„Die”: egy három évvel ezelőtt, zongorára megírt dal. Miért vártál három évet arra, hogy publikálható állapotba kerüljön, és nyilvánosságra hozhasd?
Elég sokáig vártam a saját projekt elindításával, ez igaz. Nagyon makacs voltam és görcsösen ragaszkodtam az elképzeléseimhez - még akkor is, ha nem is pontosan tudtam, hogy mik is azok. Néha kicsit úgy is éreztem, hogy “elkényelmesedtem”, hiszen az utóbbi években a Belauval folyamatosan koncerteztem és rengeteget utaztam, így a saját projekt ötlete sokszor háttérbe szorult, de valahol legbelül mindig is éreztem, hogy nagyon szeretném végre a saját ötleteimet is kiadatni és színpadra állni velük.
2018 nyarán végleg eldöntöttem, hogy muszáj belevágnom, mert egyre erősebben éreztem, hogy szeretném, ha az emberek nem csak úgy tekintenének rám, mint “Szécsi Böbe, aki itt-ott közreműködik.”
A jó szerelemtől szárnyalsz, felemel és inspirál, viszont itt is velejárója a néha-néha felbukkanó vitatkozások, megsértődések, falhoz csapkodó tányérok, sírások, majd kibékülések. Honnan lehet tudni a határát annak, amikor már mérgező kapcsolatról beszélünk, szerinted?
Ez egy nagyon nehéz téma, és sokat szoktam rajta gondolkozni, mert a környezetemben is sajnos túl sok ilyen párkapcsolatot látok. Az ember egy kapcsolatban sokszor csak tűr, és kompromisszumokat köt magában, így csak évek után tudatosul benne, hogy mérgező a dolog. Vannak egyértelmű jelek, szerintem, ha egy olyan emberrel vagy együtt, aki “mérgező” rád nézve, annak a jeleit már az első egy-két hónapban észre lehet venni, csak a legtöbb esetben a “rózsaszín köd” miatt még nem tudjuk vagy nem akarjuk beismerni, hogy ez nem oké. Pedig be kell, és el kell engedni azt, ami nem működik, mert nagyon sok csalódást és lelki sebet, illetve későbbi frusztrációt megspórolunk magunknak - tapasztalatból mondom.
Igen, és eléggé fontos téma is lett manapság, már majdnem minden felületen foglalkoznak vele. Tapasztalataid alapján, mik lehetnek a legegyértelműbb jelei annak, hogy egy ilyen kapcsolatban vagyunk benne?
Több fajta “sérült” ember létezik, aki a saját frusztrációit a másik félre vetíti ki. Ez megnyilvánulhat túlzott féltékenykedésben, folyamatos verbális bántalmazásban és megalázásban, korlátozásban, lelki terrorban stb… A lényeg szerintem az, hogy merjünk önzőek lenni egy ilyen helyzetben, és igenis helyezzük előtérbe azt, hogy nekünk jó-e ez így? Boldogok vagyunk-e? Mert hiába hisszük azt, hogy mi lehetünk a másik számára a gyógyír, ez nem így van, és sokszor a másiknak is jobbat teszünk azzal, ha kilépünk egy ilyen kapcsolatból.
Te elvesztetted már a kontrollt önmagaddal szemben?
Sajnos igen. A „Dïe” című dalomban van egy sor, ami erre utal. Mikor a dalszöveget írtam, arra gondoltam, amikor egy kapcsolatban a másik fél egy olyan oldaladat vagy tulajdonságodat hozza elő belőled, - akár egy vita során -, amire nem vagy büszke. Alapvetően egy konfliktuskerülő embernek tartom magam, de sajnos volt ilyenre példa a múltban.
Erős nárcisztikussal lévő kapcsolat van a szemem előtt minden „Die” hallgatásnál, egy olyan párkapcsolaté, ami a se veled – se nélküled ritmusát követi. Mi a véleményed arról a kapcsolatról, ami látszólag több fájdalommal jár, mint boldogsággal, mégis a felek nem tudnak kilépni belőle? Függőségről van szó, a biztonság elhagyásának félelméről, vagy a megszokáshoz való kötődésről?
Sajnos nekem is volt “szerencsém” átélni egy hasonló kapcsolatot, és tapasztalatból azt mondanám, hogy mind a három közre játszik benne. Sokan félnek attól, hogy “nem lesz más”, és félnek az egyedülléttől, de én mindig azt mondom, hogy a legfontosabb, hogy megtanuljunk boldognak lenni egyedül. Nem kell ahhoz egy fiú/lány mellénk, hogy biztonságban érezzük magunkat.
Nekem viszonylag későn volt először komoly párkapcsolatom, így megtanultam egyedül is boldogulni. Ebből kiindulva azt gondolom, emiatt könnyebben ki tudtam lépni egy ilyen ördögi körforgásból, mint az, aki folyamatosan párkapcsolatról-párkapcsolatra száll.
Ritkaságnak számít az ilyen gondolkodás, főleg ennyi idősen. Tudni azt, hogy a boldogságunk nem a másik emberen múlik, hanem csak és kizárólag magunkon. A szüleid neveltek ennyire függetlennek és kiegyensúlyozottnak, hogy ne másoktól függj, hanem meg tudj állni a saját lábadon? Milyen nevelést kaptál tőlük, és egyáltalán, ha két fontos dolgot kéne mondanod, amit tőlük tanultál vagy láttál, akkor mit emelnél ki?
Ezt talán nem tőlük tanultam, egyszerűen csak így alakult. Akkor ez még nem volt tudatos, nagyon válogatós és visszahúzódó voltam, és nehezen találtam olyan fiút, aki elég türelmes volt ahhoz, hogy “meghódítson”. Mindig úgy voltam vele, hogy csak azért nem akarok magam mellé senkit, hogy “legyen barátom”, és utólag jöttem rá, hogy milyen jól tettem, hiszen pont emiatt nem esek kétségbe, ha egyedül vagyok. Hiszen tudom, hogy pár nélkül is boldog tudok lenni, ha pedig jön valaki, aki kiegészít és még boldogabbá tesz, akkor legyen. :)
A szüleimtől egyébként nagyon sok mindent tanultam. Alapvetően az egész családunk művész, bele-értve a bátyámat és az öcsémet is, és ez sem véletlen.
Apukám például megszállott zenerajongó, a lakásukban annyi CD és bakelit lemez van, hogy kis túlzással házat lehetne építeni belőlük. Pontosan ezért már kicsi korunk óta folyamatos zenében éltünk. Apukám egy nagyon művelt ember, iszonyú sok jó filmet és zenét mutatott nekünk, és szerintem ez nagyban befolyásolta a személyiségünket is.
Anyukámmal pedig olyanok vagyunk, mint a legjobb barátnők: bármi történik velem, ő az első, akit felhívok, hogy elmeséljem neki. Kialakult közöttünk egy olyan bizalmi kapcsolat, hogy szó szerint bár-mit el merek neki mondani, nincsenek titkaink egymás között és szerintem ez nagyon fontos.
23 éves vagy, pont az a generáció, akik mellett úgy suhan el az élet, hogy próbálnak mindenben részt venni, mindenhol ott lenni, mert egyszerűen mintha nem engedhetnék meg maguknak, hogy bármiről is lemaradjanak, sőt közben szeretnének mindenkinek is megfelelni, csak néha saját magukat nem helyezik előre a prioritás listán, és így elég szépen előke-lő helyen szerepel náluk a folytonos és korai kiüresedés/kiégés. Te is elég sok projecten dolgozol, mit teszel a kiüresedés ellen?
Kizárólag olyan dolgokra mondok igent, amit élvezek és szeretek csinálni. Jelenleg a saját projekt mellett a Belau van, illetve néha a Halott Pénzzel járok fellépni, mint vokalista, de mindegyiket nagyon-nagyon élvezem, és mindegyik más szempontból szuper. Ezért sem érzem azt, hogy “kiüresednék”, mert mindegyikben megtalálom azt, amiért nagyon élvezem csinálni. Akármennyire is klisés szöveg, én akkor élek igazán, amikor a színpadon állok vagy stúdiózom vagy zenészek/művészek közelében lehetek, tehát ez az a dolog, amiben azt érzem, hogy még nagyon-nagyon sokáig nem fogok kiüresedni.
Soha nem volt olyan project vagy dal, amiben úgy érezted, hogy ez mégsem fog menni, mert egy-szerűen nem tudsz rácsatlakozni? Hogy az elején tökre tetszett, aztán valahogy lelkileg kicsit eltávolodott tőled az adott project?
Szerintem mindenki életében vannak olyan pontok, amikre nem annyira büszke, vagy nem szívesen néz vissza rájuk. Természetesen nekem is vannak a múltban olyan projektek, - szerencsére csak egy pár -, amiket mai fejjel már nem biztos, hogy bevállalnék, de akkor és ott jónak éreztem és ennyi. Akár jó volt, vagy akár nem, hozzátett ahhoz, ami most vagyok, és ez a lényeg. Az biztos, hogy elég makacs voltam és vagyok ahhoz, hogy ha valamivel kapcsolatban már az elején van akár egy kis kétségem is, akkor arra azonnal nemet mondjak.
És kinek szeretnél elsősorban TE megfelelni?
Ez egy jó kérdés. Elég sokszor azt veszem észre, hogy meg szeretnék felelni másoknak, ez pedig nem jó. Talán a Voice miatt nagyon érdekel-, és érzékeny vagyok a szakma véleményére, de nem vagyok az a típus, aki azért csinál valamit, hogy megfeleljen valaminek/valakinek.
Magam felé is van egy bizonyítási kényszerem, de ennek kifejezetten örülök, hiszen emiatt nem vagyok hajlandó megelégedni azzal, ami éppen van, mindig törekszem és vágyom arra, hogy haladjak a dolgaimmal.
Négy élethelyzetet mutatsz majd be az új EP-ben. Kettőnél járunk. Mire törekszel a következőnél, és majd a negyediknél?
Túl sok mindent nem szeretnék egyelőre elárulni a többi dalról, de annyit elmondhatok, hogy törek-szem arra, hogy az emberek egy átfogó képet kapjanak rólam és a projektről az EP által, és az én szemüvegemen keresztül láthassanak különböző élethelyzeteket.
Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál?
Manapság könyvek helyett leginkább az iskolai jegyzeteimet és a prezentációkat bújom, ugyanis immáron második éve a zenélés mellett, zenei managementet is tanulok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez