Mitől is olyan ijesztő bezárva lenni a saját otthonunkban?

A kialakult mostani helyzet nem a járvány miatt pokoli. Persze azért is, mert jön, támad és gyilkol, és nem tudhatjuk, hogy ki lesz a következő, akit megtalál. De a legfőbb ok a pokolságra az az, hogy a virtuális életen kívül, de egyedül maradtunk, társasági élet nélkül. És ez független attól, hogy egyedül élünk-e vagy családban. A családosoknak is szüksége van egyéb társasági életre az otthonin kívül. Akikkel összejöhetnek, összejöhetünk, és ki tudjuk beszélni azt, ami a lelkünket és a szívünket nyomja. Ki tudunk szakadni az otthon négy fala közül, ami az elkövetkező napokban bekebelezz minket és nem enged el, és az egyedüli én-központunk, a saját terünk az erkély, a kert, vagy az a 10 percre engedélyezett séta lehetne majd, mint az olaszoknak, vagy a többi országnak, ahol már bevezették a kijárási tilalmat. A harmadik pokol ebben az egészben, hogy most aztán szembe kell néznünk mindazzal, amitől félünk és féltünk, amit távol tartottunk magunktól, és azzal is, amivel eddig tudatosan kerültük egymást. A gazdasági-válság mellett a mentális-válság is főprobléma lesz: amint magadra maradsz, egy csomó probléma feljön benned, és most lesz időd, hogy át is éld őket. Átéld és megéld őket. S akik házasságban élnek, akik a párjukkal élnek, azoknak most kell a nap 24 órájában szembenézniük a hullámvasúttal, ami minden egyénben létre fog jönni. Most fog kiderülni, hogy tényleg úgy fogadd el a párod, ahogy vagy, és te is úgy fogadod el őt. Hogy tényleg úgy ismeritek saját magatokat és a párotokat is, ahogy eddig hittétek. Hogy az (ön)pokolban is ott vagytok egymás mellett támaszként, vagy mindenki elzárkózik a saját poklában. Itt most ez lesz a legfőbb kérdés, ahogy minden vészhelyzetben: elhidegültök, bezárkóztok a saját kis elmétekbe, vagy kiengeditek magatokat és olyannyira megnyíltok, ahogy eddig soha nem tettétek? Bemeritek engedni az elmétek legsötétebb sarkába a másikat, vagy inkább magatokban tartjátok azt, amin keresztül mentek éppen?

Én is küzdők néhanap azzal a gondolattal, hogy mikor vagyok éppen elég, mikor vagyok túl kevés, vagy túl sok. De tudni kell azt, hogy az ember alapjáratban véve sosem sok. Amikor kiborulsz, üvöltesz, vagy túlságosan jól érzed magad, az mind te vagy. És amíg tényleg te vagy, addig sosem vagy sok. Ha ezt mondják rád? Önmagunk elzárt része ordít bennük, hogy nézd, ő képes az lenni, aki, te miért nem? S ehhez kell most erő. A bezárás egyenlő önmagad megismerésével, elsősorban. A kapcsolataid fontosságával. A bezárás egyenlő azzal, hogy átértékeld, miket halmoztál fel eddig, és hogy valójában mik azok a dolgok, amikre szükséged is van. A bezárás egyenlő azzal, hogy kiderüljön, a kapcsolataid tényleg valósak-e, hogy a másik mit tenne meg érted egy ilyen szituációban. A bezárás egyenlő azzal, hogy kiderüljön, mik a valódi érzéseid és gondolataid a dolgokról és az emberekről a környezetedben. A bezárás egyenlő azzal, hogy alapjaiban fordítsa meg a főprioritásokat, és rájöjjünk a valódi értékekre.

Rajtad is áll, hogy emberileg és lelkileg, hogyan vészeljük túl ezeket a napokat és hónapokat. Semmiféleképpen nem szabad elhidegülni a másiktól, mert túlságosan önmagunkba gubódzunk. Semmiféleképpen nem szabad a másik ellen fordulnunk, mert egyrészt senkinek sem a hibája, másrészt pedig most van itt az ideje, hogy az emberség jóoldala előtérbe kerüljön. Zuhanj össze, és engedd, hogy felsegítsenek. Ha összezuhannak körülötted, gondolkodás nélkül segítsd fel. Rajtad is áll, hogy emberileg hogyan vészeljük át az elkövetkező határozatlan idejű szünetelést.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!