Azért mert művész, ingyen dolgozzon?
Nem is annyira egyedi furcsa felfogás...
Ha már úgyis közeledik a klubszezon, és nem egy cikk (legutóbb a magyarnarancs.hu roppant izgalmas írása), meg bejegyzés, meg személyes beszélgetés is felveti a címben említett hozzáállást (illetve hozzá nem állást), érdemes talán arról is beszélni, hogy miből is táplálkozhat ez az öngyilkos felfogás, és milyen kiút létezhet.
Persze azt nem gondolhatja senki komolyan, hogy az, aki nem fizet a fellépő művésznek, vagy „csak úgy” promóció jelleggel meghívja, az mondjuk a konyhai alapanyagokat is hasonló jelleggel veszi, és a villanyárat is lenullázza.
Az emberi tényező a kulcs, és a helyzettel való visszaélés, akkor is, ha pontosan érthetjük a válsággal párhuzamosan beköszöntő ürülő zsebeket, és az ezzel járó növekvő teljesítménykényszert, mégsem elfogadható, hogy a nulla forint legyen a megoldás.
Hiszen amellett, hogy a művész megalázva érzi magát, az őt alkalmazó ugyanúgy megalázott lesz, illetve legfeljebb ajánl egy „fellépésért vacsorát”-bartert, ami valljuk be, nincs is olyan messze a koldulástól, és a lesajnálástól, mint olyantól.
Általában egy művész „csak” az életét teszi bele színpadi produkciójába, és bármennyire is egyszerűnek tűnik az előadás, vagy akár egy fizetni nem akaró által is simán eljátszandónak, mégis évek, sok száz óra gyakorlás, még több lemondás, és talán egy átlagembernek hihetetlen mennyiségű vereség, és győzelem van benne.
Nem olyan, mint amikor valaki vesz tíz deka felvágottat.
És valami furcsán kifordult logika alapján az „el nem ismerés” sokszor a fizikai munka meg nem becsültségéhez hasonlítható (amellett, hogy a legtöbbször elvárják, hogy a fellépő művész barátai, lehetőleg minél többen sok pénzt költsenek el az adott helyen), mégis sokan vállalják így is, csak azért, hogy színpadon lehessenek.
Ami talán megoldás lehet, és természetesen csavarna egyet a történeten, az nem más, mint a megbecsülés azon helyek felé, akik megbecsülik a hús-vér muzsikusokat.
Nem lenne bonyolult.
Mondjuk a kifizetett gázsi egy bizonyos fejenkénti összegig egy az egyben leírható lenne az adóból, így mindenki biztosra mehetne.
A hely vezetője nem stresszelne, hanem előre kalkulálna, a művész úgyszintén.
Apró lépés.
Egyszerű.
Gazdaságos, és emberi is.
Ami valljuk be, nem túl szokványos.
De miért is ne változhatna az, ami megszokott?
(természetesen vannak pozitív példák is, ott ismeretlen a fenti jelenség)
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez