Az igazan érző embereket azért pedig ígyis-úgyis megérinti a valóság szele. Tételezzük fel, hogy valaki annyira jól él, hogy elég egyet gondolnia es előáll a magángép és már indulhat is kedve szerint bármelyik desztinációra. Ha ez nem lenne elég meg olyan kapcsolatai is vannak, amivel az egész világ tárt karokkal fogadja és a legjobbnak minősített helyeken is mindig lesz számára szabad asztal.
Hihetetlen elképzelni, hogy egy ilyen földi halandó számára elérhetetlen pozícióban operáló személy miért boldogtalan. Nem is a boldogtalanság oka a fontos jelen esetben, hanem a tudatlanság. Mivel nem érinti ezt az illetőt a valóságosság legapróbb szele sem, elkezd gondolkodni, hogy vajon mégis mi hiányzik annyira az életéből.  Elkezdi magában feltenni a kérdéseket, amikkel egyértelműen önmagát okolja es marcangolja.
 - Vajon én nem vagyok normális? Velem van a baj? Mi kellene ahhoz, hogy úgy örüljek, mint az a két ember ott a padon egy pakli kártyával? Én miért nem tudok mosolyogni?  És a további ezekhez hasonló rejtélyes kérdések. Mert a nap végén, nem ezek fognak számítani.  A valóságban ez a pokol es menny dolog ad az embernek egy folyamatos elégedetlenség érzést. Amikor nincs nagy és magas amplitúdó, ami kilenghet a mindennapi szürke dolgokból, valójában értelmezhetetlenné válik azok számára, akik nem ehhez vannak szokva. Ez a példa azért is nagyon fontos, mert a válasz a nemes egyszerűséggel annyi, hogy nem szabad magunkat okolnunk olyan dolgok miatt, amikben szocializálódtunk. Nem vagyunk sem rosszabbak sem jobbak amiatt mert vannak elvárásaink másokkal és magunkkal szemben.

A nagy könyvről, bővebben ...
Legyen szó bármiről, a lehetőségeinkhez mérten a maximumon kell teljesítenünk. Mindegy, hogy régen hogy és miként volt, mert a régen elporosodott, mással és máshol összefirkált és többszörösen újraolvasott műveket szepen tűzre kell dobni. Vagyis, akkor ha az ember képes rá. Mondjuk akkor, ott decemberben kellett volna egy ha nem is új könyvet, de egy tiszta lapot találni benne számunkra.
Azért szeretem a decembert, mert mindent akkor fontolunk meg, zárunk le és vetünk számot az azt megelőző hónapokkal. Fogadalmakat szövögetünk arról, hogy majd a jövő évben mennyivel jobban fogjuk csinálni a dolgainkat. (Azt mondják, ha az ember igazán hisz ezeknek a fogadalmaknak az egy negyedében, már lehetősége van megvalósítani annak a felét ami ha van egy 20 tételes listánk, igazából 2 dolog összejöhet. Ez egész bíztató arány.

Szóval, olyan nincs hogy az ember azt mondja soha. Ilyen egyik könyvben sincs. Úgy, ahogy olyan sem létezik, hogy " á tudod, én már olvastam ilyet, ezért ehhez mar nem lesz türelmem" vagy például olyat sem találunk ilyen nagy művekben amiben azt írták volna" nincs energiám" . Legalább is a szeretet nagy könyvében ilyenek nem szerepelnek. Vannak benne viszont életigazságok, amik nagyjából így néznek ki.
Ha valaki fontos nekem, minden nap tudatom vele. Amikor nehéz idők jönnek, nem hagyom cserben a másik embert mert fontos nekem. Olyannyira fontos, hogy az élet kicsit megáll a körforgásában, mert máshogy nem lehet szeretni. Nem kell minden oldalt ugyanúgy ugyanolyan jól megírni, sőt az is elengedhetetlen, hogy ne értsünk egyet bizonyos dolgokban. Az igazi művekben ha radír nincs is, de ki lehet színezni a történeteket, hogy amikor ellaposodna legyen mihez nyúlni. Akkor mutatkozik meg a jó költő, amikor nem kell kérni tőle, ha tiszteli a művét és a múzsáját.  A toll színében, a szövegei terjedelmében vagy bármelyik szempontot követve, megtaláljuk a kincset. Ha elfogynak a lapok, helyet csinál a könyvbe a másiknak mert akarja, hogy legyen hová írnia tovább. Beszélni kell, mert a hallgatás megöli a szerelmet, ahogy kell a konfliktus az életbe. Olyan még nem volt, hogy az egyik nap valami kevésbé lesz fontos, mert ilyet nem csinál egy költő.
Talán a legfontosabb mind közül, hogy soha egy percre sem hagyjuk, hogy a másik egyedül írjon történeteket, amihez ketten kell lenni. Mert nem lesz jó, nem lesz értéke és értelmét veszti minden ami közösen íródott.

Nem írtam 1 éve szinte egy sort sem.
Ma úgy ömlöttek ki a szavak belőlem, mintha soha egy pillanatra se hagytam volna abba az írást.
Régen nem ereztem azt, hogy valami ne lenne erőltetett, vagy hol lenne jó lerakni újra a pontot. Rövid idő alatt is felébredhetnek egy emberben érzések amiket nem szabad elfojtani soha senkinek.
- Nehéz elfogadni és megérteni, hogy lehetünk mi egy teljesen kész csomag valaki számára, ha véletlenül rossz címre szállítanak ki minket. Mégis hálával tartozom, mert minden olyan kis es nagy pillanat ami az életben megérintett, az engem szolgált. Csak úgy mint most ez a bejegyzés ami a szívem összes vágyakozásával íródott, pont úgy, ahogy az régen mindig történt. Meg nem tudom meddig jut majd ez az egész újra, ahogy azt sem, hogy  ki lesz az akinek bármit is adhatok újra az írásommal. Bárhogy is lesz, szeretném azt ígérni, hogy lesz folytatás...

Köszönöm neked, hogy elolvastad es remélem van bátorságod megírni a Te nagy könyvedet, valakivel aki méltó lesz a tiédhez. Kívánom, hogy legyen valaki, akit majd legalább annyira fogsz tudni szeretni, hogy még azokat a poros kis köteteket is boldogan dobod el majd érte, mert anélkül soha nem lesz új történeted senkivel ebben a csodálatosan szép életben. Az én könyvem nem fér rá mindenki polcára, a tiédre is túl nagynak bizonyult, ami valakinek pont elég lesz majd!

• a nagy könyv könyv

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!