Feltétel nélküli szeretet

Egy gyermekre, ha rámosolyogsz, vissza fog mosolyogni. Hogy miért? Mert nincs még benne sem ítélet, sem elvárás, hogy miért ne adná neked a mosolyát. Csak a szeretet, a jelenlét van benne. Nem kérdez, nem vár, csak van és éppen ezért adja, tudja, hogy a szeretetet vétek lekorlátozni. Mi már megkoptunk. Mi már nem adjuk csak úgy, mert rosszul tanultuk meg életünk leckéit. Mi már meggondoljuk, hogy adhatjuk-e, százszor is! Mi előbb látni szeretnénk valamit a másiktól, mielőtt adnánk. A mi szeretetünket már ki kell érdemelni, játszmázunk, biztonsági kérdést csináltunk belőle, óvatoskodunk, miközben csak egyre nagyobb távolságot teremtünk egymás között. 

Valójában nem a sérelmek zárják be a szívet, hanem az, hogy félünk szeretni, félünk már kapni és így nem tudunk adni sem igazán. És ami a legszomorúbb, önmagunkat sem vagyunk képesek igazán szeretni és így másnak sem engedjük, hogy minket szerethessenek. A szeretet már azért nem talál meg minket, mert önmagunkban eltorlaszoltuk annak természetes áramlását. Ezért ér még több csalódás vagy kudarc és nem azért, mert igazán mertünk feltétel nélkül szeretni.

Az igazság az, hogy már rég nem tudunk feltétel nélkül szeretni és ez a legnagyobb vizsgánk az életben. Címkék, elvárások, ígéretek, fogadalmak, óvatosságok, kétségek, ítélkezések, bizalmatlanság nélkül. Mi lenne, ha a mégis megpróbálnánk? Mi lenne, ha most megnéznénk mi van akkor, ha csak úgy szeretünk, mint a gyermekek, szívből bátran, feltétel nélkül és önzetlenül. Hiszen a falakat már ismerjük, azt is tudjuk, hogy azok mit teremtettek az életünkbe.. kirekesztettséget, magányt, keserűséget és kiábrándulást. Akkor mit veszíthetünk azzal, ha új utakra lépünk? Vagy jobban mondva, vissza, az eredendő gyermeki énünkhöz, aki még nem félt szeretni. 

További írásaim itt és itt!

Instagram ITT

• élet felnőttek gyermekek önismeret szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!