Lehet, hogy nem értesz velem egyet, az is lehet, hogy lekicsinylően mosolyogsz, de én ragaszkodom ehhez. Egy kapcsolatban két ember van, mindkettőnek helyt kell állnia benne. A szabályok, határok, ritmus és feladatok teljes mértékben a pár sajátjai, de sok mindenben az összes pár egyezik, szerintem a kommunikáció is köztük van.

Nagyon fontos építőelem a kommunikáció, amit a másik tudtára adunk, csak abból tud táplálkozni. Senkitől nem várhatom el, hogy gondolatolvasó legyen, ebből következik, hogy én sem vagyok képes gondolatot olvasni. Ha valamit nem mondasz el, abból kizársz, így már nem tarthatok veled minden mérföldkőnél. Amint egy fontos információ elmarad és nem véletlenül, aztán többször és még többször, ott érdemes elgondolkozni. Függetlenként élni egy kapcsolatban egyet jelent azzal, hogy a társunkat félrevezetjük.

Probléma esetén szólok, többször szólok, próbálom megbeszélni. Leülni és higgadtan átrágni magunkat minden problémán, ami nyomaszt valamelyikünket. Ezek a beszélgetések vezetnek valahová, építenek, sok minden felszínre tör, ami egy szimpla hétköznap során nem biztos. Azonban előfordul, hogy nem vezetnek sehová, csak szimpla felhőket gyártunk és üres ígéretek hatására a partner lelki vakságba száműzetik. Ezt nem engedtem megtenni.

Szóltam többször, üljünk le többször, ha sok alkalomnak sincs eredménye, akkor azt is hozzátettem, hogy amennyiben nem lesz előrelépés közösen, akkor nem maradhatok tovább melletted. Természetesen ijedtség és heves ígéretek hangzottak el újra és újra.

Nem tudom egyáltalán számoltad-e vagy figyelembe vetted-e, hogy mindenkinél van limit. Limit, amit elbír, amennyit még tovább bír cipelni. Akkor te fenyegetésként fogtad fel az előrevetítésemet. Nem vetted komolyan, hiszen elmondtam többször mi lesz, nem változott semmi. Hallottad nyomatékosan szemtől szembe, mégsem hitted el. Úgy érezted az én ajtóm mindig nyitva áll előtted.

Megszámlálhatatlan alkalmat dobtam eléd, hogy változzon, változzon bármi, nem így történt. Amikor eljött a pillanat és nem bírtam tovább, leültem veled még egyszer utoljára beszélni. Elmondtam újra ugyanazt, mint addig, elmondtam milyen mozzanatok vezettek el ide. Szerintem az volt az egyetlen egy olyan beszélgetés, amióta gondjaink vannak, hogy odafigyeltél és éreztem a jelenléted. Nagy kár. Hiszen akkor már mindegy volt. csak azért mondtam el, hogy tudd. Nem akartalak tudatlanságban otthagyni. Úgy gondolom, ha a kapcsolat alatt nem ment az előrelépés, sem a kommunikáció, akkor nem volt elég fontos a kapcsolat, az is lehet, hogy nem volt elég jó a kapcsolat. Bárhogyan is, ennek meg lett a következménye. Már nincs nyitva az ajtóm előtted, nem is lesz. Hiába minden kérlelés minden megbánás, akinek nem voltam elég fontos hónapokon át, képtelenség, hogy egy hét alatt fontossá váljak. A birtoklási vágy, a játszmák meg végképpen ne tartson össze minket. Az ajtóm zárva marad.

• kommunikáció lélekhangok párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!