Nő, dolgozó nő, anya, társ, háziasszony, barát, szerető. - Hogyan álljak helyt mindenhol?

Másodsorban, anya és háziasszonyi szerepkörünk mellett társként, szeretőként és barátként is elengedhetetlenül fontos, hogy ne bukjunk el, hiszen abban az esetben a kapcsolatunk sérül. Tudnom kell figyelni a páromra, és társként támogatni őt mind az egyéni mind a közös kis céljainkban. Meghallgatni a nap végén, megölelni reggel. Közösen kell kialakítanunk a rendszert, ami aztán mindkettőnknek tartható a napok folyamán. Nőként - szeretőként figyelnünk kell, hogy vonzóak, és kívánatosak maradjunk. Persze, nem a hét minden napján, arra még a Wonder Women se képes. De fontos, hogy olykor-olykor igenis újra fellobbanjon a tűz, a megszokott hétköznapokban is. Sosem szabad elrejtenünk az érzelmeinket, hiszen éppen ezektől vagyunk csodálatosak. Vigyáznunk kell, hogy ne kényelmesedjünk bele a megszokásba, mert ha későn kapcsolunk, az az ellaposodás olyan fázisa lehet, amelyet nem fogunk tudni visszafordítani.

Nem utolsó sorban pedig mindig, minden szerepben oda kell figyelnünk, hogy önmagunk maradjunk. Ahhoz, hogy képesek legyünk megugrani ezeket a szerepeket nem elég csak „túlélni”. Igenis, meg kell élni a pillanatokat. Benne kell lennünk, szívvel, lélekkel. Bele kell tennünk önmagunkat, hogy a saját kis Világunkban mi magunk is szereplők, ne pedig csak rendezők legyünk. Figyelnünk kell az egyensúlyra. Türelemmel kell lennünk a környezetünk felé, és nem utolsó sorban saját magunk felé is, még akkor is, amikor minden feladat tornyosul a fejünk felett. Tudnunk kell bizonyos dolgokat elengedni, vagy lazábban venni, és priorizálni.

Kiegyensúlyozottnak maradni az élet minden területén, minden nap, lehetetlen. De az önmagunkba vetett hit, és egy kis humor a hétköznapi ember szuperereje. Ez a két tényező elengedhetetlen ahhoz, hogy megugorjuk az élet adta szereposztásokat. Amit pedig sose felejts el:

Olykor mindenki elfárad. Te is, Én is. A Nő is, az anya is, a Férfi is, a gyermek is, sőt még apa is. Hibázunk, elfelejtünk, kimerülünk mindannyian. Épp ez különböztet meg minket a filmbéli szereplőktől. Ettől vagyunk MI valódi, igazi szuperhősök.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!