„Fontos, hogy egy válás kapcsán, ami rettentő fájdalmas, legyen legalább egy pont, ami meghatározó és kellemes. Nekem ez a mai napig jó tanulság. Félreértés ne essék, én is bosszúra szomjaztam, gyűlöltem azért, hogy megcsalt, és egyáltalán nem voltam aranyos. Alig beszéltem vele. De a mai napig jó érzéssel tölt el, hogy nem álltunk egymáson bosszút. (...) Mindenkit próbálok erre biztatni: ne hagyja, hogy az érzelmei átvegyék az irányítást. Mindig az eszével gondolja át, hogy mit ad és mit követel, miben enged és miben nem. Ne a pillanatnyi lelkiállapota döntsön abban, hogy a másikat hogyan kezeli. Azért merem ezt mondani, mert nekem sikerült, tudom, hogy megcsinálható. Tisztában vagyok az akkori érzelmeimmel, de amikor gyűlölsz valakit, akkor is meg tudod magaddal dumálni, hogy ne állj bosszút - még ha jól is esne.”

Patai Ági könyve amellett, hogy a szocialista világról beszél, hogy abban a korban milyen volt kapcsolatokat kötni, milyen volt modellnek lenni, milyen volt üzleti terveket a gyakorlatban is létrehozni, arra is próbál rávilágítani, hogy milyen úgy élni, amikor nem adod fel (teljesen) saját magadat, de mégis csak sikerre viszed az összes projektedet. Hogy végtére is te vagy az egyedüli, aki képes a legmesszebbmenően hinni saját magában és az éppen aktuálisan kitalált tervében: Te vagy az, aki 100%-ban képes kiállni saját magáért akkor is, amikor iszonyat nehéz, mert az élet az „én” folyamatos haláláról szól. Ezt Viola Davis mondta ki a legújabb Oprah beszélgetésben, ami a Netflixen nézhető meg.

A gyerek az gyerek, a hozzá fűződő viszony is az, ami. A férj az férj, a hozzá fűződő érzelmek megléte vagy hiánya is. A szex az szex, ami vagy jól működik, vagy nem. Ezek az alapkérdések nem helyettesíthetőek egymással, sokan mégis abba a tévedésbe esnek, hogy igen. De a legnagyobb tévedés harcolni olyanért, ami nincs.”

Ez a könyv nem megmondó szeretne lenni, nincs tele nagy szavakkal, hanem egyfajta útmutató, hogy bárkinek bármi sikerülhet. Viszont azért, hogy megvalósuljanak az álmok, hogy egyről a kettőre lehessen jutni, azért tenni is kell és nem elég, ha csak hiszünk magunkban. Pataki Ági majdnem minden mostani interjújában elmondja, hogy a „Nyitottan a világra” könyvében és a való életben is a Nőket próbálja buzdítani arra, hogy bátran építsenek önálló egzisztenciát, és próbáljanak meg a saját lábukra állni, hiszen ha minél önállóbbak lesznek, kevésbé válnak majd kiszolgáltatottakká. Arról nem is beszélve, hogy a függetlenség magával hozza azt a lehetőséget is, hogy ha változtatni kell az életükön, legyen az karrierváltás vagy válás, akkor felkészültebbek lesznek rá. Nem fogja ezeket a Nőket már megijeszteni a „mi lesz, ha” és a bizonytalan jövő kérdése: kevesebb is lesz az esélye annak, hogy olyan kapcsolatban maradjanak benne, ami már nem működőképes, ahol már több a negatív, mint a pozítiv, ahol már a kényszer van hangsúlyban és nem a feltétel nélküli szeretet.

Terhes lettem tőle. Akartuk, vártuk a gyereket, részemről itt is volt az ideje. De sajnos öt hónapos korában elvesztettem. Mentő vitt be, meg kellett szülni az elhalt magzatot. Nehéz volt.”

Ez az az öt mondat, amikor megérkeztem a könyvben. Amikor mellbevágott az emberi mélység. Addig is tele volt hullámvasúttal a könyv, de itt érkeztem meg az extázishoz, és nem azért, mert boldogság és csudaklassz. Nem. A valóság miatt. A való élet miatt. Azért, mert itt lett emberi. Mert itt vált valósággá a nyíltság, hogy olyan dolgot ír le, amit egyébként az emberek nem szoktak, főleg inkább azért, mert nem mernek erről megnyílni, hiszen a mai modern társadalomban még mindig tabunak számít az elvetélés. Minden nőnek szülnie kell, már-már kötelező, de hogy ha ez mégsem sikerül, vagy nem jön össze, az már elítélendő és arról már senki nem akar hallani. És ezért fontos ez az öt mondat. Mert igen is számít.

Patagi Ági a női kvótákról-, a nők társadalmi helyzetéről is ír, és ebben az öt mondatban fogalmazza meg akár tudat alatt az egészet: hogy minden harmadik nő az életében átélt már abortuszt vagy elvetélést, és ennek épp a nehézsége miatt nem szabadna tabunak lennie, amiről tízszer meg kell gondolni, hogy beszélhet-e az ember, és ha beszél róla, akkor mégis hány százalékban fogja kapni és hogyan a negatív véleményeket. Igen is fel kell fogni, hogy az elvetélés és az abortusz nem csak és kizárólag magánügy, hanem traumák-sorozata. Nem olyan egyszerű mentálisan egészségesnek maradni, miután elvesztettünk egy magzatot, és oly mindegy, hogy ez mikor, hány hónapos vagy hetes korában történt meg. Az elvesztés elvesztés. Igenis számít, hogy amikor megtörténik, akkor kik vesznek körbe téged és hogyan vesznek körbe téged. Igenis számít, hogy pontosan tisztában vagy vele, hogy nyugodtan beszélhetsz az érzelmeidről, mert meghallgatnak és figyelnek rád, vagy nem beszélgetsz arról, ami éppen a fejedben zajlik, mert ha megteszed, akkor azt mondják rád, „túldramatizálod, és szedjed már össze magad, mert ez nem a világvége.”

Tudnod kell, neked, akinek volt már abortusza vagy elveszítetted már a magzatodat, vagy nem sikerül teherbe esned, hogy beszélhetsz. Hogy megnyílhatsz. Hogy mondd el, hogyan érzed magad, és milyen hatással voltak a jövőbeli kapcsolataidra és saját magadra ez az „élmény.” Mert hatással lesz. Mert trauma. Mert minden, ami velünk történik a múltban, hatással van a jelenünkre, és erre nincsen ráhatásod. Halogathatod, kisöpörheted az ajtódon, de veled lesz - nem az önismeret a luxus, hanem épp annak hiánya.

Pataki Ági: Nyitottan a világra 
2021, Libri Kiadó
Szerkesztette: Orosz Ildikó

• könyvajánló kultúra pataki ági

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!