Hajós András exkluzív!

Valójában mindegy, hogy tévé vagy színpad, vagy nevetés, vagy szomorúság, amiből majd persze jókedv lesz a végén. Vannak, akik mernek nem felnőni, és ettől megmarad a varázsuk az egész nagyvilág számára. Mert azért valljuk be, ezért érdemes csinálni. Hajós Andrással beszélgettünk.

Miért kényelmes elnyomni a bennünk élő gyermeket?

A homo sapiens kifejlett formája a gyerek. A felnőtt màr csak egy túlnövés. Fizikailag erősebb, tapasztaltabb, de a legtöbb esetben a lényeget elfojtja, különben konfliktusba kerülne a környezetével.

Miért bátor dolog a kicsiknek kezet nyújtani?

Fordítva van, a gyerekek még maguktól, félelem nélkül nyújtják a kezüket, csak el kell fogadni.

Az előadások során ért-e olyan meglepetés, amilyenre egyáltalán nem számítottál?

Amikor közösen szöveget írunk az aznapi dalhoz, mindìg meglepnek az ötleteik. És azon is megdöbbenek, hogy mennyivel bátrabbak a mai gyerekek, ha szereplésről van szó. Alig kell megkérdeznem, hogy tud-e valaki bármilyen hangszeren, és megmutatja-e, màr pattan is egy jelentkező. Ez szerintem akàr m a tehetségkutatók pozitív hatása is lehet.

Nehéz műfaj a jazz, vagy csak magunknak tesszük azzá?

Nem nehezebb semminél. Persze ZeneHajò előadásain igyekszünk az alapokkal kezdeni. A klasszikus formák, swing, blues, bossanova, samba körök, a mai popzene alapjai. Talán nem is tudjàk a gyerekek, de ismerik őket.

Hogyan függ össze az improvizáció, és a külvilágra való nyitás?

Az improvizáció nem más, mint reakció, együttműködés a környezettel. Akàr a zenekar többi tagjával vagy éppen a külvilág eseményeivel. Elképzelhetetlen a kifelé irányuló érzékenység nélkül.

Ha összeállíthatnál egy képzeletbeli zenekart, kik lennének benne?

Thelonius Monk, meg én. Ô játszana, én intézném a pénzügyeket.

Lennél-e mégegyszer gyerek?

Még az vagyok, maradok is, nem könnyű, de sokat dolgozom rajta.

Mi a globális üzenet?

Szabadság, szerelem!

Azért nem is olyan rossz ez az egész. Sőt, tök jó! Zene van, meg minden, ami kell. Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra neve első hallásra nem egészen biztos, hogy azt a feelinget hozza gondolatban, amit itt kapunk ajándékba.

A két Jedi-Lovag küldetéstudatosan végzi munkáját, és azon a bizonyos foglalkozásokon a szívek mellett a füleket is kinyitja, és teljesen mindegy, hogy gyermek vagy felnőtt a kedves látogató, a feltöltődés minden esetben garantált. Meg azért a hallgató sem maradhat ki a boldogsághormon-kezeltek felsorolásából.

Van, amikor bejön az a bizonyos kishercegi szívvel-látás, de itt ott van mellette a hallás öröme is, és ha elég merészek vagyunk átadni magunkat a lazulásnak, akkor másodpercek alatt újra mi is gyerekek leszünk. Hacsak tényleg nincs akkor szerencsénk, hogy soha nem is nőttünk fel.

Hajós András azért ebben a kérdésben eléggé nagy hendikeppel indul, önmaga és a kedves publikum nagy-nagy örömére.

A szövegeket érdemes megtanulni, mert azért az mégsem kis poén, hogy egy vérprofi bigband odaáll gyerekeknek játszani.

Valahol itt kezdődik újra minden.

A sok paranoia, meg képzelt gyengeség, meg gazdasági, meg mindenféle baj, és persze a politika is semmi másról nem szól, csak annak a megmagyarázásáról, hogy valami miért nem megy.

És azért ehhez képest a zene csak mérföldekkel, ha nem világokkal jár előbb.

És ez nagyon jó.

És, ha jobban belegondolunk, nem az utóbbi menekül önmaga elől.

Csoda minden egyes dallam, meg a gyerekek, akik kezükbe veszik a gitárt, és a legtermészetesebb módon írnak egy jó dalt.

Vagy kettőt.

Vagy hármat.

És boldogság van, és nincsen sötét oldal.

A Jedik a lézerkardjukkal újra és újra utat mutatnak.

Szakmailag felesleges elemezni, az úgyis rendben van.

A szív meg nem szakma kérdése.

A tökéletes dolgokat szeretni kell!

Ahogyan a zenét.