Ön ismer olyan fiatalt, aki nem hagyja el a lakást a legszükségesebb eseteken kívül: iskolába, munkába eljár, de minden percét otthon, sőt, a szobájában tölt? Nem vesz részt a házimunkában, programokat nem szervez, és nem is szívesen csatlakozik, a szobájában olyan rendetlenség van, mintha robbantottak volna, közös étkezésekre nem jön ki, bent eszik, sokszor délutánig alszik, mert hajnalig fent van, gyakorlatilag egész nap a számítógép előtt ül?

Cikkünkben nem a szervezetünkben élősködőkről lesz szó. A parazitizmus korunk egyik újabb jelensége, azokra a fiatalokra – fiatal felnőttekre – vonatkozik, akik húsz éves koruk után, harminc-negyven éves korukban sem hagyják el a családi fészket. S nem a család struktúrája miatt, nem azért, mert ápolnak egy beteg családtagot. Egyszerűen azért, mert nem tudnak egyedül élni, nem képesek fenntartani magukat, nem alakult ki az önállóság iránti vágyuk. A fogalmat, ebben a kontextusban először az egyik egyetemi pszichológus-pszichiáter professzoromtól hallottam, és döbbenetesen érzékletesnek tartottam már akkor is a metaforát. A paraziták (élősködők) az élő szervezetben élnek, és abból táplálkoznak. Nem öli meg, de kárt okozhat a gazdatestnek. Betegségeket, súlycsökkenést, különféle tüneteket. Az a gyermek, aki ily módon él szintén kárt okoz szüleinek, a családnak, még akkor is, ha ez nagyon nehezen beazonosítható az érintettek számára. Az esetek túlnyomó többségében nem is veszik észre a szülők, hogy baj van.

Gondoljuk át, mi is vezethet ehhez az állapothoz! Mindenképpen szerepe van a cyber térnek, a számtógép, internet ismerete, használata ma már nélkülözhetetlen. S minél jobban birtokoljuk a tudást, annál több lehetőség nyílik meg előttünk. De az internet nem csak a lehetőségek világa, hanem veszélyforrás is lehet, és addikciót is okozhat. Azok a huszonévesek, akik hiper-realista grafikájú játékokon különböző élethelyzetekben, különböző feladatokat oldanak meg, a valóságban (in the real life) szinte a legalapvetőbb tevékenységre sem képesek. Ráadásul ennek nem is érzik hiányát, hiszen a gépen mindenen túl vannak. Nem szabad elsiklani afelett sem, hogy a parazitizmust bizony okozhatja nevelési hiba, ami már a kamaszkorban megmutatkozik. A gyermeknevelés egyik kényes tényezője az elvárás. Folyamatos dilemmát okoz a szülőknek, milyen életkorban mit lehet elvárni a gyermektől, és hogy lehet elvárásainkat közölni, érvényesíteni. Mindenképpen félelem nélkül.

Talán furcsa most itt ez a szó, de egy anya és egy apa gyakran érez félelmet. Fél, hogy elveszíti a gyermeke bizalmát, fél, hogy elveszíti magát a gyermeket (például rászokik a csavargásra), fél, hogy ha rászól valamiért, azzal rossz érzést vagy – súlyosabb esetben – dührohamot vált ki. Nos, ez a félelem kivált egy hibás reakciót a gyerekből. Ugyanis úgy vagyunk programozva, hogy a nevelés a felnőtt dolga, természetes, hogy a felettes énünk alapjait a szüleink teszik le. Képletesen szólva: a szülő „feljebb” van, mint a gyerek. Őhozzá lehet fordulni, ha baj van, de meg tudja mondani egyszerű esetekben is, mit kell tenni. Ha érződik ez a félelem, a szülő-gyerek kapcsolatból egy sajátos, testvérségre hasonlító kapcsolat alakul ki. Sőt, akár a gyerek lehet időnként az „idősebb testvér”, aki majd megmondja, mi a dörgés. Így nem csak a tekintélyünket veszítjük el, hanem azt az igényt is kiöljük az utódunkban, hogy eleget tegyen elvárásainknak, hiszen elég lesz, ha megvárja, amíg „elül a vihar”. Nagy felelősség szülőnek lenni, s egyben nagyon egyszerű is. Mert egyszerűen szeretni kell. Elfogadni és szeretni, okos szeretettel. Amikor első lépéseit megteszi a kisbaba, rögtön gondoljunk arra, hogy ebben olyan nagy lehetőség van, lehet, hogy hosszútávfutó lesz. S az odvaezető hosszú úton, nem árt, ha ott leszünk.

Gálfi Anikó - okleveles gyógypedagógus, pszichopedagógus

• otthon élő harmincasok parazitizmus

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!