Anyák lazán: Kakukktojás
Mindenkinek különleges a gyereke valamiben. Az enyém, a sok minden más mellet abban is, hogy mindig eltért az átlagostól. Már a születési paraméterei is a "normális" tartományon kívül voltak. Nem szeretem a normális szót, mert ez nézőpont kérdése. Ehelyett inkább az átlagos kifejezést használom a továbbiakban.
Szóval az én gyermekem szinte mindenben kilógott a sorból. A súlyával, a fejlődésével. Nagyjából semmit nem akkor kezdett csinálni, mint ami a nagykönyvben meg vala írva. Okozván is ezzel nagy kétségbeesést a szüleinek és mindenki másnak. A helyzetet az fűszerezte, hogy 6 hónapos korától 1,5 éves koráig az USA-ban éltünk, ahol minden más. De tényleg. Az orvosi rendszer, az orvosi etikett, a csecsemőgondozás, szóval minden.
Az itthoni gyerekorvosunkkal online tartottuk a kapcsolatot és ő nyugtatott minket, hogy nem, ez a gyerek nem alultáplált, hanem egyszerűen ő ilyen. Miután hazatértünk és elérkezett az intézmény érett időszak, ott is mindig küldtek minket valamilyen spéci vizsgálatra, mert minden szakember látott valami rendelleneset benne. Nagyon sok segítő szándékú megjegyzést, illetve tanácsot kaptam ismerősöktől, rokonoktól egyaránt.
De legbelül én azt éreztem, hogy semmi gond nincs! Próbáltam komolyan venni a veszélyt és borús jövőt jóslókat, de nem ment. Mert tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Aztán az iskolaérettségi vizsgálaton derült ki, hogy valóban van eltérés az átlagoshoz képest. Igazából nem ért váratlanul, mert tudtam, csak én nem problémaként éltem meg, hanem azt kérdeztem, hogy akkor hogy adhatnék olyan 8-12 évet a gyerekemnek, amibe nem hal bele senki? Sem az ő lelke, sem az enyém. Mert ugye az átlagos iskolákban egy "kakukktojás" az kakukktojás lesz. És igen, az én nem átlagos gyerekem már hogy férne bele az átlagos sémába? Sehogy.
Nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy olyan helyen élünk, ahol pont van egy nem átlagos iskola, nem átlagos gyerekeknek. Azért meg pláne hálás vagyok, hogy az életünk sem átlagos. Nem mindig könnyű, de már leszoktam arról, hogy olyanokat várjak el a kakukktojás gyerekemtől, amire TUDOM hogy még nem képes, csak ezért, mert más gyerekek már rég tudják és csinálják. Nagy gyakorlat megengedni, hogy mások ítélkezzenek emiatt felettem, de elég jó úton vagyok e téren. Néha olyan, mintha szörföznénk. Nem tudjuk, hogy mikor jön a hullám, és ha jön, az mekkora lesz, és az is lehet, hogy földhöz vág minket, de ilyenkor fogjuk a deszkát, visszapattanunk rá és irány az élet tengere! Újra és újra. Mert az élet egy kaland! Így hát kalandra fel!
Illek Andi, a katonából lett varázslónő
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez