Monica ugyanakkor társ-tulajdonosa a Tayēr + Elementary /Muyu londoni bárnak is, amelyik a világ 50 legjobb bárját összesítő listán a 2. helyen áll. Van saját szeszesital márkája – a Muyu, ami Magyarországon is kapható. A Campari is őt választotta. De mit tud ez a mosolygós lány, aki még „digitális innovátorként” is elismert?

olvass tovább