Ha nem osztod meg a kapcsolatot az online térben, akkor az biztos nem lehet kiegyensúlyozott és boldog, állítják. Ha nem mutatsz közös képeket a párodról, akkor a többség elbizonytalanodik, hogy egyáltalán kapcsolatban vagy-e. Te pedig hiába mondod, hogy de, boldog a szerelmi életed, azért szöget ütnek a fejedben a többiek, hogy mi van, ha nekik van igazuk. Hogy mi van akkor, ha te jobban szereted a másikat, mint ahogyan ő téged. Hogy mi van akkor, ha valójában a közös élet nem megosztása a közösségi térben azt jelenti, hogy nem vagyok boldog a kapcsolatomban? Tudod ilyenkor mit felejtünk el? Hogy egy kapcsolatban teljesen normális, ha egy kicsikét jobban szeretjük a másikat, mert lesz olyan periódus, amikor a másik fog jobban szeretni minket: ettől leszünk egyensúlyban. Nem lehet állandóan ugyanakkora szenvedély. Nem lehetünk állandóan százhúszszázalékosak. Nem várhatjuk el, hogy minden másodpercben kimutassa a másik a szeretetét felénk; már azért sem várhatjuk el, mert mi magunk sem tudjuk teljesíteni. Tudod mit felejtünk el még? Hogy a képek posztolása nem mindig azt jelenti, hogy mekkora a kiegyensúlyozottság meg a szerelem meg az összetartás ereje. Hanem épp ellenkezőleg: önmagunknak való bizonyítás, hogy ez még működik. Minden ember a saját démonjaival küzd minden egyes nap.

Volt olyan kapcsolat, amiben a másik fél akkor nyugodott meg, amikor kiraktam facebookon, hogy kapcsolatban vagyok. Nem az a baj, hogy a másiknak erre volt szüksége, hanem az a legnagyobb baj, hogy én magam is elhittem, hogy ez így rendben van.

Csináltál már olyat, amit inkább azért tettél, hogy ne legyen balhé és a másik megnyugodjon?

Ebbe született bele a mostani generáció: a mérhetetlen szabadságba, a tömeges információhullámba… de csak félig. Mert, amint a backstaget elhagyják, szembe találják magukat a rideg valósággal. A valósággal, ahol minden mozdulatukra vigyázniuk kell, ahol szabályok és törvények és határok követik minden lépésüket. S ami a legfontosabb: az online térben történő dolgoknak az offline térben vannak a következményei.

A gép mögött magabiztosság van. A valóságban megfelelési kényszerek, önbizalomhiány, meghunyászkodás, csendben levés, és megjátszások. Felszín. Felszín, hogy elfogadjanak minket.

Régen, egy színtéren játszottak az emberek, tudjátok régen, még az internet létezése előtt. Egy színtér volt: a valóság, a most divatos „offline” elnevezés. Azon az egy színpadon történt minden, ami csak történhetett. Ott lehettünk önmagunk, vagy épp tagadhattuk le saját magunkat, mert legyőzött minket mások hangja. Amikor olyan emberekkel vagy körbe zárva, hogy mindennap szorongsz a félelemtől, hogy már megint velük kell lenned. Ismerős? Amikor, ha elengeded magad, akkor is lesz valaki, aki beszól. Nekünk, (89’-es vagyok), a menekülési útmutatónk a könyvek világa volt, és a saját belső világunk.

Neked mi a saját színpadod? S hol helyezkedik el a backstaged?  Hol helyezkedsz el Te, és hol van a saját igazságod a kapcsolataidban?

• közösségi média megfelelési kényszer

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!