Ráadásul pontosan látjuk mindannyian, hogy ez a valóság nem megérdemlés alapú. Rengeteg ember markol sokkal többet, mint amennyi munkát elvégez és teszi ezt sokszor úgy, hogy embertársainak kárára van, mégsem görbül a hajuk szála sem! Miért? Mert ők bizony úgy érzik, hogy megérdemlik: nekik jár sok minden és mivel így érzik meg is kapják. Ez elképesztően igazságtalannak tűnik, de egy nagy tanítás van benne: az élet nem erkölcsi alapon működik, hanem azt tükrözi vissza ránk, amit mi érzünk valójában önmagunkkal kapcsolatban. Nem azt, amit hangoztatunk, hanem azt, amit mélyen belül igaznak tartunk.

Kívülről csak az tud bennünk meggyökerezni, amire ott a táptalaj. Ha belül nincs bennünk érdemesség-érzés, akkor kívülről hiába jön: nem tudjuk befogadni! Hány ünnepelt sztár megy tönkre lelkileg, italba, drogokba menekül – mert hiába kap kívülről szeretetet, figyelmet, rajongást, hírnevet, pénzt – ha ő belül érdemtelennek érzi magát, akkor hiába ömlik rá kívülről - nem fogja tudni befogadni.

Az érdemtelenség érzése gyakran köthető ahhoz is, hogy belül tökéletességre törekszünk. Nehéz meghúzni a határt, hogy hol kell magunkat fülön csípni, mert el akarjuk lébecolni a dolgokat és hol kell engedni a kontroll-és tökéletességmánián. Fogadjuk el: nem tudunk mindent tökéletesen csinálni! Nem is lehet mindent tökéletesen csinálni! Esendő emberi lények vagyunk, akik néha hibáznak, néha bénáznak de alapjába véve szerehetőek. Lehet, hogy nem mindenki számára azok, de akkor mi van? Attól, hogy valaki nem képes bennünket szeretni – legyen az bárki, az apánk, az anyánk, a szerelmünk – még nem jelenti azt, hogy szerethetetlenek vagyunk!

Mi van, ha nem kell kiérdemelnünk a szeretetet? Mi van akkor, ha önmagunkban, önmagunkért is lehet bennünket szeretni?

varszegireka.eu

• boldogság lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!