Emberek? Vagy inkább csak tárgyak?

Miért nem válaszolsz inkább a mellkasodat is szétfeszítő kérdésekre? Miért félsz egyedül maradni a saját kis lényeddel? Tudod, ha ajándéktárgyként kezeled a többieket, te sem vagy jobb azoknál, akik esetleg korábban bántak így veled. A kacatokat könnyen dobod a szemetesbe. Talán előtte még utoljára illedelmesen leporolod, de már nincs szükséged rá, mehet a kukába.

Az emberekkel nem lehet ilyesfajta játékot űzni. Már-már bűn. Érző lények vagyunk, akik mit sem tudva sétálnak be a csapdába és utána csak kapkodjuk a fejünket, hogy hogyan is történhetett ez az egész, miért nem vettük észre a jeleket? Persze, hogy nem vettük észre, a csapda nem egy nap leforgása alatt jött létre. Gondosan felépített, tökéletesen időzített bomba. Pontosan akkor kell robbannia, amikor elérkezett annak az ideje, akkor, amikor már nem szolgál többé.

Te, aki a csapdát állítod. Te, aki pár hónapra, maximum egy, vagy két évre osztod be az egyéneket. Még nem késő magadba nézni, és változtatni. Mind sérülünk, mind kenegetünk sebeket a mai napig, de emiatt még nem teszünk tönkre más lelkeket. Dönthetsz úgy, hogy örökre eldobod a ketyegő bombát, és nem azzal töltöd az életed hátralévő részét, hogy magaddal rántasz embereket aprólékosan kitervelt időközönként. Dönthetsz úgy, hogy végre kicsit egyedül maradsz a gondolataiddal, és a kérdéseiddel, melyek válaszra várnak.

Nem lesz könnyű, de legalább a szívedre teheted a kezed, mert megtettél mindent annak érdekében, hogy érett, felnőtt emberként hozz döntéseket a jövőben. Nem csak rád nézve fontos ez a procedúra, hanem mindenkire. Mert emberek vagyunk, nem pedig tárgyak.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!