Kövess minket Facebookon.
Tóth Éva
Mindannyian követünk el hibákat. Sokszor hajlamosak vagyunk úgy a körülmények fogságába kerülni, hogy közben áldozati bárányként alávetjük magunkat a bennünket felőrlő problémáknak.
olvass tovább
Tóth Éva
A legáltalánosabb problémánk a kapcsolatainkban, hogy azt gondoljuk, hogy valaki nem szeret minket eléggé. Képesek vagyunk magunkat teljesen elzárni a külvilágtól abban a hitben, hogy konfliktusunk oldalán a másik ember felelős a boldogtalanságunkért.
olvass tovább
Tóth Éva
Múltam árnyai közt járok. Nézegetem régi emlékeimet. Mily régiek, mily valósnak hitt ábrándok vetődtek papírra... és mennyi minden változott azóta. Vágyaim, fájdalmaim létezőek voltak, erősek... lám, az idő mi mindenre képes. Megfakította, megkoptatta minden sebem.
olvass tovább
Tóth Éva
Építünk egy világot magunk köré. Falaiba keserűségünk önt cementet, és megszilárdul a lelkünk, mire végzünk a bástyánkkal, hogy utána egyedüli uralkodóként üljünk magányunk trónusán, látogatók nélkül. Mindannyian ilyen magányos trón örökösei vagyunk.
olvass tovább
Tóth Éva
Feltételezhetőnek tartom, hogyha egy emberen, mondjuk, Noé véleményén múlna, hogy felkerüljek-e a bárkára, jót fürödtem volna az özönvízben. Az, hogy az embereknek történetesen van a fejükben valami, amit igyekszenek folyamatosan a köz érdekében is hasznosítani, nem tűnik a gyakorlatban széles körben elfogadottnak.
olvass tovább
Tóth Éva
Mindannyian kis mikrokozmoszban élünk. A saját javainkat előszeretettel halmozzuk, emlékeinkkel együtt a személyes tárgyaink is képesek elhatalmasodni felettünk. Éppen ezért az utóbbi időben nagy divat lett a rendteremtés.
olvass tovább
Tóth Éva
Dühödten vágom a poharat az asztal pereméhez. Nem sikerül minden úgy, ahogy vágyom. Most nem jó itt felejteni, ülni az asztal fölött, hallani a felesleges fecsegést, miközben szépen lassan kiürül az elmém.
olvass tovább
Tóth Éva
Zaklatottan forgolódom. Izzadtan ébredek fel minden holdvilágos éjjel, hogy aztán magamra húzzam a könnyeimtől nedves takarót, hogy ne vacogjak annyira magányomban. Minden nap állandó zajban élek, csak ne jöjjön el a fojtogató, fülzúgató csend, mert különben meghallom lelkem sikolyait.
olvass tovább
Tóth Éva
A mai divatos spiritualitással átitatott világban mindenhonnan dőlnek felénk a tanítások. Mindannyian emocionálisan vagy pedig intellektuálisan fejlesztjük magunkat egy szintre, és észrevétlen dolgokon csúszunk el a nagy mindent befogadó szeretet talaján. Akárhonnan is nézzük, ha jól megfigyeljük magunkat és a reakcióinkat, csak beleesünk a folyamatos ítélkezés csapdájába.
olvass tovább
Tóth Éva
A szeretet képességét adottságnak tekintjük. Magától értetődőnek, hiszen eredendően ezt szívtuk magunkba az anyatejjel. A valóság azonban nem csupán fekete és fehér árnyalatokból áll, a szeretetet bizony nagyon kemény gyakorolni.
olvass tovább
Tóth Éva
Szia Férfi! Gyere, kérlek, ülj le mellém. Kérj ki valamit inni, mert ez érdekes beszélgetés lesz. Nézd, tudom, hogy nagyon sok mindent kell elviselned miattam, a Nő miatt. Sok türelem szükséges hozzám, mire elkészülök egy eseményre, és kések egy picit.
olvass tovább
Tóth Éva
Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy minden összefogott ellenünk. Emberek fordulnak el tőlünk, látszólag nem tettünk semmit a konfliktus érdekében, mégis kisétálnak az életünkből.
olvass tovább
Tóth Éva
Néha úgy érzékelem a világomat, mintha egy kis üvegkockába lennék zárva. Körülöttem zajlik az élet, pörögnek az események, én pedig vergődöm ide-oda köztük. Olyan, mintha nagyon nehezen tudnám elkapni a biztosító köteleket, azt is csak pár pillanatra.
olvass tovább
Tóth Éva
A szeretetet pici korunktól szívjuk magunkba a külvilágból. Kicsiként még tisztán és romlatlanul fordulunk a világ felé. Aztán ahogy öregszünk, és fejlődünk szociálisan, úgy változik a szeretet fogalma számunkra.
olvass tovább
Tóth Éva
A személyiségünk megjelenésétől kezdve hozzánk tartozik, hogy kutatjuk a határainkat. Annyit tudunk beletenni egy kapcsolódásba, amennyit magunkból adni tudunk. Mindez attól válik függővé, hogy a viszontagságok során mennyi falat emeltünk magunk köré, és milyen mélyen vagyunk a saját világunkban.
olvass tovább
Tóth Éva
Sokan képtelenek vagyunk letenni egy-egy fejezetet életünk könyvében. Folyamatosan vissza-visszalapozgatunk, és ugyanazon rituálék szerint kívánjuk élni az életünket. Amint a változás szele megérinti a terünket, azonnal hanyatt-homok fedezékbe vágjuk magunkat. Mi ezek vagyunk.
olvass tovább
Tóth Éva
Mindenki ismer egy olyan embert, aki mindig rohan, de mégis mindenhová késve érkezik. Lehetőleg az utolsó utáni pillanatban jár a határidőkkel és kikezdi mindenki jóindulatát, majd a türelmét is, mert folyamatos szabadkozásban próbálja körbeérni magát, de sosem jut tovább?
olvass tovább
Tóth Éva
Mindannyiukkal megesett már, hogy megyünk végig életünk útján, dolgozunk, találkozunk barátainkkal, eleget teszünk a mindennapi rutinnak, még hobbi szinten is tudunk mit kezdeni magunkkal, és mégis egyik álmos reggel ott ülünk az ágy szélén és érezzük, valami nem kerek, hiányos az életünk.
olvass tovább
Tóth Éva
Nyitott emberként mindig is érzékeny voltam más emberek érzelmeire. Számomra, ha belenézek a másik szemébe, nyitott könyvként állnak előttem az érzelmei, gondjai, problémái, mindent le tudok olvasni a másik arcáról, ha figyelmesen tanulmányozom. De ismerek olyan embereket, akik érzéketlensége megdöbbentő.
olvass tovább
Tóth Éva
Annyira tipikus. Ismerik azt az érzést, amikor a legnyilvánvalóbb helyzetekben váratlanul földbe gyökerezik a lábunk és úgy érezzük, képtelenek lennénk egy adott szituációban cselekedni, mert a félelem marokba fogja szívünket és hiába szorítjuk mellkasunkra a kezünket, próbálva fogást találni a nyilvánvaló fájdalmon, azon a torokszorító érzésen, ami minden határozott döntésünket egy vonással kettészeli?
olvass tovább
null
